Vágfarkasd

Megjelenés áthelyezés az oldalsávba elrejtés
Vágfarkasd (Vlčany)
Közigazgatás
Ország Szlovákia
KerületNyitrai
JárásVágsellyei
Rangközség
Első írásos említés1113
PolgármesterRestár János (Aliancia - Szövetség)
Irányítószám925 84
Körzethívószám00421 (0) 31
Forgalmi rendszámSA
Népesség
Teljes népesség3220 fő (2021. jan. 1.)
Népsűrűség84 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság111 m
Terület39.76 km²
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 48° 01′ 56″, k. h. 17° 56′ 48″48.03222222, 17.9466666748.032222°N 17.946667°EKoordináták: é. sz. 48° 01′ 56″, k. h. 17° 56′ 48″48.03222222, 17.9466666748.032222°N 17.946667°E
Vágfarkasd weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Vágfarkasd témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info

Vágfarkasd (szlovákul Vlčany, korábban Forcas, Vlkad, illetve szlovákul Vlkad nad Váhom) község Szlovákiában, a Nyitrai kerület Vágsellyei járásában.

Fekvése és természeti viszonyai

A mátyusföldi község a Kisalföldön, a Vág folyó alsó folyásának jobb partján, Vágsellyétől 15 km-re délkeletre fekszik. Dél felől Negyed, nyugat felől Alsóhatár és Királyrév, északnyugat felől Zsigárd községekkel szomszédos. A Vág túlsó partján észak felől Sókszelőce, északkelet felől Tardoskedd községekkel határos.

Sík domborzata 109 és 112 m tengerszint feletti magasságban fekszik. Termőtalaja jó minőségű feketeföld. Talajának felső földtani rétegét megközelítőleg 30 m vastagságú negyedkori, elsősorban folyami üledék képezi, mely főként homokból, különböző szemcsézetű kavicsból és iszapüledékből tevődik össze. A negyedkori üledékek talpazatát egy megközelítőleg 1000 m vastagságú kavics- és homokbetétes neogén réteg képezi.

Ártézi kútja régóta a helyiek kedvelt ivóvize. Vizét a 20. század elején kifogástalan minőséggel illették.

Élővilága

Határa erdőtlenített, jelentősebb jelenkori fás, bokros területei főként a Vág folyó hullámterében találhatók.

Vágfarkasdon hosszú ideje fészkeltek gólyák a temető mellett. 2011-ben 3 fióka repült ki, 2012-ben azonban nem költöttek, csupán egy gólya járt a fészekre. Ezen kívül a közelben van egy görbe fészekalátét is, amelyen nincs fészek. 2014-ben a fészket elfoglalta egy pár, azonban nem költenek. A temető melletti fészek megsemmisült, új alátétet a községháza közelében emeltek. Ebben 2024-ben kezdett költésbe egy gólyapár, de mivel az egyik felnőtt balesetet szenvedett és elpusztult a költés sikertelen lett.

Nevének eredete

A Farkasd helységnév d végződése magyar kicsinyítő képzőként szerepel, ezért annak eredeti jelentése „kis Farkas” volt, mely a Farkas személynévre vezethető vissza. Az ilyen típusú, tisztán személynévből, helynévképző toldalékok nélkül keletkezett helységnevek ómagyar eredetűek, keletkezésük a 10-11. században valószinűsíthető.

A Vágfarkasd elnevezést a 19. század végén, a magyarországi helységnevek egyértelműsítésekor alkották meg. A hivatalos névhasználatban a Vág előtag különböztette meg a többi azonos nevű településtől illetve településrésztől. 1911-től a települések hivatalos magyar formája Vágfarkasd lett, amikor a magyar közigazgatásban az 1898/IV. törvénycikk hatályossá vált. A település az első bécsi döntést követően visszakerült a Magyar királysághoz, s a hivatalos névhasználatban ismét a Vágfarkasd forma került alkalmazásra.

A második világháború után Csehszlovákiában a jogfosztások ideje alatt a magyar nyelv használatát előbb betiltották, majd korlátozták. Az 1948-as februári kommunista fordulat után fokozatos enyhülés következett, a falu hivatalos szlovák nevét azonban Daniel Okáli belügyi megbízott rendelete által Vlčany-ra változtatták. Az 1990-es évekig nemzetiségi név hivatalosan előírt használatban nem volt. Az 1994-es ún. táblatörvény, majd az 1999-es kisebbségi nyelvhasználati törvény, illetve 2012-es és az aktuális 2023-as szlovák kormányrendeletben is a Farkasd magyar név használatát írták elő a szlovákiai hivatali érintkezésben. A kisebbségi kormánybiztos hivatala által összeállított lista azonban nem veszi figyelembe még a szlovákiai azonos magyar névalakokat sem, mint ahogy a lista szlovák politikai befolyásoltsága is egyértelmű. A szlovák jogrend értelmében a településeknek vagy azok részeinek azonban ma is csak egy hivatalos: szlovák neve (szlovákul názov obce) van, tehát a magyar helységnévhasználat (szlovákul označenie obce) a kormányrendeletek mellékletei ellenére nem minősülnek hivatalos magyar helynévnek.

