A mai világban a Székelyderzs olyan téma, amely emberek millióinak figyelmét ragadta meg szerte a világon. Akár történelmi jelentősége, akár a modern társadalomra gyakorolt hatása, akár egyszerűen népszerűsége miatt, a Székelyderzs olyan téma, amely senkit sem hagy közömbösen. A kezdetektől napjainkig a Székelyderzs döntő szerepet játszott az emberek életében, ezért egyre többen szeretnének többet megtudni erről a lenyűgöző témáról. Ebben a cikkben alaposan megvizsgáljuk a Székelyderzs különböző aspektusait, eredetétől a mai hatásig, hogy felfedezzük valódi hatókörét és relevanciáját a társadalomban.
A településen világörökségi helyszín található |
Székelyderzs (Dârjiu) | |
A székelyderzsi erődtemplom | |
Közigazgatás | |
Ország | Románia |
Történelmi régió | Erdély |
Fejlesztési régió | Közép-romániai fejlesztési régió |
Megye | Hargita |
Község | Székelyderzs |
Rang | községközpont |
Irányítószám | 537075 |
Körzethívószám | 0x66[1] |
SIRUTA-kód | 84399 |
Népesség | |
Népesség | 505 fő (2021. dec. 1.) |
Magyar lakosság | 609 (2011)[2] |
Népsűrűség | 12,03 fő/km² |
Földrajzi adatok | |
Tszf. magasság | 568 m |
Terület | 41,97 km² |
Időzóna | EET, UTC+2 |
Elhelyezkedése | |
é. sz. 46° 12′, k. h. 25° 12′46.200000°N 25.200000°EKoordináták: é. sz. 46° 12′, k. h. 25° 12′46.200000°N 25.200000°E | |
Székelyderzs weboldala | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Székelyderzs témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Székelyderzs (románul Dârjiu, korábban Dârj, helyi népies nyelven Dözs) falu Romániában, Hargita megyében. Vártemploma egyike azoknak a romániai magyar műemlékeknek, amelyek az UNESCO-világörökség részét képezik.
Székelyudvarhelytől 21 km-re délnyugatra a Nagy- (vagy Lok-) patak völgyében magas dombsorok közt fekszik.
Neve a szláv Drž személynévből származik.
1334-ben Ders néven említik először. A hagyomány szerint a régi falu a Pénzes-dűlőben volt, amely a tatárjáráskor pusztulhatott el. Ennek kápolnája is volt. Szájhagyomány szerint a mai lakosság Darócról került ide lakosságcserével, eszerint a templomot eredetileg szászok építették, akik Darócra költöztek át.
A falu a Petky család ősi fészke, udvarházuk a mai kultúrház helyén volt. 1910-ben 1390 magyar lakosa volt, 1992-ben 844 lakosából 836 magyar és 8 román volt. A trianoni békeszerződésig Udvarhely vármegye Udvarhelyi járásához tartozott. A második bécsi döntés az új határ szomszédságába került községet magyar többsége ellenére román közigazgatásban hagyta, feltehetőleg azért, mivel a döntőbírák teljes hosszában Románia birtokában kívánták hagyni a Segesvár–Brassó vasútvonalat.[3]
A falu unitárius templomerődje egy 13. század eleji kápolna bővítésével a 14. század elején épült, a 15. században átépítették, erődfalai 17. századiak, az 1605. évi Basta-féle pusztítás után épültek meg. 1661-ben Ali pasa csapatai dúlták fel. Belsejében számos 1419-ben készült freskótöredék került napvilágra. 1938-ban egyik befalazott ablakából rovásírásos tégla került elő.
A templom falán felül érdekes szuroköntő nyílások láthatók, már-már díszes formájukat a praktika szülte. A körítőfalon körben lőrések mutatják még a védelmi szerep fontosságát. A kaputorony aljában kettős kapu áll: így ha a támadók a külsőn már át is jutottak, a belső kapu előtt megtorpanni kényszerültek, miközben a torony emeletéről a védők nyílásokon keresztül szurkot önthettek a nyakukba.
Az erődtemplom érdekessége, hogy a falu népe itt tárolta a legfontosabb értéket: az élelmet – így a kiéheztetés ellen is fel volt készítve. Külső támadás esetén elég volt bemenekülni az erődbe – az élelem már ott volt. A bástyák között a várfal mentén félnyereg tető alatt hatalmas ládákban tárolták a gabonát, a saroktornyok emeletén pedig a szalonnák lógtak kampókra akasztva. (Ezt a hagyományt a falu lakói mind a mai napig őrzik.) Minden családnak saját ládái és kampói vannak. A tornyokat és a gabonás ládákat hetente egyszer, szerdán reggel 7-kor lehet meglátogatni.
A templom békeidőben is zárva volt, kulcsát megbízott személy őrizte (nehogy egy sonka átugorjon egy másik kampóra…), és szalonnát csak hetente egyszer, a hét bizonyos napján lehetett vételezni. Az a háziasszony, aki – rosszul beosztva az élelmet – ettől eltérni kényszerült, bizony számíthatott a falu megvetésére.