Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Bajkálontúl jelentőségét különböző kontextusokban, valamint a mai társadalomra gyakorolt hatását. A Bajkálontúl az elmúlt években sok ember figyelmét felkeltette, és vitákat és elmélkedéseket váltott ki jelentéséről és következményeiről. A történelem során a Bajkálontúl döntő szerepet játszott a társadalmak fejlődésében, valamint az egyéni és kollektív identitások kialakulásában. A Bajkálontúl megjelenésétől napjainkig tanulmányozás, csodálat, vita és újraértelmezés tárgya volt olyan sokféle területen, mint a tudomány, a technológia, a művészet, a politika és a populáris kultúra. Ebben a cikkben azt fogjuk megvizsgálni, hogy a Bajkálontúl hogyan formálta világunkat, és a jövőben is ezt fogja tenni.
A Bajkálontúl (oroszul: Забайкалье) tájegység (nagytáj) Oroszországban; földrajzi szempontból Szibéria déli hegyvidékeihez tartozik.
Az orosz Zabajkalje (magyarul Bajkálontúl) régóta használt elnevezés. Általában a délnyugat–északkeleti irányú, ívben elnyúló Bajkál-tó és a déli, délkeleti országhatár közötti, – tehát a központi Oroszországtól távolabbi, „túlsó” – területet jelölte. A 19. század közepétől az Orosz Birodalom egyik nagy közigazgatási egységét is így nevezték (Zabajkalszkaja oblaszty, vagyis Bajkálontúli terület).
A Szovjetunió létrejötte után nem volt ilyen nevű közigazgatási egység, (csak Burjátföld és Csitai terület), de a Bajkálontúl nevet nem hivatalosan továbbra is használták. A 2008-ban létrehozott Bajkálontúli határterületet a sajtóban sokszor szintén csak Zabajkalje (Bajkálontúl) néven említik, holott a földrajzi értelemben vett Bajkálon túli országrésznek csak kb. a felét foglalja el; a másik fele közigazgatásilag Burjátföldhöz, egy kisebb darabja pedig az Irkutszki területhez tartozik.
A Bajkálontúl területének egy kisebb része már jóval korábban Dauria néven vált ismertté. A mongol népcsaládhoz tartozó daur (dahúr) népcsoport a Silka, Arguny, Amur folyók partján élt. A 17. század közepétől cári fennhatóság alá került, majd a nyercsinszki szerződés (1689) a Mandzsu-dinasztiának juttatta.[1]
Ez a szócikk a továbbiakban csak a természetföldrajzi tájegységgel foglalkozik.
A Bajkálontúl (Zabajkalje) – óriási hegyvidék, mely a Bajkálmelléktől dél és délkelet felé az országhatárig, kelet felé az Oljokma völgyéig és a Silka torkolatáig terjed. Domborzatát délnyugat–északkelet csapásirányú hegyláncok és hegyközi medencék váltakozása jellemzi. Hegységei általában középhegységek, egy részük fennsík; néhány magashegységének csúcsa 2500 m fölé emelkedik.
Kialakításában nyugaton és középső részén jelentős szerepet játszott az archaikum végén lezajlott bajkál gyűrődés, később a kaledóniai és a variszkuszi hegységképződés. Ennek megfelelően nyugaton kemény kristályos kőzetek, illetve óidei pala, kvarcit építik fel. A pliocénban lezajlott vulkánosság nyomai a bazaltfennsíkokon láthatók. Keleti része fiatalabb gyűrődések hatására alakult ki, paleozoikumi és harmadidőszaki különféle kőzetekből áll.
Általában nyugati, központi és keleti részre osztják.
A Bajkál-Sztanovoj-hegyvidék (vagy egyszerűen Sztanovoj-hegyvidék) – Szibéria déli hegyvidékeinek legészakibb tagja; oroszul: Bajkalszko-Sztanovaja oblaszty, de előfordul a Szevero-Zabajkalje, vagyis Észak-Bajkálontúl elnevezés is.
Nagyjából az északi szélesség 55° és 60° között terül el. A Bajkál-tó északi-északkeleti csücskétől kelet felé a Maja forrásvidékéig terjed, északon a Felső-Léna völgye határolja.
A hegyvidék három vagy négy nagyobb részre osztható: