Bogár Pál

Ma a Bogár Pál-ről szeretnék beszélni veled, amely téma az elmúlt években nagy érdeklődést váltott ki. A Bogár Pál egy olyan ötlet, amely egyre nagyobb jelentőséggel bír a mai társadalomban, és különböző területeken vitákat és reflexiókat generál. A Bogár Pál megjelenése óta felkeltette a szakértők és a hétköznapi emberek figyelmét, végtelen véleményeket és álláspontokat generálva ezzel kapcsolatban. Ebben a cikkben a Bogár Pál különböző szempontjait vizsgáljuk meg, és elemezzük mindennapi életünk különböző aspektusaira gyakorolt ​​hatását. Kétségtelenül a Bogár Pál egy olyan fogalom, amely senkit sem hagy közömbösen, és fontos megérteni a következményeit, hogy részt vehessünk a körülötte zajló vitákban.

Bogár Pál
Született1927. szeptember 2.
Temesvár
Elhunyt2012. augusztus 17. (84 évesen)[1]
Székesfehérvár
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásakosárlabdázó
SírhelyeSzékesfehérvár[2]
Magassága190 cm
Testtömege82 kg

Bogár Pál (Tés, 1927. szeptember 2. – 2012. augusztus 17.[3]) 40-szeres magyar válogatott, kosárlabda-játékos.

Hajdanán a Székesfehérvári Építőkben játszott, a soproni Erdészeti Egyetem elvégzése után tért vissza Fehérvárra. Sopronban az 1950-es években a Bogár fivérek fémjelezte csapat eljutott a megyei bajnokságtól az NB-I-ig. Az 1952-ben rendezett Helsinki nyári olimpián is szerepelt. Mind a 6 mérkőzésen pályára lépett. Az 1955-ben Európa-bajnokságot nyert magyar válogatott csapatkapitánya Bogár Pál erdőmérnök volt. 1948 és 1961 között csapatainak edzője is volt.[4]

1984-ben tagja volt a MOB-nak, amely egy ellenszavazat és három tartózkodás mellett a Los Angeles-i olimpia bojkottja mellett szavazott. A bojkott ellen csak Jacsó István mert szavazni; Békesi László és Bogár Pál tartózkodott (a harmadik személy neve nem ismert).

Munkahelye hosszú évtizedeken át a Fejér Megyei Közúti Igazgatóság volt, ahonnan főmérnökként vonult nyugdíjba, az útépítő szakma országos szaktekintélyeként.

Sportvezetői tevékenysége elismeréseként Székesfehérvár Közgyűlése 1992-ben Pro Civitate, majd 2007-ben Székesfehérvár Sportjáért díjat adományozott részére.[5]

1952 Helsinki Olimpia

"B" csoport:

  • 1952.07.14. Magyarország - Görögország: 75-38
  • 1952.07.17. Fülöp-szigetek - Magyarország: 48-35

Döntő:

  • 1952.07.18. Magyarország - Görögország: 47-44

"A" csoport:

  • 1952.07.25. USA - Magyarország: 66-48
  • 1952.07.26. Uruguay - Magyarország: 70-56
  • 1952.07.27. Csehszlovákia - Magyarország: 63-39

Végeredmény:

  • 1. USA
  • 2. Szovjetunió
  • 3. Uruguay

Magyarország a 13. helyen végzett.

1953 Kosárlabda Eb

1953-ban Szovjetunió mögött a második Magyarország lett.

Akkori keret: Bánhegyi László, Bogár Pál, Bokor György, Cselkó Tibor, Czinkán Tibor, Greminger János, Hódy János, Hódy László, Komáromi Ede, Mezőfi Tibor, Papp Péter, Rémay Tibor, Simon János, Zsíros Tibor.

1955 Kosárlabda Eb

1955 nyarán 82-68-ra verte a magyar válogatott Szovjetuniót, és megszerezték a sportág eddigi egyetlen magyar Eb-címét.

Akkori keret: Bánhegyi László, Bencze János, Bogár Pál, Cselkó Tibor, Czinkán Tibor, Dallos János, Greminger János, Hódy János, Hódy László, Mezőfi Tibor, Papp Péter, Simon János, Tóth László, Zsíros Tibor; szövetségi kapitány: Páder János

Sikerei

  • 1953 Eb-ezüstérmes
  • 1954 Főiskolai világbajnok
  • 1955 Európa-bajnok

Klubjai

Díjai, elismerései

  • A Magyar Népköztársaság kiváló sportolója (1951)[6]
  • A Magyar Népköztársaság kiváló sportolója (1955)[7]

Jegyzetek

  1. ↑ http://hvg.hu/sport/20120817_Elhunyt_az_Ebgyoztes_magyar_kosarasok_kap|title=Elhunyt
  2. ↑ https://adt.arcanum.com/hu/view/Sportkonyvek_450/?pg=49&layout=s
  3. ↑ Elhunyt az Eb-győztes magyar kosarasok kapitánya. hvg.hu, 2012. augusztus 17. (Hozzáférés: 2012. augusztus 17.)
  4. ↑ Bogár Pál. . (Hozzáférés: 2012. augusztus 18.)
  5. ↑ Elhunyt Bogár Pál[halott link]
  6. ↑ Összeállították a Magyar Népköztársaság kiváló sportolóinak névsorát. Népsport, VII. évf. 83. sz. (1951. április 27.) 1–2. o.
  7. ↑ Kitüntették a kosárlabda Európa-bajnokságot nyert csapat tagjait és vezetőit. Népsport, XI. évf. 143. sz. (1955. július 21.) 3. o.

Források