Pikt nyelv

Pikt nyelv
Beszélik	piktek
Terület	Skócia
Nyelvcsalád	indoeurópai    kelta     szigeti kelta      brit       pikt
Írásrendszer	ogham
Nyelvkódok
ISO 639-3	xpi
A Wikimédia Commons tartalmaz Pikt nyelv témájú médiaállományokat.

A pikt nyelv a piktek által beszélt kihalt breton nyelv, amelyet a késő ókortól a kora középkorig a kelet és észak Skóciában élő nép, a piktek beszéltek. A pikt nyelv gyakorlatilag máig nem maradt fenn, kivéve néhány földrajzi és személynevet, amelyek a piktek királyságai által ellenőrzött területen található emlékműveken és kora középkori feljegyzéseken találhatók. Ezek a bizonyítékok azonban határozottan arra utalnak, hogy a nyelv a mai Dél-Skócia, Anglia és Wales területén az angolszász betelepülés előtt beszélt breton nyelvvel rokon szigetszerű kelta nyelv lehetett.

A 20. század második felében az volt az uralkodó nézet, hogy a pikt nyelv eredetileg nem indoeurópai elszigetelt nyelv volt, amely megelőzte Skócia gael gyarmatosítását, vagy hogy létezhetett egymás mellett egy nem indoeurópai pikt és egy breton pikt nyelv.

A pikt nyelv helyébe a pikt időszak utolsó évszázadaiban a gael lépett, vagy beleolvadt a gall nyelvbe. Domnall mac Causantín uralkodása alatt (889-900) a kívülállók a régiót a piktek királysága helyett Alba királyságaként kezdték emlegetni. A pikt nyelv azonban nem tűnt el hirtelen. A gallizáció folyamata (amely nemzedékekkel korábban kezdődhetett) egyértelműen Domnall és utódai uralkodása alatt zajlott. Egy bizonyos pontra, valószínűleg a 11. század folyamán, Alba minden lakosa teljesen gallizált skót lett, és a pikt identitás feledésbe merült.

Egy különálló pikt nyelv létezéséről a kora középkorban egyértelműen tanúskodik Bede nyolcadik század eleji Historia ecclesiastica gentis Anglorum című műve, amely a pikt nyelvet a britek, az írek és az angolok által beszélt nyelvtől megkülönböztetett nyelvként nevezi meg. Bede szerint a kelta Columba tolmácsot használt a piktekhez intézett missziója során. A pikt nyelv természetével kapcsolatban számos egymással versengő elmélet született:

• A pikt egy szigetszerű kelta nyelv volt, amely a pikt-kelta breton nyelvvel (a walesi, a korni, a kumbriai és a breton nyelv leszármazottai) állt kapcsolatban.
• A pikt nyelv a Q-kelta (goidelic) nyelvekkel (ír, skót gael és manx) szövetséges szigetszerű kelta nyelv volt.
• A pikt nyelv egy az indoeurópai nyelv előtti nyelv volt, mely a bronzkorból származó maradvány.

Úgy gondolták, hogy a pikt nyelv befolyásolta a modern skót gael nyelv kialakulását. Ez talán a legnyilvánvalóbb a kölcsönszavak hozzájárulásában, de ami még fontosabb, a pikt nyelvről úgy gondolják, hogy befolyásolta a skót gael nyelv szintaktikáját, amely jobban hasonlít a breton nyelvekhez, mint az írhez.

A hely- és személynevek bizonyítékai azt mutatják, hogy a pikt nyelvek területén korábban a délibb britton nyelvekkel rokon szigetszerű kelta nyelvet beszéltek. 1582-ben George Buchanan vetette fel először a pikt nyelv pikt-kelta nyelvként való felfogását, aki a nyelvet a gaelhez sorolta 1582-ben. George Chalmers skót történész a 19. század elején ugyancsak egy ezzel összeegyeztethető nézetet terjesztett elő. Chalmers úgy vélte, hogy a pikt és a breton nyelv egy és ugyanaz, érvelését a pikt királylistákban és a történelmileg pikt területeken uralkodó helynevekben található pikt-kelta ortográfiára alapozta.

