Számwald Gyula

Ebben a cikkben mindent megvizsgálunk, ami a Számwald Gyula-hez kapcsolódik, a történelmi eredetétől a mai társadalomra gyakorolt ​​hatásáig. A Számwald Gyula szenvedélyes és ellentmondásos téma volt az évek során, vitákat és érdeklődést váltva ki különböző területeken. Egy átfogó és részletes elemzésen keresztül elmélyülünk a Számwald Gyula összetettségében, megvizsgálva annak különböző oldalait és perspektíváit. Ez a cikk az eredetétől a mai evolúcióig átfogó képet nyújt a Számwald Gyula-ről és a mai világban való relevanciájáról.

Számwald Gyula
Julius H. Stahel az amerikai polgárháború vezérőrnagya
Julius H. Stahel az amerikai polgárháború vezérőrnagya
Született1827. november 5.
Szeged, Magyar Királyság
Meghalt1912. december 4. (85 évesen)
New York, N.Y., USA
SírhelyArlingtoni Nemzeti Temető
Állampolgársága
Nemzetiségemagyar
Szolgálati ideje1848/1849; 1861-1865
Rendfokozatahonvédfőhadnagy, vezérőrnagy
Csatái1848–49-es forradalom és szabadságharc
amerikai polgárháború
KitüntetéseiMedal of Honor (1893)
Civilbendiplomata, köztisztviselő
Számwald Gyula aláírása
Számwald Gyula aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Számwald Gyula témájú médiaállományokat.
A Medal of Honor kitüntetést 1893-ban kapta meg Számvald Gyula

Számwald Gyula, Számvald, később Stahel Gyula, Julius H. Stahel-Számwald,[1] Stahel-Számwald Gyula (Szeged, 1827. november 5.[2][3] – New York, N.Y., Amerikai Egyesült Államok, 1912. december 4.) magyar honvédfőhadnagy az 1848-49-es magyar szabadságharcban, az amerikai polgárháborúban az északiak vezérőrnagya, az Amerikai Egyesült Államok diplomatája, a Medal of Honor kitüntetettje.

Élete

Apja Számvald András Pál (Mosonmagyaróvár), anyja Nagy Barbara[4] 1801-1828? húga Hermina Elisa Paulina (az árva Számvald Gyulát Ágoston Alojzia, apjának második felesége nevelte). A Stahel nevet emigrációban vette fel 1855-ben Londonban. Felesége Zeilinger Emilia (elvált asszony, az előző férje nevén ismeretes).

Az 1848-as forradalom előtt Pesten könyvkereskedése volt. Jó barátságot ápolt Petőfi Sándorral. A költő hozzá írta az „Egy könyvárus emlékkönyvébe” című versét. A szabadságharcban főhadnagyként vett részt Guyon Richárd hadosztályában. A branyiszkói ütközetben megsebesült. Ezzel kapcsolatban a szakirodalom eltérő álláspontokat fogalmaz meg: Lukács Lajos szerint csak Guyon alatt szolgált.[5] Várdy Béla szerint Bem és Guyon seregeiben szolgált.[6] Ács Tivadar szerint Klapka György és Guyon hadtestében harcolt.[7]

Vasváry Ödön szerint Görgei Artúr és Guyon hadtestében harcolt.[8] Bona Gábor szerint Branyiszkónál még csak közlegény, s azt írja, hogy állítólag hadnagy lett.[9] A világosi fegyverletétel után Lipcsében újságíróként dolgozott. Rövid időre hazatért, majd 1855-ben újra emigrált, előbb Londonba, majd New Yorkba ment. Amerikában hírlapírással foglalkozott. Angliában vette fel a Stahel nevet. A névváltoztatás oka nem ismert, de az amerikai polgárháborúban részt vevő Julius Stahel és a magyar szabadságharcból ismert Számwald Gyula közötti azonosság kétségtelen.

Számwald Gyula, Louis Blenker és Felix Salm-Salm porosz herceg, amerikai önkéntes és a 8. New York-i önkéntesezred tisztjei. Számwald balról az ötödik, Blenker a hatodik és Salm-Salm a hetedik.

Mikor Lincoln elnök kibocsátotta felhívását önkéntes csapatok felállítására, 1861 májusában Stahel megkezdte a 8. New York-i gyalogezred szervezését. Az első Bull Run-i csatában 1861. július 21-én ennek az ezrednek volt a parancsnoka, és rá hárult a feladat, hogy a vesztes csata után biztosítsa az északiak számára a visszavonulást. Magyarok is szolgáltak ezredében, köztük Pokorny Antal alezredes. Stahel Gyula részt vett a polgárháború számos csatájában, különösen kitüntette magát 1862. június 8-án a Cross Keys-i ütközetben, majd 1864. június 5-én a piedmonti ütközetben. Ez utóbbiért 1893-ban megkapta a legnagyobb amerikai katonai kitüntetést a Medal of Honort. Hősiességét és katonai vezetői tehetségét már a polgárháború alatt is elismerték, 1861. november 12-én dandártábornoki, 1863. március 14-én pedig vezérőrnagyi kinevezést kapott.[2] Így ő egyike az amerikai polgárháború hét magyar származású tábornokának.

