Szénégetés
Ez a cikk a Szénégetés témával foglalkozik, amely számos vitát váltott ki, és felkeltette a társadalom különböző szektorainak érdeklődését. A Szénégetés egy aktuális jelentőségű téma, amely különböző összefüggésekben és tudományágakban végzett tanulmányok és kutatások tárgyát. Az idő múlásával a Szénégetés különféle átalakulásokon ment keresztül, és különböző jelentéseket kapott, ami rendkívül összetett és széles témává teszi. Ezért elengedhetetlen a Szénégetés által felölelt különböző szempontok és dimenziók mélyreható elemzése, hogy megértsük annak hatókörét és hatását a különböző területeken. Eredetének, fejlődésének és következményeinek feltárásával átfogó és tárgyilagos jövőképet kíván kínálni a Szénégetés-ről, azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a téma megértéséhez és elmélkedéséhez.
A szénégetés (faszénégetés) hagyományos erdei foglalkozás.
Az erdei mesterségek sorában a 19. század elejétől leginkább vaskohók, vasverő központok közelében virágzott, a jó, kénmentes acél előállításához ugyanis nélkülözhetetlen volt a faszén. Ám a mesterség ennél sokkal ősibb.
A faszén készítéséhez gyertyánt, bükköt, kőrist, cserfát használnak. A vastagabb fákat, törzseket rendesen középre helyezik, három rend majdnem függőlegesen egymásra állított fából rakják, így itt a magassága eléri a 3–3,5 métert, majd földdel betakarják.
Maga az égés nagyrészt oxigénszegény környezetben történik, tehát a folyamat az elgázosító kazánok működéséhez ill. a pirolízishez hasonlít.
Faszén felhasználása
A kész faszenet egykor kosarakban szállították az iparosoknak, vaskohászatokba, feketelőpor előállítására, a lakosság pedig vasaláshoz használta. Napjainkban a faszén népszerű grillezéshez, és papírzsákokban kerül forgalomba.
A faszén talajjavító hatása sokrétű: A vízmegtartó képességet növeli. Sötét színe miatt tavasszal jobban átmelegszik, hamarabb kelnek ki a növények. Az agyagos talajok jól morzsolhatóak lesznek, mert a tapadását jelentősen csökkenti.
Kulturális vonatkozások
- Csanálosi Tibor: Szénégető (Kép)[1]
Jegyzetek
- ↑ Archivált másolat. . (Hozzáférés: 2012. január 17.)
