Napjainkban a Tőzegmohás síklápok és dagadólápok semlyéktársulásai a különböző területeken nagy jelentőségű és érdeklődésre számot tartó témává vált. Hatása nem korlátozódik egyetlen ágazatra, hanem a technológiától az egészségügyig, a kultúráig és a politikáig számos területet lefed. A Tőzegmohás síklápok és dagadólápok semlyéktársulásai jelenség emberek millióinak figyelmét ragadta meg szerte a világon, vitákat, elmélkedéseket és cselekvéseket generálva jelentésével, következményeivel és lehetséges következményeivel kapcsolatban. Ebben a cikkben a Tőzegmohás síklápok és dagadólápok semlyéktársulásai különböző perspektíváit vizsgáljuk meg, elemezzük fejlődését, relevanciáját a jelenlegi kontextusban és lehetséges jövőbeli hatásait.
Magyarország mocsári és lápi növényzetében a tőzegmohás síklápok és dagadólápok semlyéktársulásai (Scheuchzerio-Caricetea fuscae R. Tx., 1937) növénytársulástani osztálya a síklápok, az átmeneti lápok és a láprétek növényzetét, valamint a dagadólápok semlyéktársulásait öleli fel. A dagadólápok karakteres társulásait az önálló Oxycocco-Sphagnetea társulástani osztályban (Br.-Bl. & R. Tx. ex Westhoff & al., 1946) foglalják össze.
A síklápok vize a bázikustól a mérsékelten savanyúig változik. Az átmeneti lápok formailag a síklápokra hasonlítanak, de a dagadólápokhoz hasonlóan igen savanyúak, mert tőzegmohaszőnyeg borítja őket. A síklápok vize túlnyomórészt a láp határán kívülről származik, míg a dagadólápoknak tipikus esetben nincs vízgyűjtő területe, és csak a közvetlenül a láp felületére eső víz befolyásolja őket. A síklápokat régebben a rétlápnak (németül Wiesenmoor) is nevezték, különösen a földrajzi-földtani szakirodalomban. A láprétek lefolyástalan, pangó vizes területeken alakulnak ki égerláperdők helyén vagy a láp szukcessziójának kezdeti fázisában.
Ez a vegetációtípus az egész északi félgömbön elterjedt.
Főleg alacsony termetű sásokból álló gyepek jól fejlett mohaszinttel. A mohaszint főleg:
A termőhelyeik igen változatosak; egyaránt találunk szélsőségesen savanyú, oligotróf és bázikus kémhatású, csaknem mészgazdag mezotróf biotópokat; a síkságoktól egészen a magashegységekig bárhol feltűnhetnek. Eredeti termőhelyeik olyan erdőtlen, gyakran kis kiterjedésű refúgiumok, amelyekben az egyébként kevéssé versenyképes fajok — Közép-Európában a jégkorszaki reliktumok — sokáig fennmaradhatnak.
Az osztályt három, ökológiailag jól elkülönülő rendre bontják: