Szathmáry Mihály

A mai világban a Szathmáry Mihály olyan kérdés, amely egyre fontosabbá vált a társadalomban. A technológia fejlődésével és az emberi viselkedés változásaival a Szathmáry Mihály a kutatók, szakértők és minden korosztály számára érdekessé vált. A gazdaságra gyakorolt ​​hatásától a kultúrára és politikára gyakorolt ​​hatásáig a Szathmáry Mihály olyan jelenség, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Szathmáry Mihály különböző aspektusait, és megvitatjuk annak fontosságát a modern világban.

Szathmáry Mihály
Szathmáry Mihály ezredes Klösz György felvétele
Szathmáry Mihály ezredes
Klösz György felvétele
Született1806. június 30.
Derekegyház
Meghalt1880. november 20. (74 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Rendfokozatahonvéd ezredes
Csatái1848–49-es forradalom és szabadságharc
CivilbenMénesmester
A Wikimédia Commons tartalmaz Szathmáry Mihály témájú médiaállományokat.

Szatmáry Mihály (Derekegyház, 1806. június 30. – Budapest, 1880. november 20.) 1848–49-es honvédezredes, a nemzeti lovarda igazgatója. 1824-től közvitéz, majd hadnagy, 1848-tól alszázados. 1848-ban átlépett a honvédségbe, a hadügyminisztérium Pótlovazási osztályán szolgált, 1849 februárjától alezredes, a Bocskai huszárezred parancsnoka volt. Aradon golyó általi halálra, majd 18 évi várfogságra ítélték. Olmützben raboskodott, 1856-ban kegyelmet kapott. 1857-től Budapesten élt, a Nemzeti Lovarda igazgatója, a Pest városi Honvédegylet tagja volt. 1872-ben vonult nyugdíjba, 1880-ban halt meg Budapesten.

Élete

Apja, id. Szathmáry Mihály (?-1824) Erdőszádáról, nemesi családból származott, onnan került Hódmezővásárhelyre, majd a Károlyi grófok Derekegyházi uradalmába ménesmesternek 1792 környékén, itt házasodott Levendovics Ágnessel. Elsőszülött gyermekük Szathmáry Mihály Nyitrán végezte el a Piarista Gimnáziumot és 1824-ben önként vonult be katonának. 1836-ban alhadnaggyá, 1838-ban főhadnaggyá nevezték ki. Ettől az évtől a Császári-Királyi hadsereg salzburgi főlovas iskolájának segédtanára, majd tanára.

1848. október 3-án átlépett a magyar honvédségbe, ahol október 20-án őrnagynak nevezték ki. Budapesten a hadügyminisztérium Pótlovazási osztályán szolgált. 1849 februárjában ezredesként a Bocskai huszárezred parancsnoka lett és részt vett a kozákok betörését késleltető június 22-i lemesi csatában. Augusztus 17-én esett fogságba.

Aradon golyó általi halálra ítélték, majd az ítéletet 18 évi várfogságra változtatták. az olmützi raboskodásból 1856-ban amnesztiával szabadult.

Élete a szabadságharc után

Szabadulása után hazatért családjához Hódmezővásárhelyre, majd ménesmesterként dolgozott Tisza Kálmán geszti birtokán, 1857-től a pesti nemzeti lovarda igazgatója lett. 1858-ban elvette feleségül Agamal Ferenc cs. és k. hivatalnok özvegyét, Klein Jozefát. 1872-ben megvakult és nyugdíjba vonult. A Múzeum u. 7. szám alatti házban élt és itt is halt meg 1880-ban. Gyermeke nem született, felségének első házasságából származó két unokájáról nevelőapaként gondoskodott.

Források

  • Hermann Róbert: 1848-1849 a szabadságharc hadtörténete, Korona kiadó, Budapest, 2001 ISBN 9639376213
  • Péter László: Miscellanea Vásárhelyiensa, A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 4. (Szeged, 2004)
  • Kőszegfalvi Ferenc-Borus Gábor: Hódmezővásárhelyi életrajzi lexikon, Szeged, Bába és Társai Kft., 2002. ISBN 963-9347-79-5
  • Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848/49. évi szabadságharcban, Heraldika KIadó, Budapest, 2000 ISBN 963-9204-12-9
  • Varsányi Péter István: Egy 48-as ezredes portréjának vázlata, A Hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium Évkönyve 1980.

Kapcsolódó szócikkek