Bár bizonyíthatóan kelta nyelvűek, a piktek római kori elődeinek pontos nyelvi rokonságát ennek ellenére nehéz biztonsággal megállapítani. A Krisztus u. 230 körül feljegyzett Vepogeni személynév arra utal, hogy legalább a caledoniak pikt-kelta nyelvet beszéltek. A pikt területről származó római kori törzsfőnökök személynevei, köztük Calgacus neve is (fent) kelta eredetűek.

Whitley Stokes kelta tudós az ír évkönyvek filológiai tanulmányában arra a következtetésre jutott, hogy a pikt nyelv szoros rokonságban áll a walesi nyelvvel. Ezt a következtetést Alexander MacBain filológus elemzése is alátámasztotta a Ptolemaiosz második századi Geographia című művében szereplő hely- és törzsnevekről. William Watson történésznek a skót helynevekről végzett kimerítő áttekintése is meggyőzően bizonyította a történelmileg pikt területek domináns p-kelta nyelvének létezését, és arra a következtetésre jutott, hogy a pikt nyelv a brit nyelv északi kiterjesztése volt, a gael pedig egy Írországból származó későbbi bevezetés.

William Forbes Skene 1837-ben azt állította, hogy a pikt nyelv egy goidel nyelv volt, a modern skót gael őse. Azt gondolta, hogy Columba tolmács használata, (latinul prédikált a pikteknek) inkább az ír és a pikt nyelv közötti különbséget tükrözte. Ez a nézet, amely Írország és Skócia goidel népek általi független megtelepedését feltételezte, kizárta az ír hatást a skót gael nyelv kialakulásában, és széleskörű népszerűségnek örvendett a 19. századi Skóciában.

Skene később felülvizsgálta a pikt nyelvről alkotott nézetét, megjegyezve, hogy úgy tűnik, hogy a goidel és a breton nyelv elemei egyaránt megtalálhatóak benne:

Túlságosan leszűkítette az a feltételezés, hogy ha kelta dialektusnak bizonyul, akkor szükségszerűen minden vonásában teljesen azonosnak kell lennie a walesi vagy a gael nyelvvel. De ez a szükségszerűség valójában nem áll fenn; és az eredmény, amire jutottam, az, hogy nem walesi, és nem is gael; hanem egy olyan gael nyelvjárás, amely nagyrészt walesi formákból áll.

A piktek a 8. század környékétől kezdve egyre nagyobb politikai, társadalmi és nyelvi befolyás alatt álltak Dál Riata királyság részéről. A piktek a pikt királyság utolsó évszázadaiban folyamatosan gaelizálódtak, és a pikt és a Dál Riatai királyság egyesülésének idejére a piktek alapvetően gael nyelvű néppé váltak. Forsyth úgy véli, hogy a kétnyelvűség időszaka a periférikus területeken több generációval túlélhette a pikt királyságot. A skót gael nyelv az írrel ellentétben jelentős mennyiségű breton kölcsönszót tart fenn, és ráadásul a walesi mintájára kialakított szórendet használ. A skót gael nyelv a walesihez hasonlóan használja a nyelvjárási rendszert.

A hagyományos Q-kelta vs. P-kelta modell, amely a P-kelta és Q-kelta nyelvű telepesek külön vándorlását jelenti a Brit-szigetekre, a kölcsönös értelmezhetetlenségre épül, és az Ír-tenger szolgál a kettő közötti határként. Valószínű azonban, hogy a szigetországi kelta nyelvek egy többé-kevésbé egységes protokelta nyelvből fejlődtek ki a Brit-szigeteken. A p-kelta pikt és a q-kelta dalriadán goidel nyelvek közötti eltérés elég csekély volt ahhoz, hogy a piktek és a dalriadánok bizonyos fokig megérthessék egymás nyelvét.