Címere, szimbólumai

A falu pecsétje 1795-ből

Ismereteink szerint a falu első, 1664-ből származó pecsétje, melyről korabeli okiratok említést tesznek, nem maradt fenn. A legkorábbi ismert pecsét, az 1713-ból származó, tölgyfát ábrázoló, FARKASD * FALW * A * 1713 * körfelirattal ellátott, az 1713 és 1783 közötti időszakban volt használatos. Ezt követte az 1812-ben készített SIGILLIUM OPPIDI FARKASD A O 1812 latin körfelirattal ellátott (magyarul Farkasd mezőváros pecsétje 1812), melynek korábbi fa motívumát, két ágaskodó farkas alakjával egészítettek ki. További keltezett pecsétnyomót ismerünk még 1837-ből a fa és az ágaskodó farkasok alakjával, illetve 1837 FARKAS MEZO VAROS PETSET körirattal. A község jelenleg használatos címere is ezen pecsétek szimbólumainak felhasználásával készült el. A katolikus ekklézsiának 1828-ból ismeretes pecsétlenyomata. A református egyháznak 1783-tól ismert pecsétlenyomata SIGIL ECCL REFOR FARKASD AO 1783 * körirattal. Benne szablyát tartó gyalogos vitéz, sisakdíszben farkas. Ezt még 1844-ben is használták.

Leírásai monográfiákban

A műmalom épülete

Vályi András 1796-ból származó írása szerint: „Elegyes magyar falu Nyitra Vármegyében, földes Ura Gróf Károlyi Uraság, lakosai katolikusok, és reformátusok, fekszik Vág vize mellett, Negyednek szomszédságában, Selyétöl egy mértföldnyire. Tűzre fája, és legelője is elég, gyümöltsös kertyei, és mindenféle zőldségei, káposztája nevezetes, zőldséggel, ’s borokkal való kereskedésre jó módgya, Vág vizén malma helyben, földgye, réttye első osztálybéli, szőlei nintsenek, de mivel gyakorta járja határját Vág vize, ’s a’ töltéseknek megtartása nagy fáradságjokban van, földgyei négy marhával miveltetnek, a’ második Osztályba tétettetett.”

Fényes Elek 1851-ben kiadott Magyarország Geographiai Szótára szerint: „Farkasd, m. mváros, Nyitra vmegyében, a Vágh jobb partján, Érsek-Ujvártól 2, Nyitrától 5 mföldnyire. Számlál 1043 kath., 26 evang., 1971 reform., két óhitü vagyonos lakosokat. Van ekklézsia; urasági ház és kert; vendégfogadó, s több urasági és privát csinos épületek; rév a Vághon. Határa nagy és igen termékeny; lakosi sok buzát, zabot, árpát, kukoriczát, kölest termesztenek; káposztájokkal (melly igen híres) továbbá hagymával, répával s más kerti zöldségekkel nagy kereskedést űznek. Szarvas-marhát, valamint lovat sokat tartanak; az urasági nemesitett spanyol birka-nyáj nézésre méltó. F. u. gr. Károlyi Lajos.”

Története

A honfoglalástól a 15. századig

Először 1113-ban említi a Zoborhegyi apátság oklevele Forcas alakban. A zobori oklevélben már faluként feltüntetett és révvel is rendelkező település azonban korábbi alapítású. II. András 1206-ból származó oklevele a zobori apátság birtokába tartozó szomszédos település, Negyed birtokhatárainak felsorolása által szintén említi. A tatárjárás érintette a falut, mivel Batu kán seregének jobbszárnya a Vág mentén nyomult észak felől Esztergom irányába. A 13. század második felében a Szegi család birtokolta.

A 14. század kezdetén Csák Máté foglalta el, kinek emberei Szegi Jánost meggyilkolták. 1317 novemberében Károly Róbert Komárom ostroma alatt Erney fia Iwankanak (Roland nádor fia Deseu serviense), akinek apját és rokonait Csák Máté megölette és birtokaikat elfoglalta, többek között Negyed és Farkasd birtokokat visszaadja. A birtokok ekkor még Csák Máté kezén voltak. Ez a birtokadományozó oklevél már Farkasd néven említi. A 14. század folyamán a Farkas család tulajdonába került, de mivel a család 1458-ban férfiágon kihalt, Mátyás király a Korompai Nehéz testvéreknek és Bazthe-i Péternek adományozta. 1456-ban zálogjogon a Korlátkövi család birtokolta. Nehéz György 1494-ben leányai javára elzálogosította a birtokot, biztosítva ezáltal számukra az öröklést, melyet II. Ulászló 1498-ban és 1501-ben kiadott oklevelei megerősítettek.

A reformáció kezdetei, a török hódoltság és a reformkor

A török már 1529-ben és 1530-ban háborgatta rablóhadjárataival. A 16. század közepén a település két legjelentősebb birtokosai Kéméndy Péter és Bessei Farkas Ignác – Nehéz György leányainak utódai – voltak. I. Ferdinánd 1560-ban Bessei Farkas Ignác fiának, Farkas Mihálynak további jelentős birtokrészt adományozott.

Bornemisza Péter szerint a farkasdiak többsége 1577-ben tért át a református hitre. A reformátusok az elkövetkező évtizedekben felépítették első templomukat, a paplakot és a felekezeti iskolát. A farkasdi református egyházközség az 1592-ben létrehozott Felső-Dunamelléki Egyházkerület részét képezte, mely az 1641 és az 1663 közötti években kilenc alkalommal tartott zsinatot Farkasdon. Az 1641. május 28-án, illetve 1647. május 20-án megtartott első két zsinatot 1652-ben püspökválasztó zsinat követte. Az 1654-ben megtartott farkasdi zsinaton elrendelték az egyházi ünnepek ideje alatti mulatozások betiltását. Az 1655. június 16-ai zsinatot Nyikos János püspök elhalálozása miatt, az 1656. május 17-ei püspökválasztó zsinat követte. Az 1658-ban és az 1659-ben megtartott farkasdi zsinatok sorát az 1663-ban megrendezett zárta le. Az ellenreformáció felerősödése és a török fennhatóság miatt további zsinatokat a községben nem tartottak. Szelepcsényi György 1660-ban elfogatta majd elűzte a község református lelkészét, templomukat elkobozta.

A legnagyobb erejű török támadás 1638-ban érte a falut. A törökellenes védelmi rendszer részét képező farkasdi sáncok, melynek helyőrségét 6 muskétás és egy tiszt alkották, a gútai erődhöz tartozott. A török rablótámadásai elől a lakosság a Tölgyerdőben talált menedéket. Érsekújvár török kézre kerülése által 1663-tól Farkasd a nyitrai török közigazgatási egységhez tartozott egészen 1685-ig, a török kiűzéséig. A falu első pecsétje 1664-ből származik.

Az 1681. évi Országgyűlés engedményei hatására a reformátusok ismét gyakorolhatták vallásukat. A farkasdi reformátusok – mivel templomuk elkoboztatott – Istentiszteleteiket Kamocsán tartották. Az 1706-ban visszaadott templom, melyet 1721-ben ismét elkoboztak, az 1724-es árvíz alkalmával semmisült meg. A község reformátusai ezt követően egészen 1781-ig, II. József Türelmi rendeletének kiadásáig ismét Kamocsán tartották az Istentiszteletet. Egy 1774-ből származó kézirat a következőképpen jellemzi az itteni reformátusok korabeli helyzetét: „Farkasdon vagyon Református ember 1348, Pápista vagyon 345. Az Isteni szolgálatra járnak Komárom vármegyébe Kamocsára. ... Semmi templomuk nincsen itt, az ami régen volt elpusztult, de az oskolaház megvagyon és a plébános bírja, zsellért tartván benne egy ideig. ... Semmi tanítómester nincs itt vallásunkon való, hanem most esztendeje egy pápista praeceptort állítottak be a plébános és a méltóságos uraság, kinek is az uraság maga fizet.”

A Rákóczi-szabadságharc idején, főként a farkasdi rév stratégiai jelentősége miatt, hadmozdulatok színhelye volt. A község részt vett a szabadságharc hadseregének ellátásában és a sebesültek ápolásában. 1709-ben pestisjárvány szedte áldozatait. A 17. század közepén a falu legjelentősebb birtokrészével Szelepcsényi György esztergomi érsek rendelkezett. Halála után birtokait I. Lipót Korompay Péter egri (később nyitrai) püspöknek adományozta 1686-ban, aki végrendeletében a nagyszombati jezsuitákra hagyta. A farkasdi birtokrészt 1690-ben a jezsuiták a Kaunitz családnak adták el, tőlük 1730-ban a Károlyiak vették meg. Gróf Károlyi Sándor a szatmári béke aláírója és egyik létrehozója a Rákóczi szabadságharcot követően svábokat telepített birtokaira. 1730-ban a Nagykároly felé haladó jövevények Farkasdon is megálltak. Az első magyarországi népszámlálás adatai alapján 1785-ben Farkasdon 2 445 lakos élt 346 házban. 1794. június 20-án I. Ferenc király mezővárosi rangra emelte és évi négy vásár tartását engedélyezte. A mezőváros első pecsétje 1797-ből származik. Az 1831-ben tomboló kolerajárványnak több mint kétszáz áldozata volt. Farkasdon a nemesek száma a 17. században kezdett növekedni, s a számuk 1846-ban elérte a 400-at, többségük azonban csekély birtokkal rendelkezett.

A második református templomot a korabeli törvények által engedélyezett módon, torony és harang nélkül, közadakozásból 1783 és 1785 között építették. Az 1787-ben illetve az 1793-ban készített harangokat kezdetben a templom közelében levő haranglábon helyezték el. A templom tornyát, a Károlyiak támogatásával 1808-ban építették fel. 1837-ben felépült az új református iskola. A katolikus templom 1808-ban épült fel.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc

Az 1848-as országgyűlés határozatait Farkasdon 1848. március 26-án hirdették ki a városháza előtti téren. 1848 szeptemberében a Nemzetőrség farkasdi gyalogsági egysége részt vett a vármegye északi részén zajló, Hurban-féle csapatok elleni harcokban. 1848 decemberében a Honvédség 16. zászlóaljába 10 farkasdi újonc vonult be. 1849. március 5-én a mezőváros fegyveradománnyal is támogatta a Honvédséget. A szabadságharc legjelentősebb hadmozdulatai e térségben 1849 júniusában zajlottak. 1849. június 15-én a Honvédség 48. zászlóaljának utászai elkezdték a Vág folyón keresztüli átkelő építését. A farkasdi átkelőpont megépítésében a lakosság is segítséget nyújtott és néhányan felfegyverkezve csatlakoztak a zsigárdi csatában megütköző 48. honvédzászlóaljhoz. A farkasdi átkelőpont 1849. június 18-ai elkészülését követően, a Knezich tábornok által vezetett III. honvédhadtest június 20-án átkelt a Vág folyón, s ezt követően ütközetet vívott a peredi csatában. A császári-cári túlerő miatt azonban visszavonulásra kényszerült. A farkasdi híd védelmére rendelték ki többek között Keresztessy József hadnagy, vívómestert. 1849. június 22-én Farkasdot megszállták a császári Pott Gusztáv ezredes seregei. Megtorlásként a zsigárdi csatában részt vevő önkéntesek közül néhányat felkutattak és kivégeztek. 1849-ben itt is járványok, közte kolera pusztított.

A Kiegyezés utáni évek és az I. világháború

Az 1869. évi népszámlálás szerint lakosainak száma elérte a 4 270-et. A lakosság megélhetését főként a mezőgazdaság biztosította. A korabeli nyilvántartások ezenkívül 135 kézműves és kisiparos, valamint 14 kereskedő tevékenységéről tanúskodnak. Annak ellenére, hogy Farkasd az 1871. évi törvények értelmében elveszítette mezővárosi rangját, a nagyközség további fejlődésnek indult. 1876-ban a Vág völgyi településeket is árvíz sújtotta, a falu is károkat szenvedett. Tűzoltóegylete az 1880-as években jött létre, a 19. század végén már postával, távíróval, körorvosi rendelővel rendelkezett. Az új katolikus iskolát 1882-ben építették fel a főtéren, s az 1880-as években megkezdte működését a katolikus óvoda is. Első patikája 1899-ben kezdte meg működését. 1905-ben alapított közkönyvtára 1914-ig működött. A Hangya helyi tagszövetkezetét 1908-ban alapították, annak főépületét 1910-ben adták át. A községi óvodát 1908-ban alapították. A községet érintő Negyed-Vágsellye vasútvonalat 1909. október 16-án adták át. 1910-ben 5391 lakosából 5372 magyar volt. Az első világháború kitörésével a község fejlődése is megtorpant. Az általános mozgósítási rendelet 1914. július 31-ei hirdetését követően az I. világháború harcterein 198 farkasdi veszítette életét. A trianoni békeszerződésig Nyitra vármegye Vágsellyei járásához tartozott.

A két világháború közötti évek

Az első világháborús emlékmű

A csehszlovák hadsereg 1919 januárjában szállta meg a községet, melyet aztán a trianoni békeszerződés aláírása által Csehszlovákiához csatoltak. 1919 tavaszán a megyei utasításra feloszlatott községi önkormányzat helyére átmenetit jelöltek ki, melyet 1920 áprilisában a pártlisták szerinti önkormányzati választásokon mandátumot szerzett képviselők váltottak fel. Az 1923. szeptember 15-én megtartott önkormányzati választások legtöbb mandátumát a Csehszlovák Kommunista Párt helyi jelöltjei szerezték meg. A község legmeghatározóbb politikai pártja, az 1927-es önkormányzati választásokon legtöbb mandátumot szerzett Magyar Nemzeti Párt volt. A helyi református gazdák összefogásában megépített gőzmalmot 1920-ban adták át. A Hanza Szövetkezeti Áruközponthoz 1925-ben csatlakozó helyi fogyasztási szövetkezet taglétszáma a kezdeti 163 alapító tagról 1933-ban 486-ra emelkedett, s a 168 tagszövetkezet közül a hetedik legnagyobb forgalmat bonyolította le. 1925-1927 között az állami adó átlaga 56784 csehszlovák korona volt, ami a környező településekkel (Deáki, Negyed, Pered, Zsigárd) összevetve lényegesen magasabb volt.

A két világháború közötti években a község gazdag társadalmi, kulturális életét többek közt az 1920-ban alapított Haladó Iparoskör, az 1925-ben alapított Keresztyén Ifjúsági Egyesület, az 1930-ban alapított Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület és az 1935-ben alapított Szlovenszkói Katolikus Ifjúsági Egyesület helyi szervezetei jelentették, melyek kulturális előadásokat és szindarabok játszását is szervezték. A közkönyvtár 1924-ben újította fel tevékenységét. A helyi futballklubot, a Farkasd-Negyedi Sport Club-ot 1926-ban alapították, s az új futballpályát 1935-ben adták át. A Petőfi Sándor Cserkészrajt 1926-ban alapították. Az I. világháború 198 farkasdi hősi halottjának tiszteletére emelt emlékművet 1930. október 5-én avatták fel a főtéren. A mozi, melyet Lun István (1910–1999) alapított és üzemeltetett, 1931-ben kezdte meg működését. 1932. szeptember 11-én felavatták az új református iskolát. Az új tűzoltószertár épületét 1937-ben adták át. 1938. augusztus 28-29-én nagyszabású református napot szerveztek a faluban.

Vágfarkasdot az első bécsi döntés által 1938. november 2-án visszacsatolták Magyarországhoz, ekkor Nyitra és Pozsony k.e.e. vármegye része. A II. honvédhadtest 1938. november 8-án érkezett meg a községbe. Az Országzászló Emlékművet 1939-ben avatták fel a főtéren.

A II. világháború évei

1941-ben 5 erdélyi menekült családot szállásoltak el a községben. 1944 áprilisában Budapest bombázása miatt, 54 fővárosi gyereket helyeztek el a községben. A helyi zsidó lakosságot – 111 személyt – 1944 májusában hurcolták el, akik közül a későbbiekben 46 személy tért haza a németországi koncentrációs táborokból. 1944 novemberében 1300 német és magyar katona állomáshelye volt. A Vörös Hadsereg 1945. március 29-én érte el a község határát, s a Vág bal partja felől aknavetőkkel lőtte a települést, melyet 1945. április 1-jén foglalt el. Az ostrom következtében négy lakos életét veszítette, 24 lakóház összeomlott. A katolikus templom tornyát is bombatalálat érte.

A jogfosztottság évei

1945-ben a trianoni határok visszaállítása által a község ismét Csehszlovákiához került. 1945 júniusában a község irányítása a belügy által kijelölt komisszár kezében összpontosult, akinek tanácsadótestületét a kommunista párt helyi szervezetének tagjai közül jelölték ki. 1946. január 3-án azonban ezt a tanácsadó testületet feloszlatták és helyükre szlovák telepesekből álló testületet hoztak létre. 1946 nyarán az 1945/33 számú rendelet alapján 239 személy ellen kollaboráció vádjával bírósági eljárást kezdeményeztek. Az alaptalan vádak alól a Vágsellyei Járásbíróság 1946 augusztusában hat személy kivételével mindegyiküket felmentette.

