A mai világban a Bázikus síklápok nagy relevanciára és érdeklődésre tett szert. Számos vizsgálat és vita forog a Bázikus síklápok körül, mivel hatása a társadalom különböző aspektusait fedi le. Mind személyes, mind kollektív szinten a Bázikus síklápok visszatérő beszédtémává és a figyelem középpontjává vált. Kulcsfontosságúvá vált a Bázikus síklápok különböző nézőpontokból történő megértése és elemzése, hogy teljes képet kaphassunk elérhetőségéről és hatásáról. Ezért fontos, hogy a Bázikus síklápok témájával részletesen és tárgyilagosan foglalkozzunk, hogy hozzájáruljunk a vitához, és gazdagítsuk a témával kapcsolatos ismereteket.
A bázikus síklápok társulástani rendje (Caricetalia davallianae Br.-Bl. 1949) a tőzegmohás síklápok és dagadólápok semlyéktársulásai közül alapvetően az üde láprétek növénytársulásait (a bázisokban gazdag, fátlan síklápokat) fogja közös rendszertani kategóriába.
Elterjedési központja Közép-Európa, ahol főleg a hegy- és dombvidékeken találjuk őket, bár társulásaik a síkságoktól egészen az alhavasi régióig előfordulnak.
Tőzegben gazdag talajú lápok feltöltődése során keletkezett láprétek és részben üde, csorgó vízzel öntözött csermelyrétek társulásai, amelyek tőzegében sok az ásványi anyag, főleg a kalcium, a foszfor és a nitrogén.
A lápoktól eltérően társulásaik rendkívül fajgazdagok.
A rendnek két társuláscsoportját különböztetik meg:
ezek közül az előbb síksági–alacsonyhegyvidéki környezetre jellemző; Magyarországról nyolc társulását ismerjük. A montán–szubalpin jellegű Caricion atrofusco-saxatilis társulásai Magyarországról hiányoznak.
Egyes szerző hegyvidéki társulásnak tekintik, és külön társuláscsoportba sorolják a gyapjúsásos üde lápréteket (előbb Eriophorion latifolii Br.-Bl. & R.Tx. 1943, majd Eriophorion gracilis Prsg ex Oberd. 1957 néven); Borhidi, 2003 szerint különvételük florisztikailag indokolatlan.