Az ogham feliratok fordítási nehézségei, mint például a Brandsbutt Stone-on találtaké, ahhoz a széles körben elterjedt nézethez vezettek, hogy a pikt nyelv egy nem indoeurópai nyelv volt. 1892-ben John Rhys azt állította, hogy a pikt nyelv egy nem indoeurópai nyelv volt. Ezt a véleményt a történelmileg pikt területeken talált, látszólag érthetetlen ogham feliratokra alapozta. Hasonló álláspontot képviselt Heinrich Zimmer is, aki szerint a piktek állítólag egzotikus kulturális szokásai (tetoválás és anyaság) szintén nem indoeurópaiak voltak, és a preindoeurópai modellt egyesek még a 20. században is fenntartották.

Ennek az elméletnek egy módosított változatát terjesztette elő Kenneth Jackson 1955-ben a pikt nyelv befolyásos felülvizsgálatában, aki egy kétnyelvű modellt javasolt: bár a pikt nyelv kétségtelenül p-kelta volt, lehetett nem-kelta szubsztrátuma, és a feliratokhoz egy második nyelvet is használhattak. Jackson hipotézisét az akkoriban aktuális modell alapján fogalmazta meg, miszerint egy breton elit Britannia déli részéről vándorolt be a pikt területre, és uralta a pre-kelta többséget. Ezt használta fel arra, hogy összeegyeztesse az ogham írás vélt fordítási nehézségeit a p-kelta pikt nyelvre vonatkozó elsöprő bizonyítékokkal. Jackson megelégedett azzal, hogy az Ogham feliratokat eredendően értelmezhetetlennek írta le.

Jackson modellje lett az ortodox álláspont a 20. század második felében. A késő vaskori régészet megértésének fejlődése azonban ezt fokozatosan aláásta. Az utóbbi években számos Ogham-feliratra vonatkozóan javasoltak kelta értelmezést, bár ez továbbra is vita tárgyát képezi. Az Ogham-feliratokat a kelták is értelmezték.

A hagyományos (mára már elvetett) elméletek azt állították, hogy a piktek a Kelet-Európát és Közép-Ázsiát magába foglaló Szkítiából vándoroltak Skóciába. Buchanan, aki a piktek szkíta p-kelta ősét kereste, azt a galliai nyelvet beszélő cotini (amit ő gothuni néven adott vissza) törzs rátelepedésében látta, amely a mai Szlovákia területéről származott. Ezt később Robert Sibbald 1710-ben félreértette, és a gótuniakat a germán nyelvű gótokkal tette egyenlővé. 1789-ben John Pinkerton ezt kibővítette, azt állítva, hogy a pikt a modern skótok elődje. 1789-ben John Pinkerton érvelése gyakran csapongó, bizarr volt, és egyértelműen az motiválta, hogy a keltákat alsóbbrendű népnek tartotta. Pinkerton érvei gyakran elkalandoztak, bizarrak voltak, és egyértelműen az a meggyőződése motiválta, hogy a kelták alsóbbrendű nép. A germán pikt nyelv elméletét ma már nem tartják hitelesnek.

Bár a ma ismert több mint 40 Ogham felirat értelmezése továbbra is bizonytalan, többről elismerték, hogy breton formákat tartalmaz. Guto Rhys (2015) megjegyzi, hogy jelentős óvatosságra van szükség az ilyen feliratok értelmezésénél, mivel olyan kulcsfontosságú információk, mint az ortográfiai kulcs, a nyelvi környezet, amelyben készültek, és a piktföldi írásbeliség mértéke továbbra is ismeretlenek.