A Beneš-dekrétumok alapján 1947. január 24-én és január 25-én a községet a csehszlovák hadsereg körülzárta és 179 magyar családot (568 személyt, közülük 52 gyereket) kényszermunkára erőszakkal Csehországba deportáltak. Hátrahagyott házaikba a nagybiccsei járásból érkező szlovák telepesek költöztek be. A deportáltak 1948 ősze és 1949 tavasza közötti hazatérését követően sokuk – a szlovák telepesek házfoglalása miatt – rokonoknál, ismerősöknél lett elszállásolva.

A Szlovák Telepítési Hivatal összesen 1401 személyt – a község lakosságának egynegyedét – magyarországi áttelepítésre jelölte ki. A lévai katonai alakulat, a helyi csendőrség és a szlovák áttelepítési szervek felügyeletében végrehajtott kitelepítések 1947. július 28-án 23 óra 25 perckor, a magyarországi Nagybánhegyesre útnak indított első vasúti szerelvénnyel kezdődtek. Az 1947. július 28. és 1948. október 19. közötti időszakban végrehajtott kitelepítések folyamán a község 1203 magyar lakosát erőszakkal Magyarországra telepítették. Összesen 22 vasúti szerelvényt indítottak útnak, melynek végállomásai Nagybánhegyes, Ambrózfalva, Mohács környéke illetve Kaposvár környéke voltak. A kitelepítettek ingatlanjaiba az áttelepülést önként vállaló nagybánhegyesi és ambrózfalvai magyarországi szlovákok költöztek be.

A szocializmus évei és a jelenkor

A földműves szövetkezet története

A helyi földműves szövetkezetet 1949. október 8-án jegyezték be és december 8-án alapították. Taglétszáma és a szövetkezeti vagyon az 1950-es évek erőszakos kollektivizációja által jött létre. A 3600 hektár termőterület művelése kezdetben gépesítés nélkül folyt. Az állatállomány elhelyezésére 1959-ig az elkobzott nagygazda-udvarokat és az egykori grófi majorokat használták. A termelés gépesítése, a hizlaldák, raktárak, műhelyek és a szövetkezeti lakások építése az 1960-as években kezdődött. A szövetkezet 1973-tól a járási pártvezetés mezőgazdasági bizottságának irányítása alá került, ami főként a fejlesztések irányát szabta meg. A járási pártvezetés utasítására egyesült a veszteséges negyedi szövetkezettel, nagyhizlaldát építettek és 120 hektáros gyümölcsöst telepítettek, mely beruházások kölcsönök felvételét tették szükségessé. Emellett a negyedi szövetkezet adósságának törlesztése is szükségessé vált. 1983-ban a szövetkezet szarvasmarha-állománya meghaladta a 3000 darabot, sertés-állománya a 17 000 darabot, éves tejtermelése elérte a 3.5 millió litert, marhahús-termelése a 359 tonnát, sertéshús-termelése az 1440 tonnát. A negyedi szövetkezettől való 1989-es szétválása a szövetkezet számára pénzügyileg ismét kedvezőtlen lefolyású volt. A rendszerváltást követően a szövetkezet új vezetősége 1991-ben megkezdte a szövetkezeti vagyon kiárusítását, s az intézkedések végül a szövetkezet csődjéhez vezettek.

Néprajz

Népviseletét Löger Gusztáv (1899) is megörökítette. Olsvai Imre szerint Kodály Zoltán első népdalgyűjtő útján 1905-ben megfordult Vágfarkasdon is, augusztusban dinnyeszedés idején. Itt egy Czuczor vers népdal-dallamát gyűjtötte fel, melynek állítólag cseremisz és csuvas párhuzamai vannak (lásd Fúj, süvölt a Mátra szele). Ezen kívül Bakos József itt gyűjtötte az Ég a gyertya, ég című palóc eredetű gyermekmondóka egy változatát.

Mezőgazdaság

A zöldségnövények közül elsősorban vöröshagymát, káposztát, burgonyát, sárgarépát termesztettek. A környékbeliek ezért hajmásoknak is nevezik őket. A helyi nyelvjárásban a vöröshagyma megfelelője a hajma, a petrezselyemé gyükér, a sárgarépáé ződsíg, a zöldborsóé csicsiri, a bab megfelelője pedig a borsó. A negyediekkel együtt a káposztát és egyéb terményeket a Vágon leúsztatva a párkányi Simon-Júda-napi vásárra is elvitték.

A rétek, legelők területe az 1930-as évekre már jelentős mértékben megcsappant, azokat a megelőző évtizedekben fokozatosan szántókká törték fel. Ezek egy részén, a Palántásnak nevezett parcellán főként káposztapalántát termesztettek. A melegágyi palántanevelés és az ezzel összefüggő gyöpvágás az 1930-as években kezdett elterjedni. A zöldségféléket télire vermekben tárolták. A dinnyefélék közül az 1940-es évekig főként sárgadinnyét termesztettek. Szőlőtermesztés csak jelentéktelen mértékben folyt, egyéb gyümölcsfélék termesztése szintén csekély mértékben. A Vág egykori árterületén fekvő Szilvások az ott nagyobb számban levő szilvafáiról kapta nevét, ahol telkenként általában 10-15 gyümölcsfa volt.

