Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk a MOB-médiadíj témáját, amely a tudás különböző területein tanulmányozás és érdeklődés tárgya volt. A MOB-médiadíj felkeltette a tudósok, szakemberek és a nagyközönség figyelmét, mivel relevanciája és befolyása van jelen társadalmunk kulcsfontosságú aspektusaira. Az egészségre, a környezetre, a politikára, a gazdaságra, a kultúrára gyakorolt hatásától a történelemben és az emberi fejlődésben betöltött szerepéig a MOB-médiadíj a mai világ vitáinak és gondolkodásának központi témájává vált. Ebben a cikkben a MOB-médiadíj különböző perspektíváit és dimenzióit vizsgáljuk meg azzal a céllal, hogy átfogó és jól megalapozott képet adjunk erről a nagyon releváns témáról.
A MOB-médiadíj a Magyar Olimpiai Bizottság 1992 óta évente átadott elismerése a sajtó dolgozóinak.
A díj
A Magyar Olimpiai Bizottság többféle díjat oszt ki, elsősorban sportolóknak, sportvezetőknek, de külön kategóriában - az úgynevezett médiadíjjal - ismeri el a sajtó dolgozóit is. A díjat 1992-ben adták át először, és egészen 2010-ig két fokozata volt: maga a médiadíj és volt egy médiadíj oklevél, plakettel. 2011-ben a médiadíjat átnevezték nívódíjra, 2012-ben - egyszeri alkalommal - különdíjat adtak át Szepesi Györgynek, 2013-tól pedig MOB életműdíjat, továbbá nívódíjat és oklevelet is kiadnak. 2016–17-ben - két alkalommal - SportEMBER, posztumusz Média-különdíjat ítéltek Puskás Ferencnek és Papp Lászlónak.[1]
Díjazottak
2010–2018
2018
2017
- SportEMBER, posztumusz Média-különdíj
- Életműdíj
- Nívódíj
- Vobeczky Zoltán, az M4 Sport riói olimpiáért felelős szerkesztője (elektronikus)
- Bálint Mátyás, a Nemzeti Sport főmunkatársa (print)
- L. Pap István, a Nemzeti Sport szerkesztő újságírója (print)
- Lódi Renáta, az MTI-MTVA Sportszerkesztőségének szerkesztő-újságírója (online)
- Szalmás Péter a MOB, az olimpia.hu fotóriportere (fotó)
- Záhonyi Iván, a Nemzeti Sport egykori fotóriportere, több olimpia fotósa (fotó)
- Oklevél
- Takács Rita, a Sport TV szerkesztő-műsorvezetője (elektronikus)
- Pajor-Gyulai László, a Magyar Nemzet és a Magyar Idők vezető sportszerkesztője (print)
- Dobos Sándor, a waterpolo.hu és a 24.hu újságírója (online)
- Czeglédi Zsolt, az MTI-MTVA Sportszerkesztőségének fotóriportere (fotó)
2016
- SportEMBER posztumusz MOB Média-különdíj
- Életműdíj
- Nívódíj
- Oklevél
2015
- Életműdíj
- Nívódíj
- Oklevél
- Szabó Miklós a Nemzeti Sport fotóriportere, fotórovat-vezető helyettese
- az Utánpótlássport.hu Szerkesztősége
- Tóth Anita a Nemzeti Sport egyéni és csapatsportágak rovatvezetője
- Halászi László az MTVA kiemelt szerkesztője
2014
- Életműdíj
- Nívódíj
- Oklevél
- Mohay Bence és Majszin György (MTVA, közösen),
- L. Pap István (MTVA, Nemzeti Sport)
- a Cali világjátékokról tudósító médiacsapat (Bányász Árpád, Kaszala Claudia és Turó András)
2013[3]
- Életműdíj
- Nívódíj
- Oklevél
- Bálint Mátyás, a Nemzeti Sport újságírója,
- Vobeczky Zoltán, az MTVA szerkesztő-riportere,
- Fejér Balázs, a Lánchíd Rádió szerkesztő-riportere,
- Horváth Mariann, az Eurosport kommentátora,
- Csiszár Jenő, a Class FM tanácsadója, műsorvezetője.
2012
2011
2010
2000–2009
2009
- Médiadíj
- Kiss László, Magyar Hírlap
- Kocsis L. Mihály, író- újságíró
- Szalay Péter, T-Mobile Sporthír Szolgálat
- Reálszisztéma Dabasi Nyomda Zrt.
- MTI Fotó szerkesztőség
- Oklevél
2008
2007
2006[4]
2005[1]
- Médiadíj
- Oklevél
- Dr. Erdei Tamás, a Magyar Hírlap rovatvezetője
- Hajdú B. István, a televíziós riporter
- Karádi Zoltán, sport-statisztikus
- Molnár László, az Info Rádió sportszerkesztője
- Printself Nyomda, a MOB kiadványok nyomdája
2004
2003
- Médiadíj
- Bocsák Miklós, Sport Plusz
- Duna Televízió alkotó stábja: Schulek Csaba - főszerkesztő - Kelemen Zsolt - főszerkesztő helyettes, Szőke Viktória, műsorvezető - Somos Ákos, szerkesztő-riporter, kommentátor - Somos Zoltán, szerkesztő-riporter, kommentátor - Mogyorósi Péter, szerkesztő-riporter, kommentátor, Réz Gábor - szerkesztő
- Faragó Richard (MTV-Telesport)
- MTI Sportosztály (átvette:Serényi Péter a Sportosztály vezetője)
- Oklevél
2002
2001
2000
1992–1999
1999
1998
1997
1996[5]
1995[6]
1994[7]
1993[8]
1992[9]
Jegyzetek