Dorottya (keresztnév)

A Dorottya női név az ógörög Dorothea (Δωροθέα) magyar változata. Jelentése: Isten ajándéka. A név férfi változata a Doroteó.

Képzett és rokon nevek

Gyakorisága

A Dorottya gyakori név volt a 16–18. században, majd hosszú időre elvesztette a népszerűségét. Ez valószínűleg Csokonai Dorottya című vígeposzának köszönhető, mivel abban a címszereplő vénkisasszonyt hívták Dorottyának. A név elavultságára utal, hogy ugyanebben a műben a többi vénkisasszony neve (Orsolya, Adelgunda, Márta, Rebeka, Magdaléna) abban a korban szintén elavult névnek számított, míg a fiatal lányok nevei (Laura, Amália, Belinda, Rózsi) divatos nevek voltak. Jókai Mór És mégis mozog a föld című regényének egyik főhőse Dorothea grófnő, akinek a nevéről Jókai így ír: „Valóban hercegi bátorság kell hozzá, hogy valaki a leányát Magyarországon Dorottyának merje kereszteltetni, ahol Csokonai gúnyhőskölteménye e nevet oly csihéssé tette; ámde híhatnák a grófnőt akár Meduzának vagy Hekaténak, azért ő ezzel a névvel is bámulatra méltó szépség volna.”

1967-ben 43-an kapták ezt a nevet, és a 80-as években sem volt sokszor használt, de az 1990-es években ismét gyakorivá vált. A 2000-es években a 41-62. leggyakoribb női név.

A Dorina az 1990-es években ritka név volt, a 2000-es években az 5-17. leggyakoribb női név. A Dolli, Dorisz, Dorka és Doroti nevek az 1990-es években igen ritkán fordultak elő, a 2000-es években a Dorka a 34-55. leggyakoribb női név, a Dolli, Dorisz és Doroti nem szerepel az első százban. Az 1990-es években a Dorinka, Dorit és Tea szórványos név volt, a 2000-es években nem szerepelnek a 100 leggyakoribb női név között.

Névnapok

Dorottya, Dolli, Dorit, Dorka, Dorotea, Doroti, Ditte: február 6., Dorina, Dorinka: február 6., szeptember 2. Dorisz: április 28. Ditte: szeptember 16. Tea, Thea augusztus 3., december 19.

A népi időjóslásban a február 6-ai Dorottya-nap jeles nap, mivel azt tartották, hogy Ha Dorottya szorítja, Zsuzsanna megtágítja, azaz ha Dorottya napján fagy van, akkor Zsuzsanna napján olvadni fog.

Dorottya-napi hagyomány volt több helyen, hogy ezen a napon nem szabad az asszonyoknak dolgozni, mert ha például varrni kezdenek, akkor megfájdul az ujjuk.

Híres Dorottyák, Dollik, Dorinák, Dorinkák, Doriszok, Doritok, Dorkák, Doroteák, Dorotik, Teák, Ditték és Dottik

Külföldön

Egyéb Dorottyák, Dollik, Dorinák, Dorinkák, Doriszok, Doritok, Dorkák, Doroteák, Dorotik, Teák és Ditték

Vezetéknévként

Maga a Dorottya név ritkán fordul elő családnévként, inkább a belőle képzett rövid alakok: Dor, Dór, Dora, Dóra, Dorka, Durka, Dorko, Durkó, Dorkos, Doró.

Az irodalomban

A népnyelvben

Egyéb

Jegyzetek

  1. a b c d e f g h i j k l m A Nyelvtudományi Intézet által anyakönyvezhetőnek minősített név
  2. a b c d e f g h i j k l m n o p q Ladó-Bíró, 162. old.
  3. Ladó-Bíró, 161. old.
  4. Ladó-Bíró, 242. old.
  5. a b c d e f g Fercsik-Raátz, 101. old.
  6. Az akkor születetteknek adott nevek számára vonatkozik az adat
  7. a b c d Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala

Források

További információk