Mesterségek

A 19. század második felében 45 mesterember tevékenykedett a községben, legnagyobb számban a molnár, takács és a szabó mesterségek művelői. A takácsmesterségéről nevezetes Csiffáry család a 18. század elején telepedett le Farkasdon. Műhelyükben 12 segéd dolgozott. A takács céh könyve a két világháború között még megvolt, jelenlegi sorsa ismeretlen. A Vág folyón hajósmalmok sorakoztak, közülük Kőrös Dávid hajósmalma egészen 1945-ig működött.

Tőkehúzás

A tőkehúzás néven ismeretes, némileg busójárásra hasonlatos, nagy múlttal rendelkező, hagyományos népszokást hamvazószerda napján tartják. A maskarába öltözött, kilétüket álarccal takaró legények, élükön az első dorongossal és az őt követő menyasszony, vőlegény, harmonikás, írnok, tyúkkosaras és a tőkehúzó a falu utcáit róják ilyenkor harmonikaszó mellett, rikkantgatva, s a tréfa kedvéért időnként hemperegve is. Ahol nyitott ajtót találnak, portájának udvarába betérnek, s mókázásukat ilyenkor a háziak némi harapnivaló és bor adományával hálálják meg. Az adományokat az írnok gondosan feljegyzi, majd a tyúkkosárba rakják. Este, menetük végeztével a legények, a helyi néphagyományban pocita néven említett mulatságot tartanak.

Dereglyések

Farkasdon a 19. században már jelentős mennyiségben termesztettek káposztát, melynek távoli piacokra való szállítására dereglyéket (kisebb hajókat) is használtak. Számuk 30 és 50 között volt. Egy dereglyét többnyire négy gazda birtokolt közösen. E Linzben készített, háromféle, méretükben különböző típus közül (22 m, 27 m, 32 m hosszú hajótest) a Farkasdiak, alkalmazkodva a Vág folyó zátonyaihoz, a 27 m-es változatot részesítették előnyben, viszonylag nagy raktere és még elfogadható merülési mélysége miatt. A 400 mázsa teherbírású, 4 m széles, víznek ellenálló vörösfenyőből készült dereglye hátsó részében állt a tűzhellyel is felszerelt guliba (kalyiba). A vízhányó a hajó legmélyebb pontján gyűjtötte össze a beszivárgó vizet, melyet aztán egy hosszú nyelű, 5-6 liter űrtartalmú merőlapáttal, a capallal merték ki. A 80 kg súlyú kormánylapátot két kormányos kezelte. Főként alacsony vízállás esetén a zátonyok környékére érve a dereglyét lehorgonyozták, s csónakkal derítették fel a zátonyok közti átjáró helyét, cucával mérve a vízmélységet. A 40 kg-os vasmacskát acélkötéllel húzták fel. A megfeneklett dereglyét dorongolással szabadították ki, ha ez sikertelen volt, végső esetben történt a kisüttölés, amikor is a szállítmány egy részét csónakkal kihordták a partra, majd túljutva a zátonyokon visszarakodtak. Alacsony vízálláskor Farkasdról csak fél terheléssel indultak útnak, majd áthajózva a negyedi nagyzátonyon, Szimő közelében rakodtak meg teljesen. Kedvező időjárás és vízállás esetén fél nap alatt Komáromba értek. Hazafelé, a folyón felfelé történő vontatás egy megközelítőleg 100 m hosszú, 3 cm átmérőjű kenderkötéllel, az alattságkötéllel történt.

Nevezetességei

A 2. világháborúban elesett hősök emlékművét 1993-ban avatták fel

Kultúra

Népessége

Népességének nemzetiségek szerinti alakulása

1880-ban 4267 lakosából 4095 magyar és 21 szlovák anyanyelvű volt.

1890-ben 4819 lakosából 4760 magyar és 49 szlovák anyanyelvű volt.

1900-ban 5290 lakosából 5270 magyar és 14 szlovák anyanyelvű volt.

1910-ben 5391 lakosából 5372 magyar és 15 szlovák anyanyelvű volt.

1921-ben 5356 lakosából 5066 magyar és 156 csehszlovák volt.

1930-ban 5380 lakosából 5010 magyar és 129 csehszlovák volt.

1941-ben 5150 lakosából 5105 magyar és 5 szlovák volt.

1970-ben 4533 lakosából 3481 magyar és 1045 szlovák volt.

1980-ban 4003 lakosából 3062 magyar és 929 szlovák volt.

1991-ben 3439 lakosából 2652 magyar és 733 szlovák volt.

2001-ben 3394 lakosából 2458 magyar és 864 szlovák volt.

2011-ben 3328 lakosából 2284 magyar és 951 szlovák volt.

2021-ben 3220 lakosából 2001 magyar, 994 szlovák, 3 cigány, 23 egyéb és 199 ismeretlen nemzetiségű volt.

1785 1869 1880 1900 1910 1939 1991 2001 2011
magyar 2445* 4270* 4267* 5270 5372 5363 2652 2458 2284
szlovák - - - 14 15 25 733 864 951
német - - - 4 3 6 - - 0
egyéb - - - 2 1 16 54 72 59
összesen 2445 4270 4267 5290 5391 5410 3439 3394 3328

* becslés alapján (nemzetiségek szerinti nyilvántartás 1900-tól létezik)

Népességének vallási felekezetek szerinti alakulása

1869 1880 1900 1910 1939 2001
református 2894 2864 3363 3450 3227 1179
római katolikus 1250 1267 1720 1747 2001 1414
izraelita 95 115 177 161 151 -
evangélikus 13 20 18 23 17 202
egyéb 18 ? 30 10 14 599
összesen 4270 4267 5290 5391 5410 3394