A skót gael nyelv etimológiai vizsgálata, különösen Alexander Macbain 1896-os erőfeszítései által kimutatták a nyelvben a pikt kölcsönszavak korpuszának jelenlétét. Guto Rhys nyelvész a többi brit rokon nyelvhez képest rövidebb magánhangzókat tanúsító számos kölcsönszó alapján azt javasolta, hogy a pikt nyelv ellenállt néhány 6. századi latin hatású hangváltoztatásnak. Rhys azt is megjegyezte, hogy számos kölcsönszó potenciálisan "költségvetési" profilú, és feltételezte, hogy a gael nyelvbe csomagként, kormányzati kontextusban kerülhettek be.

Számos gael főnév jelentése jobban hasonlít a breton rokon értelmű szavakéhoz, mint az ír nyelvben, ami arra utal, hogy a pikt nyelv szubsztrátumként befolyásolhatta e szavak értelmét és használatát. A Srath (> Strath-) a feljegyzések szerint "legelőt" jelentett az óír nyelvben, míg a mai gael megvalósítás "széles völgyet" jelent, pontosan úgy, mint a breton rokonai (vö. walesi ystrad). A dùn, foithir, lios, ràth és tom ugyanígy a pikt nyelv szubsztrátumának hatását tanúsíthatja.

Greene megjegyezte, hogy a gaelben az óírből örökölt igei rendszer "teljes összhangba került a modern beszélt walesi nyelvvel", és ennek következtében Guto Rhys úgy ítélte meg, hogy a pikt nyelv módosíthatta a gael igei szintaxist.

A pikt személynevek, ahogyan azokat olyan dokumentumokból, mint például a Poppleton kéziratból megszerezték, jelentős, diagnosztikusan brittóni vonásokat mutatnak, beleértve a végső -st és a kezdő w- megtartását (vö. P. Uurgust vs. Goidelic Fergus), valamint az -ora- -ara-vá alakulását (vö. P. Taran vs. G. torann).

Számos pikt név közvetlenül párhuzamos más breton nyelvek neveivel és főneveivel. Az alábbiakban számos pikt név a breton és más kelta nyelvek megfelelői szerint van felsorolva.

• Mailcon Mailcon (régi walesi), Maelgwn (walesi) -
• Morcunt, Morgunn, Morgainn Morcant (régi walesi) - -
• Taran taran (walesi) Taranis (galliai)
• Unust Unwst (walesi) Oengus (gael)
• Uoret, Urad Guoret (régi walesi) - -
• Uuen Owain (walesi) -
• Uurgust Gurgust (régi walesi) Fergus (gael)

A piktek neveiben is számos, a breton nevek kialakításában gyakori elem jelenik meg. Ezek közé tartozik *jʉð, "úr" (> Ciniod) és *res, "lelkesedés" (> Resad; vö. walesi Rhys).

