Juta (növény)

Ebben a cikkben a Juta (növény)-hez kapcsolódó összes szempontot megvizsgáljuk. A Juta (növény) eredetétől a mai társadalomra gyakorolt ​​hatásáig, a különböző területeken történő alkalmazásai révén egyre nagyobb érdeklődés témává vált az elmúlt években. Részletes és alapos elemzésen keresztül megvizsgáljuk az idők során bekövetkezett fejlődését, valamint a mai relevanciáját. Ezenkívül kitérünk a terület szakértőinek véleményére is, akik elmondják a Juta (növény)-ről alkotott nézeteiket és gondolataikat. A különböző nézőpontok összehasonlításával és az empirikus bizonyítékok értékelésével ez a cikk átfogó és teljes képet kíván nyújtani a Juta (növény)-ről.

Hasonló cikkcímek és megnevezések: Juta (egyértelműsítő lap).
Juta
Jutaszálak száradnak az út mellett

A juta egy egyéves növény, amely a Corchorus családjába tartozik.

A kereskedelemben és iparban ismert juta háncsrost, amely a növény szárában található. Elsődleges forrása a Corchorus olitorius, továbbá a Corchorus capsularis . Ezen lágy szárú növények átlagosan 3-4 méter magasra nőnek, és főleg Ázsiában, mindenekelőtt az indiai szubkontinensen nagyban termesztik őket. A juta rostszála a pamut után a legnagyobb mennyiségben termesztett szálasanyag.

A kereskedelemben és az iparban a Corchorus olitorius → "tossa juta", míg a Corchorus capsularis → "fehér juta" néven ismert. Indiában – amely a legnagyobb jutagyártó – mindkettőt rostnövényként is termesztik (kalkuttakender), s jelentőségük a 17. század óta egyre fokozódik. Napjainkban a világpiac rostnövényeinek élvonalában állnak. [1] Legfontosabb termőterületei a Gangesz és a Brahmaputra völgye.

Gazdaságilag a hengeres termésű C. capsularis a legjelentősebb, mert egyaránt jól tenyészik a nedves és kevésbé nedves termőhelyeken is. Ezzel szemben a lapos, gömbszerű termésű C. olitorius csupán az alacsonyabb hegyvidékeken termeszthető.[1]

Feldolgozása

A magról nevelt növények 4 hónap alatt nőnek meg 3 méter magasra. Rostnyerés céljából a növény szárait a mag érése előtt levágják, leveleitől megtisztítják s néhány napig vízben áztatják, mert ekkor háncsa könnyen leválik. A háncsot a fás részekről kézi munkával lenyúzzák, de nem vetik alá a törésnek. A rostot ezután szárítják, osztályozzák és bálázzák, majd a feldolgozó üzemekbe szállítják. A juta a kereskedelemben összesajtolt csomagokban fordul elő, ezért elsősorban lazítás céljából hengerpárokon bocsátják át és különféle anyagok hozzáadásával (olaj, víz, emulgeálószerek) puhítják. A folyamat kártolásból, nyújtásból, előfonásból és fonásból áll.[2]

Felhasználása

Főleg zsákokat és csomagolóvásznakat állítanak elő belőle.[3] A nyers juta kivitele Indiából a 18. század végén kezdődött. Kezdetben a rostját főleg kötelek készítésére használták.[4]

Az előállítás munkáját mindig rosszul fizették, így a juta világpiaci ára alacsony maradt, ezért versenyképes. A jutából leginkább zsákot, csomagoló textíliákat készítenek és egészen különleges szerepet játszik az abroncsgyártásban. Ugyanis a belőle készült erős kordszövetre dolgozzák rá a kaucsukot, s a kemény textilalap biztosítja az abroncs szilárdságát. Zsinórokat és durva köteleket is készítenek belőle. Minthogy a jutából fonalat lehet készíteni, így gyakran keverik finom textilanyagokba is, szilárdítás céljából.[1] Felhasználják továbbá csőszigetelésre, kábelburkolásra, kátránylemezek előállítására is.[5]

A legnagyobb jutagyártók 2014-ben[6]
ország termesztés (tonna)
 India 1,968,000
 Banglades 1,349,000
 Kína 29,628
 Üzbegisztán 20,000
 Nepál 14,890
Világ 3,393,248


Jegyzetek

  1. ↑ a b c Urania: Növényvilág
  2. ↑ Zilahi Márton. A textilipar nyersanyagai. Tankönyvkiadó, Budapest (1953) 
  3. ↑ Új Magyar Lexikon, 1962
  4. ↑ Terebess
  5. ↑ http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/szakkepzes/konnyuipar/ruha-es-textilipari-szakmai-ismeret/magszalak-es-a-hancsrostok/egyeb-novenyi-szalasanyagok
  6. ↑ FAOSTAT – Crops (Query page requires interactive entry in four sections: "Countries"–Select All; "Elements"–Production Quantity; "Items"–Jute; "Years"–2014). Food And Agricultural Organization of United Nations: Economic And Social Department: The Statistical Division, 2017. február 13. (Hozzáférés: 2017. február 17.)

Kapcsolódó szócikk

Források