Társadalmi szervezetek

Neves személyek

A farkasdi temető Haulik György sírja

Közlekedés

Közút

Komp Farkasd és Sók között

A magyarországi M1-es autópálya komáromi leágazásától 51 km-re északra, valamint a szlovákiai D1-es autópálya szenci leágazásától 58 km-re keletre, illetve annak nagyszombati leágazásától 47 km-re délkeletre fekvő Vágfarkasd közvetlenül a Sopornya–Vágsellye–Vágfarkasd–GútaKomárom településeken áthaladó 573-as számú, II. osztályú közúton érhető el. Ez a községtől 15 km-re északra, Vágsellyénél keresztezi a DiószegGalántaÉrsekújvárNagykürtösLosonc kelet-nyugati irányban haladó, 75-ös számú, I. osztályú közutat, illetve 38 km-re délre Komáromnál éri el a Pozsony–Komárom–Párkány, szintén kelet-nyugati irányban haladó, 63-as számú, I. osztályú közutat.

Az 573-as közútról a község lakott belterületén ágazik le a Tótmegyer felé tartó III. osztályú közút, melyet azonban bő 1 km megtétele után a Vág folyó révje szakít meg. Az átkelést biztosító komp csak napközben, megfelelő vízállás és időjárási viszonyok esetén közlekedett. Naponta közel 300 személygépkocsi forgalmát bonyolította le. Azonban 2023-ban rossz műszaki állapota miatt a kompjáratot megszüntették. Az 573-as közútról ezenkívül a községtől 3 km-re északra ágazik le a Zsigárd irányába tartó, szintén III. osztályú közút.

Közúti tömegközlekedésének számottevő részét a Szlovák Autóbusz Közlekedési Vállalat biztosítja. Helyközi járatainak többsége a Gúta–Vágsellye vonalon közlekedik, mely a szűkebb környékén fekvő Gúta, Ifjúságfalva, Negyed, Zsigárd, Pered, Deáki, Vágsellye településekkel való összeköttetését biztosítja. E viszonylag nagy gyakorisággal közlekedő járatokat a Komárom–Vágsellye egyetlen helyközi járata, valamint a Gúta–Vágfarkasd–Galánta–Pozsony távolsági járata egészíti ki.

Vasút

Vasúton a közbeszédben Csángónak nevezett, NegyedVágsellye szárnyvonalon érhető el, mely Vágsellyénél csatlakozik a BudapestPozsony fővonalra. A személyszállítást Bzmot típusú motorvonat biztosítja. A 19 km hosszúságú szárnyvonalat 1909-ben, mindössze három hónap leforgása alatt építették meg, Pongrácz Kálmán királyi főtanácsos, megyei képviselő javaslata alapján. Az 1960-as évekig a község és egyben a térség személy- és teherszállításának legjelentősebb eszköze, szerepe későbbiekben az autóbusz-közlekedés és a közúti teherszállítás előtérbe kerülése miatt folyamatosan csökkent. A 2000-es években, miután személyforgalmát rövid ideig szüneteltették, újraindítását követően járatainak számát jelentős mértékben lecsökkentették, 2010-ben már csak hétköznaponként négy járattal üzemel.

