Russell-vipera
A mai világban a Russell-vipera olyan kérdés, amely nagy jelentőséggel bír a társadalomban. Az évek előrehaladtával a Russell-vipera jelentősége és hatása egyre nyilvánvalóbbá válik a mindennapi élet különböző területein. A munkahelyi hatásától az egészségre és a jólétre gyakorolt hatásáig a Russell-vipera állandó beszédtéma lett minden típusú térben. A jelenség és következményeinek teljes megértése érdekében alapvető fontosságú a különböző nézőpontok elemzése és a konstruktív párbeszéd ösztönzése a Russell-vipera körül. Ebben a cikkben a Russell-vipera-hez kapcsolódó különböző szempontokat és a mai társadalomra gyakorolt hatását vizsgáljuk meg.
 |
Ehhez a szócikkhez további forrásmegjelölések, lábjegyzetek szükségesek az ellenőrizhetőség érdekében. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts a szócikk fejlesztésében további megbízható források hozzáadásával. |
 |
|---|
|
| Természetvédelmi státusz |
Nem fenyegetett      
|
| Rendszertani besorolás |
|
|
| Elterjedés |
|
| Hivatkozások |
 A Wikifajok tartalmaz Russell-vipera témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Russell-vipera témájú médiaállományokat és Russell-vipera témájú kategóriát. |
A Russell-vipera (Daboia russelii) a hüllők (Reptilia) osztályának a pikkelyes hüllők rendjébe, azon belül a viperafélék családjába és a valódi viperák (Viperinae) alcsaládjába tartozó Daboia nem egyetlen faja. A kígyó Patrick Russell (1726–1805) skót sebészről és herpetológusról kapta a tudományos nevét, aki először írta le India sok kígyófaját.
Az indiai szubkontinensen ahhoz a négy kígyófajhoz tartozik, – a pápaszemes kobra (Naja naja), az arab efa (Echis carinatus), valamint a közönséges krait (Bungarus coeruleus) mellett – amelyek a kígyómarásos halálesetek zömét adják.[1][2]
Előfordulása
Szerte Dél-Ázsiában és Délkelet-Ázsiában megtalálható, bár a legtipikusabb előfordulási helye az indiai szubkontinens. India egyik legveszélyesebb kígyójának tekintik.
Megjelenése
Az állat átlagos testhossza 120 cm, de akár 150 cm hosszúságot is elérhet. Valamivel karcsúbb testű, mint a viperák zöme. Feje élesen elkülönül a testétől. Alapszíne sárgásbarna vagy barnásszürke.
Táplálkozása
Elsősorban rágcsálókkal táplálkozik, de emellett elfogyasztják a kisebb hüllőket, gyíkokat, skorpiókat és más ízeltlábúakat is. Ahogy a viperák nőnek és felnőttekké válnak, úgy egyre inkább rágcsálókra specializálódnak. Valójában a rágcsálók jelenléte a fő oka annak, hogy az emberi lakóhely vonzza őket.[3]
Jegyzetek
- ↑ Whitaker Z. 1990. Snakeman. Penguin Books Ltd. 192 pp. ISBN 0-14-014308-4
- ↑ Mukherjee, Ashis K. (2012). "Green medicine as a harmonizing tool to antivenom therapy for the clinical management of snakebite: The road ahead". Indian J Med Res. 136 (1): 10–12. PMC 3461710. PMID 22885258
- ↑ Mallow D, Ludwig D, Nilson G (2003). True Vipers: Natural History and Toxinology of Old World Vipers. Malabar, Florida: Krieger Publishing Company. 359 pp. ISBN 0-89464-877-2.
