Reye-szindróma
Napjainkban a Reye-szindróma sok ember érdeklődésének témává vált szerte a világon. Akár a politika, akár a technológia, a történelem vagy akár a mindennapi élet kontextusában beszélünk a Reye-szindróma-ről, tagadhatatlan, hogy ez a téma széles közönség figyelmét felkeltette. Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk és elemezzük a Reye-szindróma különböző oldalait, azzal a céllal, hogy átfogó és részletes képet adjunk erről a témáról. Az eredetétől a mai relevanciáig, következményein és lehetséges jövőbeli fejleményén keresztül ez a cikk megvilágítja a Reye-szindróma-et, és gazdagító perspektívát kínál mindazok számára, akik szeretnének mélyebbre ásni ezt a lenyűgöző témát.
A Reye-szindrómára az akut nem gyulladásos enkefalopátia és a zsíros zsírmáj jellemző. A szindrómát 1963-ban írta le az ausztrál patológus, Ralph Douglas Kenneth Reye. A betegség általában virális fertőzés után jelenik meg, és összefügg az acetilszalicilsav szedésével is.
Patomechanizmus
Még nem teljesen tisztázott, de feltételezések szerint a betegség károsodott mitokondriumfunkció miatt alakul ki, melyben gátoltak az oxidatív foszforilációs, illetve a zsírsavak béta-oxidációja a vírusfertőzött személyekben. Az esetek több mint 80%-ban szalicilátok által okozott mitokondrium károsodást lehet kimutatni.
Klinikai kép
Ritka betegség, általában 4 évesnél fiatalabb gyerekekben alakul ki. A betegséget intenzív hányás vezeti be, amit ingerlékenység vagy letargia követ. A szérumbilirubin-, ammónia- és transzaminázok szintje a normális tartományba esnek ebben a szakaszban. A betegek többsége meggyógyul, azonban kb 25%-ukban kóma alakul ki. A halál oka általában súlyos idegrendszeri károsodás vagy májelégtelenség. A súlyosabb lefolyású esetek túlélőiben neurológiai károsodás maradhat vissza.
Források
|
Ez az orvostudományi tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |