Ebben a cikkben a Josef Jungmann-hez kapcsolódó különböző szempontokat vizsgáljuk meg, mivel ez a téma napjainkban nagyon fontos, és számos területen jelentős hatással bír. A Josef Jungmann téma a modern társadalomban betöltött fontossága miatt felkeltette az akadémikusok, tudósok, politikai vezetők és a nagyközönség figyelmét. A cikkben végig fogjuk elemezni a Josef Jungmann-re vonatkozó különböző nézőpontokat és megközelítéseket, valamint a befolyását olyan változatos területeken, mint a technológia, a gazdaság, a politika és a kultúra. Emellett megvizsgálunk néhány olyan kihívást és lehetőséget, amelyet a Josef Jungmann jelent a kortárs világban, azzal a céllal, hogy panorámás és gazdagító képet nyújtsunk a témáról.
Josef Jungmann | |
![]() | |
Josef Jungmann arcképe (Antonín Machek alkotása) | |
Született | 1773. július 16.[1][2][3][4][5] Hudlice[4][6][7][8] |
Elhunyt | 1847. november 14. (74 évesen)[1][2][3][4][5] Prága[4][5][6][7][8] |
Állampolgársága | osztrák |
Házastársa | Johanna Jungmannová |
Gyermekei | Josef Josefovic Jungmann |
Foglalkozása | |
Tisztsége | a Károly Egyetem rektora (1840–1840) |
Iskolái | Károly Egyetem |
Kitüntetései | Osztrák Császári Lipót-rend |
Sírhelye | Olšany temető[9] |
![]() | |
Josef Jungmann aláírása | |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Josef Jungmann témájú médiaállományokat. | |
Josef Jakub Jungmann (Hudlitz , 1773. július 16. – Prága, 1847. november 14.) cseh „nemzetébresztő” (národní buditel), irodalomtörténész, nyelvész, lexikográfus, költő, egyetemi tanár, műfordító, publicista.
Hudlicében született, Berountól 8 km-re, egy szegény falusi varga és templomszolga fiaként. A gimnáziumi érettségi után beiratkozott a prágai egyetem jogi karára, azonban ezzel hamar felhagyott és a litoměřicei gimnáziumban vállalt állást. Itt a növendékeit és a szeminaristákat ellenszolgáltatás nélkül tanította cseh nyelvre. 1815-ben Prágába költözött, ahol az akadémiai gimnáziumban kapott tanári állást. Hamarosan a vezéralakja lett a reformnemzedéknek. Mint ilyen, fontos szerepet töltött be a nemzeti megújulásért folytatott harcokban. Szorgalmazta a német helyett a cseh nyelv használatát a nemzeti kultúrában, mind az irodalomban, mind a tudományban. Bírálta az elnémetesedett cseh nemességet. Szorgalmazta a szláv kölcsönösséget a szláv népek egymás kultúrájának megismerése, irodalmi fordítások és közös tudományos kutatások útján. 1820-as műve volt a Slovesnost aneb Sbirka příkladů s krátkym pojednánim o slohu (Költészettan vagy Példatár rövid stílustanna). 1825-ben megírta a cseh irodalom történetét (Historie literatury české). Főműve azonban a cseh-német szótár (Slovník česko-némecky, Prága, 1835—39, 5 kötetben), amellyel az újabb cseh nyelv és irodalom megalapítója lett. Apróbb munkái összegyűjtve Jungmanna sebrané drobné spisy címmel 1868—74 között jelentek meg Prágában.
Jelentős műfordító is volt: 1811-ben lefordította Milton Elveszett paradicsom című művét (2. kiad. Prága, 1843).
Jungmann társadalmi nézeteinek és törekvéseinek összességét tükrözi az 1871-ben megjelent naplója (Zápisky), amelyből kitűnik, hogy Jungmann Voltaire híve volt, elítélte az abszolutizmust kiszolgáló klérust.
Születésének 100. évfordulóján Prágában bronz szobrot állítottak neki. Prága egyik útvonalát róla nevezték el (Královské Vinohrady – Jungmannova třída).