A piedmonti ütközetben bal karját szétroncsolta egy golyó. Sebei begyógyultak, de ez katonai pályafutásának végét jelentette. Ezután haditörvényszéki elnök volt a polgárháború végéig, a háború után amerikai főkonzul lett Japánban, majd Sanghajban. Érdekes, hogy polgárháborús ellenfele, John S. Mosby ugyanebben az időben Hongkongban volt konzul, a korábbi ellenfelek jó barátságot kötöttek. 1885-ig állt diplomáciai szolgálatban, ezután visszatért az Amerikai Egyesült Államokba, New Yorkba. New Yorkban az Equitable Life Insurance Company sokra értékelt főtisztviselője lett. Az amerikai előkelő társaságok felkarolták a polgárháború generálisát, az amerikai politikusok, kivált a Republikánus Párt vezetői kikérték véleményét. A nagy idők amerikai magyar tanúi, Rózsafy Mátyás, Gaál Sándor, Figyelmessy Fülöp, ha New Yorkban jártak, meglátogatták őt a St. James Hotelben, amely Stahel állandó lakhelye volt. E szállodában kereste fel őt Pivány Jenő, Pivány kérésére Stahel a Magyar Nemzeti Múzeumra hagyományozta levelezését, kinevezési okiratait, emlékeit.

1896-ban Stahel hazalátogatott a millenniumi ünnepségekre, de itthon nem vették észre, így járt Pulitzer József újságmágnás is 1875-ös magyarországi látogatása során, Xantus János hazai megbecsülése is sok kívánnivalót hagyott maga után. Stahel békésen élte öreg napjait New Yorkban, esténként szálláshelyének halljában üldögélt, s amerikai barátaival beszélgetett, akik szívesen hallgatták visszaemlékezéseit Abraham Lincoln elnökről, Ulysses S. Grant tábornokról stb. Csendes, boldog öregséggel áldotta meg a sors. 1912-ben halt meg, a nemzeti hősök washingtoni Arlingtoni Nemzeti Temetőjében helyezték örök nyugalomra katonai tiszteletadás mellett, a katonaság sortűzzel tisztelgett, 21 lövés dördült el az ágyúkból. Koporsóján Wilson elnök koszorúját is elhelyezték, s az amerikai magyarság piros-fehér-zöld szalagos koszorúját, melyen ez a felírás szerepelt: „Hungary Mourns her Son” (Magyarország gyászolja a fiát).

Jegyzetek

  1. ↑ Amerikai nevében a H. betű a Hungary rövidítése, Kende kötete nyomán.
  2. ↑ a b Élet és Tudomány, 2012. 11. szám. 326-328. o.
  3. ↑ Szamvald Julius Ludovicus Emericus. familysearch. (Hozzáférés: 2024. augusztus 30.) keresztelője római katolikusként
  4. ↑ Sánta Gábor: Szeged belvárosától az arlingtoni temetőig – Stahe-Számvald Gyula fordulatos élete. Vasváry Ödön. Vasváry Collection, 2006. (Hozzáférés: 2024. augusztus 30.)
  5. ↑ Lukács Lajos: Magyar politikai migráció. Budapest 1984. 269
  6. ↑ Várdy Béla: Magyarok az Újvilágban. Budapest 2000. 148
  7. ↑ Ács Tivadar: Magyarok az észak–amerikai polgárháborúban 1861–1865. Budapest 1964. 34
  8. ↑ Vasváry Ödön: Lincoln magyar hősei. Washington 1939. 159
  9. ↑ Bona Gábor: Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban. (Harmadik kötet: R–ZS) Budapest 1999. 230

Források

Síremléke az Arlington Nemzeti Temetőben, Washington, D.C.
  • Lincoln's Hungarian heroes; the participation of Hungarians in the Civil War, 1861-1865 / by Edmund Vasvary. Washington, D.C., The Hungarian Reformed Federation of America, 1939. 171 p. Stahel-Számvald Gyula lásd 81-83, 159-160. p. (angolul) és (magyarul)
  • Kende Géza: Magyarok Amerikában : az amerikai magyarság története. I. köt. Cleveland, Ohio; Szabadság kiadása, 1927. Stahel Számvald Gyula lásd 332-335. p.
  • Eugene Pivány: Hungarian-American Historical Connections from pre Columbian Times to the end of the American Civil War. Budapest, 1927. Julius H. Stahel lásd 61-62. p.
  • Magyarország hadtörténete két kötetben (főszerkesztő: Liptai Ervin), Zrínyi Katonai Kiadó – 1985, ISBN 963-326-337-9
  • Révai nagy lexikona
  • Élet és Tudomány, 2012. 11. szám
  • Vida István Kornél: Világostól Appomattoxig : magyarok az amerikai polgárháborúban. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2011. Julius H. Stahel lásd 118-125. p.

További információk

Kapcsolódó szócikkek