Manapság a Valláskritika olyan téma, amely a társadalom különböző területein nagy jelentőséggel bír. A politikától a populáris kultúráig a Valláskritika sok ember számára állandó vita és inspiráció forrásává vált. Az idő múlásával a Valláskritika jelentősége megnőtt, és jelentős hatással volt az emberek egymás közötti interakciójára. Ennek a cikknek a célja, hogy részletesen feltárja a Valláskritika hatását a mai társadalomra, és megvizsgálja, hogyan fejlődött az idők során. Hasonlóképpen, a Valláskritika körül létező különböző nézőpontok és vélemények elemzésre kerülnek, azzal a céllal, hogy átfogó képet adjunk erről a nagyon releváns témáról.
Ehhez a szócikkhez további forrásmegjelölések, lábjegyzetek szükségesek az ellenőrizhetőség érdekében. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts a szócikk fejlesztésében további megbízható források hozzáadásával. |
A valláskritika a 18. század vége óta használatos fogalom, amely egyszerre jelöli a vallás elvi alapú, érvekkel alátámasztott elutasítását, és a vallásos magatartás helytelen irányú fejlődésének, illetve hibás formáinak kritikáját.[1]
A valláskritika már azokban a görög antikvitásokból származó utalásokban is megjelent, amelyek szerint a vallás félelemből és tudatlanságból keletkezett, valamint az istenek antropomorf magatartását felrovó bírálatban is.[1]
A radikális valláskritikával a felvilágosodás ateista irányzatában találkozunk: Feuerbachnál, Marxnál, Nietzschénél, Freudnál találkozhatunk.[1] (→ ateista gondolkodók listája)
A keresztény teológiai kritika rámutat a vallásos beszéd határaira, mégpedig Isten megragadhatatlanságával és uralhatatlanságával összefüggésben.[1]
A vallásokat sokféle szinten, sokféle filozófiai szempontból kritizálják (ld. Angeles (1997)). A következő filozófiai irányzatok tartalmaztak jelentős valláskritikát:
„…Ezért a híresztelés elhallgattatása végett Nero másokat tett meg bűnösnek, és a legválogatottabb büntetésekkel sújtotta azokat, akiket a sokaság bűneik miatt Christianusoknak nevezett. Christust, akitől ez a név származik, Tiberius uralkodása alatt Pontius Pilatus procurator kivégeztette, de az egyelőre elfojtott vészes babonaság újból előtört, nem csak Iudeában, e métely szülőhazájában, hanem a Városban is, ahová mindenünnen minden szörnyű és szégyenletes dolog összefolyik, s hívekre talál.”
Caius Suetonius Tranquillus írja Nero császárról írja: „kiűzte a zsidókat Rómából, akik Krisztus uszítására állandóan zavargásokat okoztak”.
A vallástudomány minden egyes ága alkalmas lehet a vallás kritikájára is, értelmezéstől függően. Így lehet pszichológiai szempontból is magyarázni, vagy kritizálni (ld. Pascal Boyer (2002)).
A neuroteológia a spiritualitás, a vallás, és a hit biológiai összefüggéseit vizsgálja. A tradicionálisan spirituálisnak mondott szubjektív élmények evolúciós vagy neurobiológiai alapjaival foglalkozik. Az eredmények egyik értelmezése szerint ezek a vallásos élmények az agyi struktúráink által keltett jelenségek. Ez az Occam borotvája elvvel együtt a vallások egyik lehetséges kritikája.
A memetika kutatói szerint a vallásoknak memetikai magyarázatot adhatunk. Bizonyos memetikusok (ld. Richard Dawkins, Susan Blackmore) továbbmenve azt állítják, hogy ezek az emberiség olyan képzetei, amelyek nem azért terjedtek el, mert igazak, hanem más okból, így a vallások hagyományos felfogásának egy kritikáját kapjuk.