A mai világban a Marguerite Duras a társadalom széles köre számára nagyon fontos és érdekes téma lett. A gazdaságra gyakorolt hatásától a populáris kultúrára gyakorolt hatásáig a Marguerite Duras felkeltette a szakértők és a rajongók figyelmét. Egyre több tanulmány és vita foglalkozik a fontosságával, a Marguerite Duras a kortárs diskurzus központi témájaként pozicionálta magát. Ahogy belépünk egy egyre inkább globalizálódó és összekapcsolódó világba, úgy tűnik, hogy a Marguerite Duras jelentősége megnő, és felhívja magára a különböző területekről és tudományágakról érkező egyének figyelmét. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Marguerite Duras néhány legfontosabb dimenzióját és a mai társadalom különböző aspektusaira gyakorolt hatását.
Marguerite Duras | |
![]() | |
1960-as igazolványképe | |
Született | Marguerite Germaine Marie Donnadieu 1914. április 4. Saigon, Francia-Indokína |
Elhunyt | 1996. március 3. (81 évesen) Párizs |
Álneve | Marguerite Duras |
Állampolgársága | francia |
Házastársa |
|
Gyermekei | Jean Mascolo |
Szülei | Henri Donnadieu Marie Legrand |
Foglalkozása | írónő, forgatókönyvíró, filmrendező |
Iskolái | Párizsi Egyetem (law degree in France, DES) |
Kitüntetései |
|
Halál oka | nyelőcsőrák |
Sírhelye | Montparnasse-i temető (21)[2] |
Írói pályafutása | |
Fontosabb művei |
|
![]() | |
Marguerite Duras aláírása | |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Marguerite Duras témájú médiaállományokat. | |
Marguerite Duras (szül. Marguerite Germaine Marie Donnadieu; Saigon, Francia-Indokína, 1914. április 4. – Párizs, 1996. március 3.) francia írónő, forgatókönyvíró, filmrendező.
Szülei Henri és Marie (szül. Legrand) Donnadieu voltak. 1931-ig kisebb megszakításokkal Francia-Indokínában élt. 1933-tól Párizsban először matematikát és jogot hallgatott édesanyja hatására, majd nem sokkal később politikatudományra váltott, amit 1938-ban fejezett be. 1935–1941 között a Gyarmatügyi Minisztérium titkára volt. 1942–1944 között – a második világháború alatt – a Vichy-kormány egy könyvkiadással foglalkozó irodájában dolgozott. François Mitterranddal része volt a francia ellenállásnak. 1943-tól jelentek meg művei.
Műveiben az „új regény” eszközeit használta fel, de csak laza szálakkal kapcsolódik az irányzathoz. Hősei többnyire az elszigeteltség, a magány ellenére is a közösséget kereső, szeretetre vágyó emberek. 1944-ben jelent meg első regénye, A nyugodt élet, ezt követte 1950-ben a Gát a Csendes-óceánon. Az 1954-ben napvilágot látott Naphosszat a fákon, amely 1966-ban magyarul is megjelent. Regényei mellett írt színdarabokat, illetve dramatizált is. A Seine- et Oise-i viadukt 1963-ban megkapta a Fiatal kritikusok díját.[3]
A filmvilágban is rangot szerzett magának a Szerelmem, Hirosima (1959) című forgatókönyvével, amelyet Alain Resnais vitt filmre. Ez az alkotás ma már a francia új hullám klasszikus műve. 1967-ben Paul Seban társaságában megpróbálkozott a filmrendezéssel is, és saját 1965-ben készült színdarabját, A zenét dolgozta fel.