Mai cikkünkben részletesen megvizsgáljuk a Tundra-et és a mai világra gyakorolt hatását. A Tundra a keletkezésétől a mai fejlődéséig döntő szerepet játszott a mindennapi élet különböző területein. Az évek során a Tundra nagy érdeklődést és vitát váltott ki, számos perspektívát és véleményt generált, amelyek meghatározták a jelentését és relevanciáját a társadalomban. A populáris kultúrára gyakorolt hatásától a technológiára és a tudományra gyakorolt hatásáig a Tundra kitörölhetetlen nyomot hagyott a kortárs tájon. Ebben a cikkben megvizsgáljuk, hogy a Tundra hogyan alakította a világot, amelyben élünk, és milyen következményekkel jár a jövőre nézve.
A tundra olyan terület, ahol a fák növését meggátolja az alacsony hőmérséklet és a túl rövid termékeny évszak (gyakran csak 2-3 hónap, de nem minden esetben). Két fő típusa a sarkvidéki és a hegyi (alpesi) tundra. A sarkvidéki tundra főleg a Jeges-tenger partvidékére és szigeteire jellemző, majdnem egyszintű övezet; a déli féltekén alig van jelen. A hegyi (alpesi) tundra a magashegységek felső régióiban található meg és a hóhatáron végződik, ott ahol a hó és a jég nyáron is megmarad.
A globális felmelegedés hatására a tundraövezet a sarkok felé tolódik.
A tundra szó az orosz тундра (tûndra) kifejezésből ered, amely pedig a kildin számi szóból származik: тӯндар (tūndâr), jelentése: „fátlan hegyvidék” vagy „felföld”.[1] Francia etimológiai források azt állítják, hogy a nyugati nyelvekbe átkerült orosz szó a finn-számi "tunturi" szóból ered, mely jelentése „kopár hegy” vagy „kopár hegyhát”.[2][3][4]
A sarki jégsapkákat nem különítik el önálló biomnak annak ellenére, hogy (főleg vizeik) nem teljesen élettelenek. Mivel azonban élőviláguk rendkívül szegényes és döntően szezonális, többnyire ez utóbbi részeként tárgyalják őket. Átmenetük a tundra felé folyamatos, ezért határvonalukat többnyire nem az élővilág valamely jellemzője alapján húzzák meg, hanem egy mesterséges, éghajlati paraméter alapján: a legmelegebb hónap átlaghőmérsékletének 0°C-os izotermáján belül van a jégsapka, azon kívül a tundra (Keveiné). Az Antarktisz és Grönland szárazföldi jégsapkáját a WWF[5] a sivatagok közé sorolja, ezek az ún. jégsivatagok.
A tundra a szárazföldi területeken az összefüggő, széles övben fogja körül az északi jégsapkát. A déli jégsapka viszont nemcsak hogy lefedi szinte a teljes Antarktiszt, de nagy területeken még túl is terjeszkedik rajta. Ezért itt tundra jellegű növényzet csak foltosan — leginkább a Graham-föld egyes részein és a környező, még az Antarktikus faunabirodalomhoz sorolt szigeteken.
A fentiekből adódóan a tundra elterjedése elvileg cirkumpoláris, azaz a sarkvidékek körüli, jellemzően azonban cirkumboreális (az északi sarkvidéket környező).
Az Antarktisz „meleg oázisait” a vulkáni utóműködés melegíti. Ezeken a helyeken gazdag a mohavegetáció. A déli tundra növénytársulásai kevéssé tanulmányozottak, ezért a továbbiakban csak az északival foglalkozunk.
Az északi tundrát dél felé az ugyancsak cirkumboreális elterjedésű tajga öv (északi erdők öve) váltja fel. A két nagy biom átmeneti zónája az erdős tundra.
Az állandó sarki jég alatt nem alakul ki valódi talaj, csak egy fagytörmelék-zóna. A szubpoláris övre a fagymintás talajok jellemzőek. Ezekben a talajszerű alkotók különböző (gyűrűs, illetve kőzethálózatos) talajszerű formákba rendeződnek: a lejtőkön az agyagos anyag girlandos formába, köves térszínen kőzetbarázdákba.
A tundrán a szilikátos kőzeteken egyszerű, kőzethatású (litomorf) úgynevezett ranker talajok fejlődnek ki. A legmelegebb hónap 0°C-os izotermájától távolodva a szerves anyagok felhalmozódása már valódi talajok kialakulását is lehetővé teszi. Ezek fő jellemzője a glejesedés. Típusai:
A tajga övtől észak felé haladva:
Intrazonálisan, domborzati hatásra alakul ki a szélsőségesen rövid vegetációs periódusú hegyi tundra — ez foltosan a tundra övön kívül, tehát extrazonális helyzetben is rendszeresen feltűnik.
A levegő hőmérséklete sosem emelkedik +10 °C fölé; télen többnyire -30/-40 °C. A sarki nyár idején csak az átfagyott talaj felszíne enged fel, és állandóan jeges szél fúj.
Az örök fagyra jellemzőek a talaj felső rétegének ismételt átfagyása és felengedése, az szoliflukció okozta jelenségek (pl. sárfolyás). A különböző okokból mozgó talajon a növényzet sokkal nehezebben telepszik és marad meg.
Annak ellenére, hogy a tundra nagy területet borít, növény- és állatvilága fajszegény, a biodiverzitás csekély.
A tundravegetációra a zuzmók, a mohák és a félcserjék jellemzőek. A lápok közül jellemzőek a palsalápok, amelyek több méter magasra kidomborodó részének belsejében jéglencse található.
Növényzete mohákból, zuzmókból, alacsony virágos növényekből áll, kevés fája törpe növésű. [6] Helyenként mocsaras is lehet.
Fűnemű növényzete a havasi gyepekkel analóg.
Ezek a zuzmók a száraz helyeken, homokos és köves talajon bukkannak elő, és válnak a rénszarvasok fő táplálékává (az állatok még a hó alól is kikaparják őket).
A rövid nyáron sok állat fordul meg itt, így rovarok, madarak:
A gyíkok, rágcsálók (pl. lemmingek) és nagy testű emlősök többsége télire visszahúzódik a tajgába vagy távolibb, melegebb vidékre. A tundrán élő állatok fejlődési időszaka rokonaikénál hosszabb. A tengerparti területeken az élővilág gazdagabb, mint a partoktól távolabb.
A nagyobb emlősök közül jellemző a sarki nyúl, sarki róka, sarki farkas, a rénszarvas (amit Amerikában tarándszarvasnak hívnak), a jegesmedve (csak a Jeges-tenger közelében); Észak-Amerika partvidékén, Grönlandon és több szigeten, szigetcsoporton még a pézsmatulok is.