Horgasszőrű denevér

Napjainkban a Horgasszőrű denevér nagy érdeklődést és jelentőségű téma a mai társadalomban. A Horgasszőrű denevér-ről szóló viták egyre gyakrabban zajlanak különböző területeken, legyen szó politikáról, kultúráról, tudományról vagy technológiáról. A Horgasszőrű denevér olyan téma, amely ellentmondó véleményeket vet fel, és kétségtelenül vitákat generál. Ebben a cikkben a Horgasszőrű denevér különböző szempontjait vizsgáljuk meg, és elemezzük a mindennapi életre gyakorolt ​​hatását. A Horgasszőrű denevér a keletkezésétől a mai fejlődéséig alapvető szerepet játszott a világ alakításában, amelyben élünk. Ezeken az oldalakon megpróbálunk elmélyülni a Horgasszőrű denevér legrelevánsabb aspektusaiban, és felfedezni, hogyan befolyásolta gondolkodásmódunkat és cselekvésünket.

Horgasszőrű denevér
Horgasszőrű denevér az ember kezében
Horgasszőrű denevér az ember kezében
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Magyarországon védett
Természetvédelmi érték: 50 000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülők (Theria)
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Rend: Denevérek (Chiroptera)
Alrend: Kis denevérek (Microchiroptera)
Család: Simaorrú denevérek (Vespertilionidae)
Alcsalád: Myotinae
Nem: Myotis
Alnem: Isotus
Faj: M. nattereri
Tudományos név
Myotis nattereri
(Kuhl, 1817)
Elterjedés
Az elterjedési területe
Az elterjedési területe
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Horgasszőrű denevér témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Horgasszőrű denevér témájú kategóriát.

A horgasszőrű denevér vagy horgasszőrű egérfülű-denevér (Myotis nattereri) az emlősök (Mammalia) osztályának a denevérek (Chiroptera) rendjébe, ezen belül a kis denevérek (Microchiroptera) alrendjébe és a simaorrú denevérek (Vespertilionidae) családjába tartozó faj.

Előfordulása

Egész Európában megtalálható a Balkán és Skandinávia nagy része kivételével. Vannak előfordulási adatok Dél-Finnországból, Svédország és Norvégia déli területeiről is. Nagy Britanniától egészen Marokkóig, keleten Krímen, Kaukázuson, a Kopet-dagon keresztül Tadzsikisztánban, Palesztinában, Japánban, Koreában is élnek.[1] Nyílt parkokban, néha még városokban is, a hegyekben 2000 méterig. Elszórtan Magyarországon is megtalálható. Nyáron faodvakban, épületekben, télen barlangokban alszik.

Alfajai

  • Myotis nattereri nattereri
  • Myotis nattereri tschuliensis

Megjelenése

Testhossza 4,2–5 centiméter, farokhossza 3,2–4,3 centiméter, magassága 0,75–0,9 centiméter, alkarhossza 3,6–4,2 centiméter, testtömege pedig 5–10 gramm. Kézben tartva a farkvitorla szélén lévő, merev 1 milliméter hosszú, enyhén kampós szőrszálakról ismerhető fel. Háta sötét, hasa valamivel világosabb. A fülfedő vékony és hegyes, a fülhossz felén kissé túlér. A fülön 5–6 redő is található. A szárnyvitorla a hátsó lábujj kezdetéig ér; röptében világosnak tűnik.

Életmódja

A horgasszőrű denevér hosszan vadászik, a kora esti óráktól késő délelőttig. A nagyobb repülések közben pihenőket is beiktat. Alacsonyan a föld felett vagy közepes magasságban (1-15 méter) száll, a fák között vagy a vizek fölött. Repülés közben farkát mereven lefelé tartja, testét pedig vízszintesen. Röpte hosszú, egyenletes, a más denevérekre egyébként jellemző hirtelen fordulások nála hiányoznak. A horgasszőrű denevér szívesen vadászik kis csoportokban is. A téli szállásként használt barlangokban a hőmérséklet ősszel 8-14 Celsius-fok, télen 6-10 Celsius-fok. Kedveli a bejáratuknál hideg barlangokat. Magánosan vagy kis csoportokban telel át, élőhelyéhez hűségesen ragaszkodik. Nyáron faodvakban 50-60 példány is összegyűlhet.[1] Tápláléka kis rovarok, köztük éjszakai lepkék, kétszárnyúak, valamint pókok,[1] melyeket legtöbbször még röptében elfogyaszt. A kisebb rovarokat a levélről is lecsípi.

Szaporodása

A megtermékenyülés tavasszal történik. A kölykezőszálláson több száz nőstény tartózkodik. A fiatalok 6-7 hét után önállóak.

Jegyzetek

  1. a b c Szatyor Miklós: Európa denevérei. Budapest, Pro Pannonia Kiadó, 2000, 83. oldal. ISBN 963-9079-58-8

Források