Marcus Porcius Cato Maior

A Marcus Porcius Cato Maior név különböző érzelmeket és véleményeket vált ki az emberekben. A csodálattól és tisztelettől az elutasításig és a közömbösségig a Marcus Porcius Cato Maior vita és érdeklődés forrása volt az idők során. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Marcus Porcius Cato Maior-hez kapcsolódó különböző aspektusokat és szempontokat, annak eredetétől és jelentésétől a mai relevanciáig. Részletes elemzéssel igyekszünk megvilágítani ezt a témát, és teljes és objektív képet nyújtani, amely gondolkodásra és megértésre késztet.

Marcus Porcius Cato Maior
Marcus Porcius Cato Maior
Marcus Porcius Cato Maior
Életrajzi adatok
Születetti. e. 234
Tusculum
Elhunyti. e. 149 (85 évesen)
Róma
Ismeretes mint
Nemzetiségrómai
Állampolgárságrómai
Házastárs
  • Licinia
  • Salonia
Szüleinem ismert
nem ismert
Gyermekek
  • Marc Porci Cató Licinià el vell
  • Marcus Porcius Cato Salonianus
Pályafutása
Szakterülettörténettudomány, jogtudomány, szónoklattan, didaktika, mezőgazdaságtan
Jelentős munkáiOrigines
De agricultura
A Wikimédia Commons tartalmaz Marcus Porcius Cato Maior témájú médiaállományokat.
Ez a szócikk i. e. 234-ben született római politikusról szól szól. Hasonló címmel lásd még: Marcus Porcius Cato (egyértelműsítő lap).

Marcus Porcius Cato Maior (Tusculum, I. e. 234 – Róma, I. e. 149) ókori római író, történetíró, államférfi. Censorius vagy Sapiens, a bölcs; később Priscus és Maior melléknévvel ruházták föl megkülönböztetésül dédunokájától.

Élete

Plebejus származású volt, de a legmagasabb tisztségeket is elérte. Alig volt 17 éves, amikor Quintus Fabius Maximus Verrucosus Cunctator alatt részt vett 214-ben a Hannibál elleni csatákban Campaniában; majd 209-ben a tarentumi, 207-ben a metaurusi csatában. Emellett a tudományokat is ápolta; apja birtokán gazdasággal, később Rómában jogtudománnyal, szónoklattal foglalkozott és többször szerepelt mint védőügyvéd.

Az állami hivatalokban is gyorsan emelkedett. 204-ben már Szicíliában találjuk mint quaestort Scipio társaságában, 199-ben aedilis, 198-ban praetor, majd Szardinia helytartója, 195-ben consul lett. Konzulsága után Hispaniába ment proconsulnak, ahol rendet csinált az ott lakó néptörzsek között. Alighogy visszatért, 191-ben már Syriába vonult mint Manus Acilius Glabrio alvezére és a thermopülai magaslatokat elfoglalva elősegítette a rómaiak győzelmét Antiochus felett.

Ezután Rómában maradt és a nyilvános életnek szentelte magát. 184-ben barátjával, Lucius Valerius Flaccusszal együtt censorrá választották. A legnagyobb eréllyel lépett fel egyes senatorok ellen és különösen a nők fényűzése ellen. Gondja volt Róma fejlődésére is, vízvezetéket és bazilikát építtetett. Annak az irányzatnak a legnagyobb képviselője volt, amely – a görög-párti Scipióval és körével szemben – a görög kultúra hatásától féltette a régi itáliai hagyományokat. Élete végéig szívósan harcolt a görög irodalom és művészet meghonosítása ellen. „A görög szellem ellen felhozta mindazt az érvet, amelyet a maradiság fel szokott hozni a magasabbrendű új iránt: az erkölcstelenség, a nemzetietlenség, az egészségtelen elpuhultság vádját.”[1]

Az emberi élet olyan, mint a vas; ha használod, elkopik, ha nem használod, a rozsda akkor is elpusztitja. Éppen igy mi, emberek is a munkában kopunk el. Ha semmit sem csinálsz, a tétlenség és a fásultság több kárt okoz, mint a munka
– Marcus Porcius Cato Maior[2]

Cato az irodalomban is nevezetes helyet foglal el. Jogtudományi művei, szónoklatai, fia számára írt didaktikai munkái elvesztek. Legfontosabb műve a latin nyelven írt Origines, vagyis Kezdetek (7 könyv), a római állam története Róma alapításától – az ő számítása szerint Kr. e. 751-től – a maga koráig. Ebből csak töredékek vannak meg, teljes egészében ránk maradt viszont a földművelésről szóló De agricultura című munkája. Fő műve a fiához írt nagy oktató kompendium lehetett: Ad Marcum Filium. Különösen a görög orvosoktól inti fiát, akik egész Rómát meg akarják mérgezni, és ajánlja a bevált házi szereket.

Cicero Catót mint az első nagy szónokot említi. A nevéhez fűződő disztichonokat, amelyek a középkorban nagy becsben álltak (Dicta Catonis), valószínűleg nem ő írta.

Szónoklatait gyakran fejezte be az elhíresült Ceterum censeo… kezdetű mondattal.

Magyarul

  • A jó erkölcsre oktató Kátónak versei; ford. Nagy Lajos; Royer Ny., Eger, 1756
  • A jó erkölcsre oktató Kátónak versei; ford. felső-büki Nagy Lajos; Püspöki Oskola Ny., Eger, 1772
  • Cato bölcs mondásai; szöveggond., ford., bev., jegyz. Némethy Géza; MTA, Bp., 1891 (Görög és latin remekírók)
  • A földművelésről; ford., jegyz. Kun József, bev. Maróti Egon; Akadémiai, Bp., 1966 (Görög és latin írók)
  • Cato mondásai / Dicta Catonis; in: Latin mondások; ford. Nagyillés János, utószó Jászay Tamás; LAZI, Szeged, 2001

Források

  • Ókori lexikon I–II. Szerk. Pecz Vilmos. Budapest: Franklin Társulat. 1902–1904.  
  • (Szerk. Kardos László) Világirodalom I. Ókor-Középkor Tankönyvkiadó, 1962 (Kézirat, ELTE BTK egyetemi jegyzet.) 117. oldal.

További információk

  • Leffler Sámuel: Római irodalomtörténet – A középiskolák felsőbb osztályai számára és a művelt közönség használatára, Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) Cs. és Kir. könyvkereskedése, Budapest, 1903, 53–57. o.

Jegyzetek

  1. ↑ Szerb Antal i. m.
  2. ↑ Kun József: Cato és a De Agri Cultura
  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap