Harlekin

Ebben a cikkben a Harlekin témáját különböző nézőpontokból és megközelítésekből tárgyaljuk. A Harlekin a mai társadalomban nagy jelentőségű téma, amely nagy vitát és érdeklődést váltott ki a különböző kutatási területeken. Ezeken az oldalakon végig elemzik annak következményeit, hatásait és lehetséges megoldásait, azzal a céllal, hogy átfogó és teljes jövőképet nyújtsanak a Harlekin-ről. Mind az általa képviselt pozitív aspektusokat, mind a kihívásokat megvizsgáljuk, sokféle információval ellátva az olvasót, amely lehetővé teszi a téma teljes megértését és megalapozott vélemény kialakítását.

A Harlekin törzskarakter klasszikus megjelenése az 1670-es évek commedia dell’arte-jában, kiegészítve varázspálcával, amelyet a karakter a darab díszletének megváltoztatására használ (Maurice Sand, 1860[1])
A Harlequin "Today" Park Bank a szökőkútnál Pulsnitzban (Németország)

Harlekin (/ˈhɑːrləkwɪn/; olaszul: arlecchino) az olasz commedia dell’arte legismertebb, Bergamo városához kötődő komikus szolgafigurája (zanni). Szerepét a hagyomány szerint Zan Ganassa olasz színész-rendező vezette be a 16. század végén, véglegesen Tristano Martinelli olasz színész népszerűsítette Párizsban 1584-1585-ben, és Martinelli 1630-ban bekövetkezett halála után vált törzsfigurává.

A harlekinre jellemző a kockás jelmez. Szerepe egy könnyed, fürge és ravasz szolga, aki rendszeresen úgy cselekszik, hogy meghiúsítsa gazdája terveit, és szellemesen és találékonyan üldözi saját szerelmét, Columbinát, gyakran versenyezve a szigorúbb és melankolikus Pierrot-val. Később a romantikus hős prototípusává fejlődik. Harlekin fizikai mozgékonyságát és szélhámos tulajdonságait, valamint nevét a középkori szenvedélyjátékok pajkos "ördögi" figurájától örökölte.

A harlekin karakter először Angliában jelent meg a 17. század elején, és központi szerepet kapott a Harlequinade származtatott műfajában, amelyet a 18. század elején John Rich fejlesztett ki.[2] Ahogy az angol drámai műfajú pantomim Harlequinade része fejlődött, a Harlequint rendszeresen párosították a Bohóc karakterrel. Ahogyan Joseph Grimaldi 1800 körül kidolgozta, a Bohóc lett a kifinomultabb Harlekin pajkos és brutális változata, aki inkább romantikus karakterré vált. A viktoriánus Angliában a harlekin karakter legbefolyásosabb alakítói William Payne és fiai, a Payne Brothers voltak, utóbbiak az 1860-as és 1870-es években tevékenykedtek.

A név eredete

A Harlekin név a népszerű francia passiójátékok huncut "ördög" vagy "démon" karakterének nevéből származik. Eredete egy ófrancia herlequin, hellequin kifejezésből származik, amelyet először a 11. században tanúsított Vitalis rendi krónikás, aki egy szerzetes történetét meséli el, akit egy csapat démon üldözött, amikor Normandia (Franciaország) tengerpartján vándorolt éjszaka.[3] [4]

Jegyzetek

  1. ↑ Alexandre Manceau, engraver. Sand 1860, after p. 80.
  2. ↑ Laurence Senelick in Banham 1995, "Harlequin" p. 472.
  3. ↑ Oreglia 1968, pp. 56–70.
  4. ↑ Ecclesiastical History Book VIII Chapter 17

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Harlequin című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Irodalom

  • Gerda Baumbach: Schauspieler, Historische Anthropologie des Akteurs. 1. kötet Universitätsverlag, Leipzig 2012, ISBN 978-3-86583-611-3 (németül)
  • Margot Berthold, Hans Otto Rosenlecher: Komödiantenfibel. Gaukler, Kasperl, Harlekin. Staackmann, München 1979, 51–62. oldal, ISBN 3-920897-65-X (németül)
  • Jacques Bril, Le Masque, ou le Père ambigu, Paris, Payot, 1983 ISBN 2228131806 és ISBN 978-2228131803 (franciául)
  • Michèle Clavilier, Danielle Duchefdelaville, Commedia dell’arte : le jeu masqué, Grenoble, Presses universitaires de Grenoble, 1994 (2013) ISBN 978-2-7061-0552-4 (franciául)
  • Maurice Sand, Masques et bouffons (comédie italienne), Paris, Michel Lévy frères, 1860. (franciául)