Napjainkban a Vladár Gábor olyan téma, amely nagy aktualitást kapott a mai társadalomban. Az idő múlásával a Vladár Gábor alapvető szerepet kapott a mindennapi élet különböző területein, legyen szó a munkahelyről, a technológiai kontextusról, a személyes életről vagy bármely más területen. A Vladár Gábor jelentősége túllépte az akadályokat és az előítéleteket, általános érdeklődésre számot tartó témává vált, amely elemzést és átgondolást igényel. Ebben a cikkben a Vladár Gábor különböző szempontjait és a mai életre gyakorolt hatását vizsgáljuk meg.
Vladár Gábor | |
Magyarország igazságügy-minisztere | |
Hivatali idő 1944. augusztus 29. – október 16. | |
Előd | Antal István |
Utód | Budinszky László |
Született | 1881. október 14. Biatorbágy |
Elhunyt | 1972. július 19. (90 évesen) Budapest |
Sírhely | Farkasréti temető |
Foglalkozás | politikus |
Nagycsepcsényi és mutnai Vladár Gábor [1](Bia, 1881. október 14. – Budapest, 1972. július 19.) jogász, kúriai tanácselnök, igazságügyi miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.
![]() | |
---|---|
![]() | |
![]() ![]() | Vladár Gábor fényképe |
A régi nemesi származású nagycsepcsényi és mutnai Vladár család sarja. Édesapja, nagycsepcsényi és mutnai Vladár Lajos,[2] édesanyja, Emperl Anna (1846-1934),[3] volt. Vladár Gábor evangélikus vallású, keresztyéni világszemléletű ember volt. Anyai nagyapja Emperl József (1807-1889) uradalmi intéző volt.[4]
A Budapesti Tudományegyetemen szerzett államtudományi és jogi doktori diplomát.
1911. július 22-én a Ferencvárosban házasságot kötött fáji Fáy Berta Mária Annával, fáji Fáy Dezső és gombai Szabó Berta lányával.[5] 1918-tól az igazságügyi minisztériumban dolgozott miniszteri titkárként, ezt követően a magánjogi, majd 1929-től, Térfy Gyula halála után a törvényelőkészítő ügyosztály vezetője volt. Részt vett a magánjogi törvénykönyv-javaslat (1928) megalkotásában, továbbá számos törvény és rendelet megszövegezésében.
A második világháború vége felé konfliktusba került a kormányzattal, amikor a Belügyminisztérium azt követelte az igazságügyi tárcától, hogy rendelettel tegye lehetővé a büntetés-végrehajtási és más szabadságvesztési intézményekben fogva tartott zsidók átadását a csendőrségnek. Miután a fogva tartás bírói döntés alapján lehetségessé vált, Vladár megtagadta a belügyi tárca kérését és lemondott osztályvezetői állásáról.
Lemondása után Horthy kormányzó felkérte az igazságügyi tárca élére, 1944. augusztus 29-től a Lakatos-kormány igazságügyi minisztere lett.
Az 1944. október 14-i déli minisztertanácsot követően ő adta ki a délutáni órákban a baloldali sajtó engedélyezésére és a szélsőjobboldali sajtó betiltására, valamint a politikai foglyok szabadon bocsátására vonatkozó rendeletet. Minisztersége alatt személyesen vett részt a Gestapo által elhurcolt Bajcsy-Zsilinszky Endre, ifjabb Tildy Zoltán és Peyer Károly kiszabadításában. A svéd Vöröskereszt megbízottja később elismeréssel emlékezett a miniszter erőfeszítéseire, amelyeknek köszönhetően védleveleket bocsátottak ki üldözött zsidóknak.
1944. október 16-ig, a nyilas puccsig volt miniszter.
A nyilas hatalom időszakában bujkálnia kellett, de a háború után sem vállalhatott közéleti szerepet. 1951-ben családjával együtt kitelepítették.
Tagja volt a Fővárosi Közmunkák Tanácsának.
1939-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta.