Borzasztó csörgőkígyó

A mai világban a Borzasztó csörgőkígyó olyan téma, amely különböző kontextusokban nagy jelentőséggel bír. A társadalomra gyakorolt ​​hatásától a gazdaságra gyakorolt ​​hatásáig a Borzasztó csörgőkígyó széles körű érdeklődést váltott ki, és számos vitát váltott ki a közvéleményben. Éppen ezért elengedhetetlen a Borzasztó csörgőkígyó-hez kapcsolódó különféle szempontok alapos elemzése, hogy teljes mértékben megértsük annak hatókörét és következményeit. Ebben a cikkben a Borzasztó csörgőkígyó összetettségébe fogunk beleásni, feltárva annak különböző aspektusait, és olyan átfogó elképzelést kínálunk, amely lehetővé teszi az olvasó számára, hogy szélesebb körben megértse ezt a témát.

Borzasztó csörgőkígyó
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Hüllők (Reptilia)
Rend: Pikkelyes hüllők (Squamata)
Alrend: Kígyók (Serpentes)
Család: Viperafélék (Viperidae)
Alcsalád: Gödörkés arcú viperák
(Crotalinae)
Nem: Crotalus
Linnaeus, 1758
Elterjedés
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Borzasztó csörgőkígyó témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Borzasztó csörgőkígyó témájú médiaállományokat és Borzasztó csörgőkígyó témájú kategóriát.

A borzasztó csörgőkígyó (Crotalus durissus) egy mérges viperafajta, mely Közép-, de főleg Dél-Amerikában él. Jelenleg nyolc alfaja ismert.[1]

Elterjedése

Ez a kígyó megtalálható minden dél-amerikai országban, kivéve Ecuadort és Chilét. Azonban elterjedése szétszórt,[2] több elkülönült populációja él Dél-Amerika északi részén, beleértve Kolumbia, Venezuela, Guyana, Suriname, Francia Guyana területeit és Brazília északi részét. Előfordul még Brazília keleti részétől Peru délkeleti területeiig, illetve Bolíviában, Paraguayban, Uruguayban és Argentína északi részén,[3] és találtak még ilyen fajt a Karib-szigetek egyes részein.[2]

Megjelenés

Feje tetején és nyakán két sötét csík fut végig. Gerince fölött kiemelkednek a pikkelyek. Színe barna és szürke foltokból áll. Mint minden csörgőkígyónak, van csörgő a farka végén. Hossza általában 1-1,8 méter közé esik.[2] Fején hőérzékelő szerv található.

Életmód, viselkedés

Tápláléka rágcsálók, madarak, hüllők, melyeket erős mérgével bénít meg, majd egészben nyeli le. Gödörkeszervének köszönhetően éjszaka is tud vadászni. Vészhelyzetben csörgőjét nem rázza figyelmeztetően. Mérge veszélyes az emberre, erős idegméreg (crotoxin és crotamin keveréke), bénulást okoz. A bénulás a perifériás izmokon a legerősebb, de végül légzésleállás vezethet halálhoz. A túlélt harapás következménye végleges vakság is lehet.

Szaporodás

A Cascavel csörgőkígyó

Elevenszülő, évente egyszer, 2-7 ivadékát vékony hártyában hozza a világra, ahonnan születés után rögtön ki is bújnak a kiskígyók és megkezdik önálló életüket.[4]

Alfajok

Alfaj[5] Leíró[5] Köznév Földrajzi elterjedés
C. d. cumanensis Humboldt, 1833 Venezuelai csörgőkígyó[6] Kolumbia és Venezuela
C. d. durissus Linnaeus, 1758 Dél-amerikai csörgőkígyó[7] Guyana, Francia Guyana, Suriname
C. d. marajoensis Hoge, 1966 Marajoni csörgőkígyó[7] Marayo-sziget (Brazília)
C. d. maricelae García Pérez, 1995 Venezuela
C. d. ruruima Hoge, 1966 Venezuela[7]
C. d. terrificus (Laurenti, 1768) Cascavel csörgőkígyó[6] Dél-Brazília, Peru, Bolívia, Paraguay, Uruguay, Észak-Argentína
C. d. trigonicus Harris & Simmons, 1978 Guyana
C. d. unicolor Lidth de Jeude, 1887 Aruba-szigeti csörgőkígyó[8] Aruba, Venezuela[8]
C. d. vegrandis Klauber, 1941 Uracói csörgőkígyó[8] Venezuela[8]

Jegyzetek

  1. ↑ Crotalus durissus - Linnaeus, 1758 (angol nyelven). ITIS. (Hozzáférés: 2010. január 2.)
  2. ↑ a b c Campbell, Johnatan A., William W. Lamar, Edmund D. Brodie. The venomous reptiles of the Western Hemisphere, 1. kötet (angol nyelven). Comstock Pub. Associates (2004. április 23.). ISBN 9780801441417 
  3. ↑ McDiarmid, Roy W., Jonathan A. Campbell, T'Shaka A. Touré. Snake species of the world: a taxonomic and geographic reference, 1. kötet (angol nyelven). Herpetologists' League (1999. április 23.). ISBN 9781893777002 
  4. ↑ Chris Mattinson: Kígyók. Budapest, Panemex-Grafo Kiadó, 2002. 142-143. oldal. ISBN 963-9090-87-5
  5. ↑ a b ITIS
  6. ↑ a b Mehrtens JM. 1987. Living Snakes of the World in Color. New York: Sterling Publishers. 480 pp. ISBN 0-8069-6460-X.
  7. ↑ a b c Brown JH. 1973. Toxicology and Pharmacology of Venoms from Poisonous Snakes. Springfield, Illinois: Charles C. Thomas. 184 pp. LCCCN 73-229. ISBN 0-398-02808-7.
  8. ↑ a b c d Klauber LM. 1997. Rattlesnakes: Their Habitats, Life Histories, and Influence on Mankind. Second Edition. 2 volumes. Reprint, University of California Press, Berkeley. ISBN 0-520-21056-5.

Források