A történelem során a Szukijaki nagy érdeklődés és vita téma volt. Megalakulása óta a Szukijaki felkeltette az akadémikusok, tudósok, művészek és általában a kíváncsiak figyelmét. Hatása a társadalomra és az emberek mindennapi életére tagadhatatlan, állandó vitákat és elmélkedéseket generál. Ebben a cikkben a Szukijaki-hez kapcsolódó különböző szempontokat és perspektívákat fogjuk megvizsgálni, elemezve annak különböző területekre gyakorolt hatását és időbeli alakulását. Ezenkívül megvizsgáljuk, hogy a Szukijaki mennyire releváns ma, és hogyan fogja lenyomni a bélyegét a jövőben.
Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szöveg helyesírását és nyelvhelyességét, a tulajdonnevek átírását. Esetleges további megjegyzések a vitalapon. |
Szukijaki | |
![]() | |
Típus | Leves |
Nemzet, ország | Japán |
Alapanyagok | Hús (vékonyra vágva) zöldségek |
Fűszerek | cukor, szójaszósz, mirin |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Szukijaki témájú médiaállományokat. |
A szukijaki (鋤焼leves vagy pörkölt típusú japán étel, amit hagyományosan nabemono (japán hot pot) stílusban készítenek.
, ’vagy ismertebben すき焼き’) egyÁltalában vékonyra vágott marhahúsból és zöldségekből áll, melyeket szójaszószt, cukrot és mirint tartalmazó szószban párolnak meg, alacsony falú serpenyőben (hot pot), az asztalnál. Fogyasztás előtt az összetevőket általában nyers tojásba mártják.
A szukijaki téli étel, gyakran megtalálható a bonenkaiokon, a japán év végi partikon.
A szukijakihoz vékonyra vágott marhahúst használnak; régebben, az ország néhány részén (pontosabban Hokkaidóban és Niigatában) a sertéshús használata is elterjedt volt.
Népszerű összetevők:
Főtt búzát, udont vagy szobát, nudlit vagy bármilyen tésztafélét adnak hozzá a főzés végén.
Mint a többi nabemono étel, a szukijaki elkészítési módja is régiónként változik. A legnagyobb különbség a nyugati Kanszai régió és a keleti Kantó régió között van. Tokióban az összetevőket szójaszószban, cukorban, szakéban és mirinben főzik meg; Oszakában a húst külön zsírban sütik a serpenyőben. A többi összetevőt külön főzik meg a fent említett szószban. A nyers tojásokat külön tálakba ütik bele, ahány ember, annyi tálba. Néhányan a tojásba is tesznek egy kis szójaszószt. A kész zöldségeket és húsokat evés előtt belemártják a tojásba, majd megeszik.
Azt mondják, tanácsos a zselés nudlit a húsra tenni sütés közben, hogy a hús megőrizze a kalciumtartalmát.
Jó pár történet maradt fent a szukijakiról a múltból. Az egyik egy középkori nemesről szól. A nemes megállt egy paraszt házánál a vadászat után, és megparancsolta neki, hogy főzzön valami ételt számára. A paraszt úgy gondolta, hogy az edényei nem valók a nemeshez, ezért megtisztította az ásóját (szuki japánul) és megsütötte (jaki) a húst rajta.[1]
Az 1860-as években, amikor Japán megnyílt a külföldiek számára, új elkészítési módokat is bevezettek. A tehén teje és húsa, illetve a tojás széles körben használttá vált, és a szukijaki volt a legnépszerűbb elkészítési módja. Az első szukijaki étterem, az Isekuma, Jokohamában nyílt meg 1862-ben. A marha vált elsődleges összetevőjévé a mai szukijakinak. Két fő főzési módja alakult ki a szukijakinak: a kantói (Tokió körzet) és a kanszai (Oszaka körzeti). A Kantó-félében az összetevőket a különleges mártásban főzik. A Kanszai-félében a szószt az evés előtt keverik össze a hozzávalókkal. De az 1923-as kantói földrengés után a kantói emberek átmenetileg az Oszaka körzetbe költöztek. Míg a kantói emberek Oszakában voltak, úgy megszokták a kanszai stílusú szukijakit, hogy amikor visszatértek a Kanto körzetbe, bevezették a kanszai stílusú szukijakit, ami aztán népszerűvé vált.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Sukiyaki című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.