A mai világban a Pintér Jenő nagyon fontos és sok embert érdeklő téma lett. Legyen szó kulturális jelenségről, történelmi személyiségről vagy kortárs fogalomról, a Pintér Jenő szakértők, lelkesek és tudósok figyelmét egyaránt felkeltette. Hatása kiterjed a modern élet különböző területeire, a politikától és a gazdaságtól a populáris kultúráig és általában a társadalomig. Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk a Pintér Jenő jelentését és relevanciáját, elemezve eredetét, időbeli alakulását és a mai világra gyakorolt hatását.
Pintér Jenő | |
Született | Pintér Jenő Pál 1881. január 25.[1] Cegléd |
Elhunyt | 1940. november 7. (59 évesen)[1] Budapest XII. kerülete |
Állampolgársága | magyar |
Házastársa | Reiner Vilma (h. 1905–1921) Battlay Borbála (h. 1921–1940) |
Foglalkozása | irodalomtörténész |
Iskolái | Budapesti Tudományegyetem (–1903) |
Sírhelye | Fiumei Úti Sírkert (34-1-62)[2] |
A Wikimédia Commons tartalmaz Pintér Jenő témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Pintér Jenő, születési nevén Pintér Jenő Pál (Cegléd, 1881. január 25. – Budapest, 1940. november 7.)[3][4] magyar irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1916), majd rendes (1928) tagja.
Beöthy Zsolt tanítványa, Császár Elemérrel együtt a hivatalos irodalomtudomány pozitivista képviselője a századelőn és a két világháború közt. Irodalomtörténetében az írók és költők összefoglaló életrajzának, s műveiknek részletes ismertetésére törekedett. Munkássága jelentős, a műveiben felhalmozott lexikális anyag ma is értékes. A szakmai közéletben is fontos szerepet töltött be. Fő műve a 8 kötetes A magyar irodalom története: tudományos rendszerezés (1930–1941), amely máig az egyik legnagyobb, egyszerzős magyar nyelvű munka.
Középiskolai tanulmányait Budapesten és Lőcsén végezte. A budapesti tudományegyetemen szerzett tanári és bölcsészoklevelet 1903-ban. 1905-től kapott tanári állást a jászberényi gimnáziumban. Tudós tanár típus volt, követte az irodalomtörténet eredményeit, már 1908-ban írt egy magyar irodalomtörténetet, amelyért az MTA Semsey-díjjal jutalmazta. 1910-ben sikerült Budapesten tanári állást kapnia. 1911-ben megalapította Baros Gyulával és Horváth Jánossal a Magyar Irodalomtörténeti Társaságot. 1912-ben útjára indították az Irodalomtörténet című szakfolyóiratot is, melyet 1933-ig szerkesztett. Közben az első világháború alatt teljesített katonai szolgálat (1914-1916) jelentett átmeneti kényszerszünetet. Az Irodalomtörténet című folyóirat szélsőségesen konzervatív szemlélettel tárgyalta a kortárs szépirodalmat. 1916-ban levelező tagjainak sorába választotta az MTA, a Szent István Akadémia pedig rendes tagjául választotta. 1919-ben kinevezték a budapesti tankerület főigazgatójának.
Az Országos Középiskolai Tanáregyesület 1920-ban tiszteletbeli tagjául választotta. A Magyar Pedagógiai Társaság 1921-től alelnökké, 1938-tól elnökké választotta. 1923-tól tagja lett a Kisfaludy Társaságnak és a Petőfi Társaságnak. Tagja volt a lengyel–magyar kapcsolatok ápolását célul tűző Magyar Mickiewicz Társaságnak is.[5] 1928-ban az MTA rendes tagjának választotta. Gyakran írt és mondott beszédet az MTA elhunyt levelező vagy rendes tagjai emlékezetére, Pintér Jenő búcsúztatta pl. Szinnyei Józsefet.[6] 1933-ban a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnökévé választották, ezt a pozíciót haláláig töltötte be. 1935-től oktatott a szegedi egyetemen mint rendkívüli tanár.
Sírja a Fiumei Úti Sírkertben található (34-1-62), és 2001-től védett.[7]
Első házastársa Reiner Vilma volt, akitől elvált.[8] Második felesége Battlay Borbála volt, akivel 1921. december 15-én Budapesten kötött házasságot.[9] Felesége túlélte, és ő rendezte sajtó alá a rendszeres irodalomtörténet VIII. kötetének újabb kiadását 1943-ban.[10]
Jelentősebb művei: