Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Magyarország védett növényfajainak törvényi védelme hatását a mindennapi élet különböző területein. A gazdaságra gyakorolt hatásától a társadalomra gyakorolt hatásáig a Magyarország védett növényfajainak törvényi védelme érdeklődés és vita téma volt az utóbbi időben. Elemezzük, hogy a Magyarország védett növényfajainak törvényi védelme hogyan alakította át a munka dinamikáját, az interperszonális kapcsolatokat és azt, ahogyan viszonyulunk a minket körülvevő világhoz. Továbbá megvizsgáljuk a Magyarország védett növényfajainak törvényi védelme különböző perspektíváit és kulturális, történelmi és technológiai vonatkozásaival való kapcsolatát. Reméljük, hogy ezzel a cikkel átfogó és teljes képet adunk a Magyarország védett növényfajainak törvényi védelme kortárs valóságunkra gyakorolt hatásáról.
A hazánkban történő, természetvédelemmel kapcsolatos tevékenységek előtörténete az 1800-as években kezdődött és egészen a már nevében és tartalmában is természetvédelminek tekinthető, 1935-ben megalkotott erdő- és természetvédelmi törvényig[1] tartott. Ezen időszakra az ornitológusok, botanikusok, erdészek és geológusok, valamint azon személyek tevékenysége jellemző, akik mély elhivatottságot éreztek a természetvédelemmel kapcsolatosan.
Sok esetben épp ezen személyek hívták fel a figyelmet az állami szerveknél munkálkodva, vagy cikkeiken keresztül a társadalom természetet kedvelő tagjainak körében az egy-egy fajjal vagy élőhellyel kapcsolatos problémákra. Sajnos sok esetben ezek nem találtak meghallgatásra.
Az 1900-as évek kezdetén Kaán Károly munkássága úttörőnek nevezhető. Az 1909-ben kiadott „A természeti emlékek fenntartása” majd már az MTA megbízására 1926-ban összeállított „Természetvédelem és természeti emlékek” című művei az akkori hazai természetvédelem problémáit tartalmazta, illetve elemezte.
Az 1935-ös évig több törvény született a természetvédelemmel kapcsolatosan, de ezek inkább ornitológiai valamint vadászati (1883) és halászati (1888) jellegűek voltak. Sorsforduló a természetvédelem történelmében az 1939-es év, hiszen ebben az évben jelölték ki hazánkban az első védett területet. Vagyis a debreceni Nagyerdő egy részének védetté nyilvánításával kezdetét vette hazánkban a gyakorlati természetvédelem.[2]
A második világháborúig Magyarország jelenlegi területén összesen 240 természetvédelmi területet jelöltek ki, ám a háború derékba törte az ígéretesnek induló folyamatot.
Az 1950-es években, az Országos Természetvédelmi Tanács megalakulásával újult erővel indult meg a munka, s egyre gyarapodott a ritka és értékes, védetté nyilvánított termőhelyek száma.
A korszakot az 1961-es, természetvédelemről szóló törvényerejű rendelet zárta le. Ebben az évben hazánkban a védett területek kiterjedése megközelítette a 13 ezer hektárt, amely az ország területének még csak kevesebb mint két ezreléke.
A magyar botanikus szakemberek az 1970-es években megkezdték az országban fellehető ritka és veszélyeztetett növényfajok összeírását és rangsorolását.[3][4] Már akkor látták, hogy milyen fontos a hazai flórában fellelhető veszélyeztetett fajok szempontjából a jogi védettség.
Ebben az évben Csapody István és Szodfridt István összeállított egy listát, amelyben 70 hazai növénytársulást és a bennük megtalálható növényritkaságokat javasolták védelemre. 1971-ben, hazánkban elsőként védetté nyilvánították a már akkor is veszélyeztetettnek számító volgai héricset (Adonis volgensis Stev.), mai nevén erdélyi héricset (Adonis x hibrida Wolf.), mely máig a magyar flóra egyik legféltettebb faja.
Határainkon túl számos törekvés látott napvilágot a veszélyeztetett növénytársulások és fajok érdekében, ennélfogva a hazai szakemberek is mind komolyabban figyelmeztettek flóránk egyre fokozódó leromlására,[5][6] erdeink pusztulására[7] és ezek evolúciógenetikai következményeire.[8]
Kovács Margit és Priszter Szaniszló 1977-ben összeállították az első hazai védelmet kívánó fajok és társulások listáját, amelyben 73 jellegzetes növénytársulást és 510 fajt, valamint infraspecifikus taxont javasoltak védetté nyilvánításra.[4]
Az 1982-ben megjelent Csapody István „Védett növényeink” című könyve, amely 20 mohafajt, továbbá 368 védett és 30 fokozottan védett edényes növényt ismertet.[9]
Rakonczay Zoltán létrehozta az első hazai Vörös Könyvet (1989), amely 575 védett edényes fajt tartalmazott, közülük 168 faj volt aktuálisan és közvetlenül veszélyben.[10]
1982-től napjainkig hét olyan hazai rendelkezés illetve rendelet jelent meg, amelyek védett és fokozottan védett növényfajok élőhelyével, a megjelölt taxonokkal kapcsolatos korlátozásokkal, tilalmakkal valamint tartásával, szaporításával és kereskedelmével foglalkozik.
A 13/2001 (V.9) KÖM rendelet a védett és fokozottan védett edényes növényfajok számát 720-ban állapítja meg, melyből 649 védett és 71 fokozottan védett. Ennek értelmében a hazai flóra 29,32%-a védendő.[11] A rendelet melléklete rendszertani csoportosításban tételesen felsorolja a védett fajok tudományos nevét, köznapi elnevezését és természetvédelmi értékét.
Jelenleg az előzőt (13/2001 (V.9) KÖM rendelet) módosító 100/2012. (IX. 28.) VM rendelet van érvényben.[12]