Antun Gustav Matoš

Ebben a cikkben a Antun Gustav Matoš témáját elemezzük különböző nézőpontokból, azzal a céllal, hogy megvilágítsuk annak következményeit és jelentőségét a különböző kontextusokban. A Antun Gustav Matoš téma az elmúlt években nagy érdeklődést váltott ki a _var2 területen való relevanciája miatt. A cikkben végig fogjuk vizsgálni a Antun Gustav Matoš különböző aspektusait, az eredetétől a lehetséges jövőbeli következményekig. Ezenkívül megvizsgáljuk a Antun Gustav Matoš hatását a mai társadalomban és a _var3 evolúciójában betöltött szerepét. Multidiszciplináris megközelítéssel átfogó és átfogó képet kívánunk nyújtani a Antun Gustav Matoš-ről, hogy elősegítsük a tájékozott és gazdagító vitát ebben a témában.

Antun Gustav Matoš
Született1873. június 13.[1][2][3]
Felsőtárnok
Elhunyt1914. március 17. (40 évesen)[1][2]
Zágráb
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Halál okanyelőcsőrák
SírhelyeMirogoj temető
A Wikimédia Commons tartalmaz Antun Gustav Matoš témájú médiaállományokat.

Antun Gustav Matoš (Tovarnik, 1873. június 13. – Zágráb, 1914. március 17.) horvát költő, novellista, újságíró, a modern horvát költészet megteremtője.[4]

Életútja

August Matoš (1847–1914) tanár, orgonista és Marija Schams (1851–1944) fiaként született. Gimnáziumi tanulmányait Zágrábban végezte, majd Bécsben állatorvosnak tanult, azonban egyik vizsgája nem sikerült, így elvesztette ösztöndíját. Első írása Moć savijesti (A lelkiismeret hatalma) címmel bécsi tartózkodása idején, ezt a Vijenac című vezető horvát irodalmi folyóirat közölte. 1893-ban bevonult katonai szolgálat teljesítésére, azonban egy évre rá dezertált, s elmenekült Belgrádba. Itt újságírói és színikritikusi tevékenységet fejtett ki, s csellistaként is dolgozott. 1899-ben Párizsba költözött, ahol 1904-ig időzött, s itt ismerkedett a francia szimbolisták (Baudelaire, Musset, Mallarmé, Verlaine) költészetével. 1899-ben Iverje (Forgácsok) címmel adta ki első kötetét, majd 1900-ban a Novo iverje (Új forgácsok) c. kötettel jelentkezett. Elbeszéléseit kedvezően fogadta a horvát közönség. 1908-ban visszatért Zágrábba. 1909-ben adta ki harmadik és utolsó elbeszéléskötetét Umorne priče (Fáradt mesék) címmel. Írt még útirajzokat, esszéket és kritikákat.

Önálló kötetet nem jelent meg magyar nyelven, az 1963-as Jugoszláv költők antológiájában szerepel négy verse (A haj vigasza, Csellengés, Kislánynak játék helyett és Notturno). Elbeszélései közül magyarul megjelent: Az erkély az 1958-as Klasszikus jugoszláv elbeszélések című kötetben.

Művei

  • Iverje (1899)
  • Novo iverje (1900)
  • Ogledi (1905)
  • Vidici i putovi (1907)
  • Umorne priče (1909)
  • Naši ljudi i krajevi (1910)
  • Pečalba (1913)
  • Pjesme (1923)

Galéria

  • 1913-ban
    1913-ban
  • Matoš szülőháza Felsőtárnokon
    Matoš szülőháza Felsőtárnokon
  • A családi sírbolt a zágrábi Mirogoj temetőben
    A családi sírbolt a zágrábi Mirogoj temetőben
  • Szobra Zágrábban a Strossmayer sétányon (Ivan Kožarić műve)
    Szobra Zágrábban a Strossmayer sétányon (Ivan Kožarić műve)

Jegyzetek

  1. ↑ a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. ↑ a b Brockhaus (német nyelven). Brockhaus
  3. ↑ Vegetti Catalog of Fantastic Literature (olasz nyelven)
  4. ↑ Gara Bella: Versek a nagyvilágban – a Költészet világnapja pecsiegyetemistakmagazinja.hu, 2021.03.21.

Forrás

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Antun Gustav Matoš című horvát Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.