A modern világban a Splügen-hágó minden korosztály és állapotú ember számára rendkívül fontos és érdeklődésre számot tartó témává vált. A technológia fejlődésével és a globalizációval a Splügen-hágó vezető szerepet töltött be mindennapi életünk különböző területein. Akár a munka, az oktatás, a kulturális vagy a szociális szférában, a Splügen-hágó vitákat, reflexiókat és ellentmondó véleményeket váltott ki. A történelem során a Splügen-hágó fontos mérföldköveket jelölt meg, és jelentősen befolyásolta életünket és kapcsolatainkat. Ebben a cikkben a Splügen-hágó-hez kapcsolódó különböző szempontokat fogjuk megvizsgálni, elemezve annak hatását, fejlődését és jövőbeli előrejelzéseit.
Splügen-hágó (Splügenpass / Passo dello Spluga) | |
![]() | |
A Splügen-hágó, északi oldal | |
Földrajzi adatok | |
Országok | ![]() ![]() |
Fekvése | észak-dél |
Legmagasabb pont | 2113 m |
Elhelyezkedése | |
![]() | |
![]() | |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Splügen-hágó témájú médiaállományokat. |
A 38 km hosszú Splügen-hágó (olasz: Passo dello Spluga, német: Splügenpass) 2113 méter magasságban a svájci graubündeni Rheinwaldban levő Splügent (1457 m) és az olasz Sondrio megyében lévő Chiavennát (325 m), köti össze, illetve az utóbbin át a Comói-tóval. A magashegyi hágón a nemzetközi E49 sz. (Svájcban 13. sz. – Olaszországban SS36. sz. ) főútvonal. A hágó egyúttal a Rajna és a Po közötti vízválasztó, illetve Svájc és Olaszország közötti államhatár is.
A hágót már a rómaiak is ismerték (valószínűleg „Cunus Aureus” = arany csúcs néven). A Splügen-hágó neve a „specula” (= tükör) latin szóból ered. A rómaiak számos helyen – magaslatokon és hegyekben – úgynevezett őr-, illetve világítótornyokat állítottak fel, ahonnan nagy távolságokba jeleket tudtak továbbítani: nappal füstjelzéssel, este pedig tűzjelekkel. A tűz fényét tükör segítségével tették erősebbé, ezért hívták ezeket speculának vagy tükörtoronynak.[1] A Splügen kifejezést a középkorban végig meg is tartották.
A jelenlegi utat és hágót az akkori, Milánót is birtokló Ausztria teljesen saját költségén építtette és az építését 1882. nyarán be is fejezték. A hágó hajdani közlekedési jelentősége a San Bernardino-hágón megépített alagútszakasz üzembe helyezése óta véglegesen elhalványult. Télen – októbertől májusig – a hágó zárva van.
A 19. században egy, a Splügenen áthaladó vasútvonal kiépítésének a terve is felmerült, de ez az elképzelés a Tessin-kantonbeliek ellenállásába ütközött, s így nem valósult meg. Végül is aztán az első Gotthard-alagút ötlete sokkal kézenfekvőbbnek bizonyult. Az 1930-as években tárgyalások folytak egy Thusist és Chiavennát összekötő bázis-alagút létesítéséről is, amely a Svájci Alpokat érintő öt vasúti alagut project egyike volt. A projectet végül is a Gotthard- és Lötschberg bázisalagutak létrehozásával elvetették.
Alig van még egy ilyen hágó, aminek a két oldala ennyire különböző lenne: az északi – svájci – oldal csupán 9 km, az olaszországi déli lejtő a San Giacomo-völgyben pedig nemcsak hosszú (29 km), de ezen az oldalon 1788 m magasságkülönbség van.
>>
>>
>>
>>
>>