Szabó Imre (honvédtiszt, 1820–1865)

A mai világban a Szabó Imre (honvédtiszt, 1820–1865) olyan témává vált, amely nagyon fontos és sok embert érdekel. Akár a társadalomra gyakorolt ​​hatása, akár a populáris kultúrára gyakorolt ​​hatása, akár az akadémiai területen betöltött jelentősége miatt, a Szabó Imre (honvédtiszt, 1820–1865) minden területen beszédtémaként és vitatémaként pozícionálta magát. Ebben a cikkben a Szabó Imre (honvédtiszt, 1820–1865)-hez kapcsolódó különböző szempontokat vizsgáljuk meg, a történetétől és fejlődésétől az emberek mindennapi életére gyakorolt ​​hatásáig. Ezenkívül különböző nézőpontokat és véleményeket elemezünk a Szabó Imre (honvédtiszt, 1820–1865)-ről, azzal a céllal, hogy átfogó és teljes képet adjunk erről a lenyűgöző témáról.

Szabó Imre
Született1820. március 19.[1]
Kőszeg
Elhunyt1865. március 10. (44 évesen)[1]
London[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásakatonatiszt
SablonWikidataSegítség

Szabó Imre, kisgeresdi (Kőszeg, 1820. március 19.London, 1865. március 10.) honvédtiszt, hadügyi államtitkár, Szabó István honvédtiszt bátyja.

Származása, pályája a császári és királyi hadseregben

Magyar, nemesi származású családba született. Apja ügyvéd és megyei táblabíró volt. Felsőbb tanulmányait a bécsújhelyi katonai akadémián végezte, majd 1836-ban belépett a császári hadseregbe. Az 1. (Császár) huszárezredben, illetve a magyar nemesi testőrségnél szolgált. 1846-ban főhadnagyi rangban nyugdíjaztatta magát.

Szerepe az 1848–49-es szabadságharcban

1848 július 4-én a hadügyminisztérium fegyverfelügyeleti osztályának segédtisztje lett. Jelačić támadásának megindulása után, 1848. szeptember 20-án a drávai magyar hadsereghez került vezérkari századosi rangban. Október 31-én november 1-jei hatállyal őrnaggyá léptették elő és kinevezték a pozsonyi katonai kerület parancsnokává. November végétől diplomáciai feladatokat látott el. Decemberben Kossuth Lajos megbízásából Münchenben járt, hogy Miloš Obrenović szerb fejedelemmel tárgyaljon. A küldetés azzal függött össze, hogy a magyar külpolitika a Szerbiában ekkor hatalmon lévő, a magyarországi szerb felkelőket nyíltan támogató Karagyorgyevics Sándor szerb fejedelemmel szemben a száműzetésben lévő Obrenović-ház támogatásával kívánt fellépni.[2] Szabó Imre küldetésének teljesítése után nem tért haza, hanem Párizsba ment és 1848 végétől a magyar kormány itteni megbízottja, Teleki László mellett lett nem hivatalos katonai attasé. 1849 áprilisában hazatért, ekkor rövid időre a császáriak fogságába került, de sikerült kiszabadulnia. 1849. május 3-án visszamenőleges, február 1-jei hatállyal alezredessé léptették elő és a feldunai hadsereg vezérkarában kapott beosztást. Május 25-én – április 14-ei hatállyal – ezredesi rangban a hadügyminisztérium felszerelési osztályának főnöke, majd június 2-ától hadügyi államtitkár lett. E minőségében a hadügyminisztériumban ő helyettesítette Görgei Artúrt, aki egyszerre töltötte be a hadügyminiszteri és a fővezéri tisztséget.[3] Államtitkári beosztásában Aulich Lajos hadügyminisztersége alatt is megmaradt. A fegyverletétel után nem került császári kézre, rövid ideig Magyarországon bujkált, majd külföldre távozott. 1851-ben a császári haditörvényszék távollétében halálra ítélte.

Emigrációban

Az emigráció első éveit Párizsban töltötte, majd Londonban telepedett le. Tevékenyen részt vett az 1848-as magyar emigráció mozgalmaiban. Kezdetben abba a csoportba tartozott, akik Kossuth Lajost tették felelőssé a szabadságharc bukásáért, később azonban a volt kormányzó hívének számított. 1858 október végén Mészáros Lázár volt hadügyminiszter nála töltött néhány napot, miután visszatért az Egyesült Államokból.[4] A Magyar Nemzeti Igazgatóság 1859. május 6-ai megalakulása után tanácskozási joggal részt vett a szervezet munkájában.[5] Genovában az igazgatóság katonai irodáját vezette, egyúttal az itáliai magyar légió ezredese volt. 1863-ban visszatért Londonba, ahol haláláig szénkereskedőként tartotta fenn magát. A nárai családi mauzóleumben nyugszik, sírhelyét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság „A” kategóriában a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította.[6]

Jegyzetek

  1. a b c Szabó, Emerich (Honvéd) (BLKÖ)
  2. Kosáry Domokos: Magyarország és a nemzetközi politika 1848–1849-ben, MTA Történettudományi Intézete, 1999, ISBN 963-831-264-5, 137. o.
  3. Hermann Róbert: Görgei Artúr, a hadvezér (Hadtörténelmi Közlemények, 112. évfolyam, 1. szám )
  4. Solymos Ede: Mészáros Lázár Angliában, In: Kőhegyi Mihály–Merk Zsuzsa (szerk.): Mészáros Lázár emlékezete, Baja, 1993, ISBN 963-014-862-5
  5. Lukács Lajos: Magyar politikai emigráció 1849–1867, Budapest, 1984, ISBN 963-092-406-4, 145. o.
  6. Magyar Közlöny 2007/173. szám 13043. o., a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 26/2007. számú határozata, 2007. december 12.

Források