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Pictish language című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• Armit, Ian (1990), Beyond the Brochs: Changing Perspectives on the Atlantic Scottish Iron Age, Edinburgh: Edinburgh University Press
• Armit, Ian (2002), Towers of the North: The Brochs of Scotland, Cheltenham: The History Press
• Bannerman, John (1999), Broun, Dauvit; Clancy, Thomas Owen (eds.), "The Scottish Takeover of Pictland and the relics of Columba", Spes Scotorum: Hope of Scots: Saint Columba, Iona and Scotland, Edinburgh: T.& T.Clark Ltd
• Bede (1910), Ecclesiastical History of England Book 1, retrieved 18 December 2012 – via sourcebooks.fordham.edu
• Broun, Dauvit (1997), "Dunkeld and the origin of Scottish Identity", The Innes Review, 48 (2): 112–124, doi:10.3366/inr.1997.48.2.112
• Broun, Dauvit (2001), Lynch, Michael (ed.), "National identity: early medieval and the formation of Alba", The Oxford Companion to Scottish History, Oxford: Oxford University Press, p. 437
• Campbell, Ewan (2001), "Were the Scots Irish?", Antiquity, 75 (288): 285–292, doi:10.1017/s0003598x00060920
• Chalmers, George (1807). Caledonia: or a historical and topographical account of North Britain, from the most ancient to the present times with a dictionary of places chorographical and philological. Vol. 1 (new ed.). Paisley: Alex. Gardner.
• Cowan, E.J. (2000), "The invention of Celtic Scotland", in Cowan, E.J.; McDonald, R.A. (eds.), Alba: Celtic Scotland in the Medieval era, East Linton, Scotland: Tuckwell Press Ltd, pp. 1–23
• Ferguson, William (1991), "George Buchanan and the Picts", Scottish Tradition, vol. XVI, pp. 18–32, retrieved 16 December 2012
• Forsyth, Katherine (1995a), Nicoll, E.H.; Forsyth, K. (eds.), "Language in Pictland: spoken and written", A Pictish panorama: the story of the Picts, Brechin, Scotland: Pinkfoot Press, pp. 7–10, ISBN 9781874012108, retrieved 13 December 2012
• Forsyth, Katherine (1995b), "The ogham-inscribed spindle-whorl from Buckquoy: evidence for the Irish language in pre-Viking Orkney?" (PDF), Proceedings of the Society of Antiquaries of Scotland, 125: 677–696, retrieved 13 December 2012
• Forsyth, Katherine (1997), Language in Pictland: the case against 'non-Indo-European Pictish' (PDF), Utrecht: de Keltische Draak, ISBN 978-90-802785-5-4, retrieved 4 February 2010
• Forsyth, Katherine (1998), "Literacy in Pictish", in Pryce, H. (ed.), Literacy in medieval Celtic societies (PDF), Cambridge: Cambridge University Press, retrieved 13 December 2012
• Forsyth, Katherine (2005), Wormald, J. (ed.), "Origins: Scotland to 1100", Scotland: a History, Oxford: Oxford University Press
• Forsyth, Katherine (2006), "Pictish Language and Documents", in Koch, John T. (ed.), Celtic Culture: A Historical Encyclopedia, Volume 1, Santa Barbara, California: ABC-CLIO, Inc.
• Fraser, J. (1923), History and etymology : an inaugural lecture delivered before the University of Oxford on 3 March 1923, Oxford: Clarendon Press
• Fraser, James E. (2009), "From Caledonia to Pictland: Scotland to 795", The New Edinburgh History of Scotland, Edinburgh University Press, vol. 1
• Greene, D. (1966), "The Making of Insular Celtic", Proceedings of the Second International Congress of Celtic Studies, Cardiff: University of Wales Press, pp. 123–136
• Greene, David (1994), Thomson, Derick S. (ed.), "Gaelic: syntax, similarities with British syntax", The Companion to Gaelic Scotland, Glasgow: Gairm, pp. 107–108
• Hamp, Eric P. (2013), "The Expansion of the Indo-European Languages: An Indo-Europeanist's Evolving View" (PDF), Sino-Platonic Papers, 239: 6–14, retrieved 8 February 2014
• Jackson, K. (1955), "The Pictish Language", in Wainwright, F.T. (ed.), The Problem of the Picts, Edinburgh: Nelson, pp. 129–166
• Jackson, Kenneth (1977), "The ogam inscription on the spindle whorl from Buckquoy, Orkney" (PDF), Proceedings of the Society of Antiquaries of Scotland, 108: 221–222, retrieved 13 December 2012
• Koch, John T. (1983), "The Loss of Final Syllables and Loss of Declension in Brittonic", The Bulletin of the Board of Celtic Studies, University of Wales Press., vol. XXX
• Koch, John T. (2006a), "Insular Celtic", in Koch, John T. (ed.), Celtic Culture: A Historical Encyclopedia, Oxford: ABC CLIO, pp. 973–974
• Koch, John T., ed. (2006). Celtic Culture: Aberdeen breviary - Celticism: Volume 1 of Celtic Culture: A Historical Encyclopedia. ABC CLIO. ISBN 9781851094400. Retrieved 18 July 2019.
• Macalister, R.A.S. (1940), "The Inscriptions and Language of the Picts", in Ryan, J (ed.), Essays and Studies Presented to Professor Eoin MacNeill (Feil-Sgribhinn Edin mhic Neill), Dublin, pp. 184–226
• MacBain, Alexander (1892), "Ptolemy's geography of Scotland", Transactions of the Gaelic Society of Inverness, vol. 18, pp. 267–288, retrieved 14 December 2012
• MacNeill, E. (1939), "The Language of the Picts", Yorkshire Celtic Studies, 2: 3–45
• Nicolaisen, W.F.H. (2001), Scottish Place-Names, Edinburgh: John Donald
• Okasha, E. (1985), "The Non-Ogam Inscriptions of Pictland", Cambridge Medieval Celtic Studies, 9: 43–69
• Piggot, S (1955), "The Archaeological Background", in Wainwright, F.T. (ed.), The Problem of the Picts, Edinburgh: Nelson, pp. 54–65
• Pinkerton, John (1789), An enquiry into the history of Scotland: preceding the reign of Malcolm III or the year 1056 including the authentic history of that period (new (1814) ed.), Edinburgh: James Ballantyne and co., retrieved 8 February 2010
• Price, G (2000), Languages in Britain and Ireland, Oxford: Blackwell, ISBN 9780631215813, retrieved 3 February 2010
• Rhys, J (1892), "The inscriptions and language of the Northern Picts" (PDF), Proceedings of the Society of Antiquaries of Scotland, 26: 263–351, doi:10.9750/PSAS.026.263.351
• Rhys, J (1898), "A revised account of the inscriptions of the Northern Picts" (PDF), Proceedings of the Society of Antiquaries of Scotland, 32: 324–398, doi:10.9750/PSAS.032.324.398, S2CID 195478379
• Rodway, Simon (2020), "The Ogham Inscriptions of Scotland and Brittonic Pictish" (PDF), Journal of Celtic Linguistics, 21: 173–234, doi:10.16922/jcl.21.6, S2CID 164499595
• Servius, Servii Grammatici in Vergilii Aeneidos Librum Quartum Commentarius, retrieved 14 July 2014
• Sibbald, Robert (1710), The history, ancient and modern, of the Sheriffdoms of Fife and Kinross., retrieved 17 December 2012
• Skene, W.F. (1837), The Highlanders of Scotland, their origin, history and antiquities; with a sketch of their manners and customs and an account of the clans into which they were divided and the state of society which existed among them, vol. 1, London: John Murray
• Skene, William Forbes (1868), The Four Ancient Books of Wales, ISBN 9781907256929, retrieved 26 May 2011
• Smyth, Alfred P. (1984), "Warlords and Holy Men", New History of Scotland, Edinburgh: Edward Arnold (Publishers) Ltd.
• Stokes, W. (1890), "On the Linguistic Value of the Irish Annals", Transactions of the Philological Society of London, 21: 365–433, doi:10.1111/j.1467-968x.1990.tb01251.x, retrieved 8 February 2010
• Virgil, Aeneid, retrieved 14 July 2014
• Watson, W.J. (1926), Celtic Place Names of Scotland, Birlinn
• Williams, I. (1961), Y Gododdin, Cardiff: University of Wales Press
• Woolf, Alex (1998), "Pictish matriliny reconsidered", The Innes Review, 49 (2): 147–167, doi:10.3366/inr.1998.49.2.147, retrieved 17 December 2012
• Woolf, Alex (2001), Lynch, Michael (ed.), "Constantine II", The Oxford Companion to Scottish History, Oxford: Oxford University Press, p. 106
• Woolf, Alex (2007), "From Pictland to Alba 789–1070", The New Edinburgh History of Scotland, Edinburgh University Press, vol. 2
• Zimmer, H. (1898), "Matriarchy among the Picts", in Henderson, G. (ed.), Leabhar nan Gleann, Edinburgh: Norman Macleod, retrie