A mai világban a Jean-Pierre Ponnelle központi helyet foglal el a társadalomban, akár személyes, politikai, társadalmi vagy kulturális szinten. Jelentősége a mindennapi élet különböző területeire gyakorolt hatásában, valamint a történelemben és az emberi fejlődésben betöltött szerepében rejlik. Idővel a Jean-Pierre Ponnelle vita, tanulmányozás és elmélkedés tárgya volt, ellentmondó véleményeket és szenvedélyes vitákat generálva. A gazdaságra gyakorolt hatásától az egyéni identitásban betöltött szerepéig a Jean-Pierre Ponnelle egyetemes érdeklődésre számot tartó témának bizonyult, amely arra hív bennünket, hogy elgondolkodjunk azon, kik vagyunk és merre tartunk. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Jean-Pierre Ponnelle különböző aspektusait, elemezve jelentését és a mai világra gyakorolt hatását.
Ezt a szócikket némileg át kellene dolgozni a wiki jelölőnyelv szabályainak figyelembevételével, hogy megfeleljen a Wikipédia alapvető stilisztikai és formai követelményeinek. |
![]() |
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
Jean-Pierre Ponnelle | |
![]() | |
Született | Pierre Marie Albert Bruno Ponnelle[1] 1932. február 19.[2][3][4][5][6] Párizs 14. kerülete[7][8][1] |
Elhunyt | 1988. augusztus 11. (56 évesen)[2][3][4][5][6] München[9] |
Állampolgársága | francia[10] |
Házastársa | Margit Saad (1957 – 1988. augusztus 11.) |
Gyermekei | Pierre-Dominique Ponnelle |
Foglalkozása |
|
Halál oka | tüdőembólia |
Sírhelye |
|
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Jean-Pierre Ponnelle témájú médiaállományokat. | |
Jean-Pierre Ponnelle (Párizs, 1932. február 19. – München, 1988. augusztus 11.) francia operarendező.
Filozófiát, művészetet és történelmet Párizsban tanult, majd 1952-ben színházi tervezőként kezdte el karrierjét Werner Henze Boulevard Solitude c. operájával. Jelentős hatással volt rá Georges Wakhévitch művészeti szervező munkája, aki darabokat és ruhákat is készített a színház, a balett és az opera számára.
1962-ben Düsseldorfban rendezte meg első darabját, Wagner Trisztán és Izoldáját. 1981-ben a Bejrúti Fesztiválon is előadták az operát, melyet széles körben a történelem esztétikailag egyik legszebb alkotásának tartottak.
Munkái közé tartoztak színpadi előadások a Metropolitan és a San Francisco Operában, televíziós előadások (Pillangókisasszony 1974-ben, Mirella Freni és a fiatal Plácido Domingo említésre méltó szereplésével), valamint megfilmesített operák, mint a jól ismert Figaro házassága Karl Böhm karmester vezénylésében. Mozart akkoriban elhanyagolt Titus kegyelme c. darabja Ponnelle 1969-es rendezésének köszönhette, hogy visszakerült a repertoárba.
Előadásai sokszor megosztották a közönséget. 1986-os Aidáját Covent Gardenben, melyben a szokásos balett-táncosokat fiúk helyettesítették, a nézők kifütyülték, míg korábbi Don Pasquale-ja ugyanazon színházban elsöprő sikert aratott, csak úgy, mint számos az általa feldolgozott művekből.
1988-ban Münchenben halt meg egy balszerencsés esést követő tüdőembóliában. A zenekari árokba zuhant, miközben a Carment próbálta a Zubin Mehta vezette Izraeli Filharmonikus Zenekarral.
Fia Pierre-Dominique Ponnelle karmester, unokaöccse Jean Pierre Danel.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Jean-Pierre Ponnelle című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.