Testvértelepülései

Jegyzetek

  1. The 2021 Population and Housing Census. Szlovák Statisztikai Hivatal
  2. Biringer Ferenc 1914: A víz. In: A Szent László királyról címzett Nyitrai R. Kath. Főgimnázium Értesítője az 1913-1914. tanévről. Nyitra, 44-45.
  3. bociany.sk
  4. bociany.sk No. 4714
  5. Décsy Gyula, az Indiana Egyetem tanárának írása a Forcas 2001/4 lapszámában.
  6. Belügyi Közlöny XVI/21, 210-211 No. 5 és 11 Nyitra vármegye községei és egyéb lakott helyei neveinek megállapítása.
  7. A m. kir. belügyminiszternek 95.351/1938. B. M. számú rendelete. A visszacsatolt felvidéki területeken és azokkal határos részeken alakított vármegyék járás beosztása (Belügyi Közlöny 1938/56, 1213 (december 25.))
  8. Popély Árpád 2017: Magyar nyelvhasználat a második világháború utáni Csehszlovákiában. In: Misad Katalin (szerk.): Kétnyelvűség térben és időben. Pozsony, 25.
  9. Úradný vestník zo dňa 26. júna 1948, p. 1283: Vyhláška (slovenského) povereníka vnútra zo dňa 11. júna 1948 č. A-311/16-II/3-1948
  10. 191/1994
  11. 184/1999. sz. törvény (Zákon o používaní jazykov národnostných menšín); 221/1999 kormányrendeleti lista
  12. 2.. pont, 2011. évi 534. kormányrendelet Nariadenie vlády Slovenskej republiky, ktorým sa mení a dopĺňa nariadenie vlády Slovenskej republiky č. 221/1999 Z. z., ktorým sa vydáva zoznam obcí, v ktorých občania Slovenskej republiky patriaci k národnostnej menšine tvoria najmenej 20 % obyvateľstva  (Szlovák nyelven) (Hozzáférés ideje: 2021. július 16.)
  13. 35/2023 sz. Kormányrendelet és melléklete
  14. Új Szó 2011. december 21.
  15. Új Szó 2022. július 26.
  16. Novák Veronika 2008: A mátyusföldi települések történelmi pecsétjeiről. Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. Nyíregyháza, 76-77.
  17. ŠA Nitra, NŽ Nobilitaria, III/186 Deák.
  18. Vályi András: Magyar Országnak leírása I–III. Buda: Királyi Universitás. 1796–1799.  
  19. Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.  
  20. DLDF 40363; Kristó Gyula 1996: Anjou–kori Oklevéltár IV. 1315-1317. Budapest–Szeged, 235 No. 622.
  21. 1462. évi oklevélmásolat: DLDF 24544; DLDF 56783
  22. DLDF 62593; Neumann Tibor 2007: A Korlátköviek. Győr, 145.
  23. obecvlcany.sk. . (Hozzáférés: 2019. december 12.)
  24. Sz. 1901: Ének, papok felavatására, a XVII. század első feléből. Irodalomtörténeti közlemények 224-225 ; Csefkó Gyula 1931: Régi feljegyzések a méltatlan ünneplésről. Ethnographia 42, 151; Fülöp Dezső 1968: Húsvéti népszokások. Evangélikus Élet 33. évf./15, 62; Dömötör Tekla 2004: Naptári ünnepek - népi színjátszás. Budapest.
  25. Keresteš, P. 2008: Mandát Františka II. Rákociho o náboženskej slobode a jeho ohlas v Nitrianskej stolici (o neznámom rukopise Mikuláša Gostoniho). In: Kovačka, M. - Augustínová, E. (Ed.): Memorialis - Historický spis slovenských stolíc. Martin, 191 poz. 10.
  26. Az 1774-ből származó kéziratban említett praeceptor, Takács György negyedi plébános.
  27. 1911 A nagy-károlyi gróf Károlyi család összes jószágainak birtoklási története. Budapest, I/XV, 304, 326-329, II/24, 182.
  28. Vonház István 1914: A szatmármegyei német telepítésről. Századok 1914, 318.
  29. 1992 A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849. Zalai Gyűjtemény 33. Zalaegerszeg, 165, 232-241.
  30. Vajda János 1882: Keresztessy József. Vasárnapi Újság XXIX/13, 194.
  31. Lásd például Református holtak anyakönyve
  32. Vö. 1849 katolikus anyakönyv
  33. Alispáni jelentés; Nagy László 2007: Az 1876. évi árvizek. Budapest, 44.
  34. Krajinské noviny pre Slovensko I/1, 14. (1928. augusztus 1.)
  35. A PMH szerint október 7-én. Az ünnepi szónok Jankovics Marcell volt. Jelen voltak Alapy Gyula, Kuthy Géza, Anda Károly és Haulik György.
  36. Prágai Magyar Hirlap 17/200, 4 (1938. szeptember 2.)
  37. Bukovszky László írása a Forcas 2001/1 lapszámában.
  38. Súdny ústredný oznamovateľ XI/46-47, 2 No. 9713 (1949. november 24.)
  39. Forcas, 2000/1 lapszáma
  40. Nyitra vármegye monográfiája
  41. Móser Zoltán 1982: Moderato cantabile. Tiszatáj 36/12, 55-56.
  42. Bauko János 2013: Közösségi ragadványnevek használata a szlovákiai magyarok körében. In: Elmélet és empíria a szociolingvisztikában. Budapest, 63-64.
  43. Jankus Gyula 1992: A párkányi Simon-Júda-napi vásárokról. Honismeret 1992, 59; Vércse Miklós 1975: Adalékok a párkányi Simon-Júda-napi vásárok történetéhez. Irodalmi Szemle 1975/3.
  44. Családban marad 2010/1. . (Hozzáférés: 2012. október 28.)
  45. Molnár Benő néprajzkutató írása a Forcas 2000/3 lapszámában
  46. L. Juhász Ilona 2010: Neveitek e márványlapon… - A háború jelei. 70, 75, 91, 236.
  47. Érsekújvár és Vidéke 1939. június 25., 6; L. Juhász 2010, 91, 94, 96; bumm.sk
  48. Vö. Restár János 2020: Forcas Almanach.
  49. Gyurgyík László 2017: Szlovákia lakosságának községsoros nemzetiségi összetétele az 1970. és az 1980. évi népszámlálás alapján. Somorja, 42.
  50. Gyurgyík 2017, 100.
  51. ma7.sk
  52. Gaucsík István 2008: A jog erejével - A szlovákiai magyarság gazdasági önszerveződése 1918-1938. Dokumentumok. Pozsony, 67.
  53. Bárdi Nándor 2008: A kisebbségi magyar társadalmak a két világháború között. In: Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Budapest, 147.
  54. Bona Gábor: Az 1848/49-es szabadságharc tisztikara; Seres István 2012: Karikással a szabadságért. Rózsa Sándor és betyárserege 1848-ban. Békéscsaba, 32-33.
  55. Bona Gábor: Az 1848/49-es szabadságharc tisztikara.
  56. Köblös József 2006: A pápai református kollégium diákjai 1585-1861. Pápa, 273, 877; Pongrácz József 2014: Jókai, a pápai diák. Acta Papensia 14/1-2, 239 41. jegyzet.
  57. Reprezentačný lexikon Slovenska a Podkarpatskej Rusi. Bratislava, 437.
  58. Fizikai Szemle. . (Hozzáférés: 2019. október 31.)
  59. magyarfutball.hu
  60. Reprezentačný lexikon Slovenska a Podkarpatskej Rusi. Bratislava, 360.
  61. A Komárom – Gúta – Vágsellye helyközi autóbuszjáratok menetrendje a Szlovák Autóbusz Közlekedési Vállalat weblapján
  62. A Gúta – Pozsony távolsági autóbuszjárat menetrendje a Szlovák Autóbusz Közlekedési Vállalat weblapján

Források

További információk

Commons:Category:Vlčany A Wikimédia Commons tartalmaz Vágfarkasd témájú médiaállományokat.