A mai világban a Petronius Arbiter olyan téma, amely sok ember figyelmét felkeltette. A társadalomra gyakorolt hatásától a populáris kultúrára gyakorolt hatásáig a Petronius Arbiter általános beszédtémává vált szerte a világon. A technológia gyors fejlődésével és a fokozódó globalizációval a Petronius Arbiter jelentős szerepet kapott az emberek mindennapi életében. Ez a cikk közelebbről megvizsgálja a Petronius Arbiter hatását a társadalom különböző aspektusaira, és feltárja, hogyan formálta azt a világot, amelyben élünk. Részletes elemzéssel arra törekszünk, hogy megvilágítsuk a Petronius Arbiter számos aspektusát és azt, hogyan fejlődött az idők során.
Petronius Arbiter | |
![]() | |
Született | Publius Petronius Niger 27 Massilia |
Elhunyt | 66 (38-39 évesen)[1][2][3][4][5] Cumae[3] |
Álneve | arbiter elegantiae |
Állampolgársága | római |
Szülei | Plautia Públio Petrônio |
Foglalkozása |
|
Tisztsége |
|
Halál oka | vérveszteség |
![]() A Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Petronius Arbiter témában. | |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Petronius Arbiter témájú médiaállományokat. | |
Petronius Arbiter Gaius ?, mások szerint Titus; (27, – Cumae, 66) ókori római író. Születési helye ismeretlen, Nero korában élt.
Nero idejében hivatalos pályán is működött, de sok időt töltött az udvarnál. Tacitus azt írta róla, hogy semmittevése és finomkodó fényűzése tette híressé, de mint bithyniai consul, majd proconsul feladatai magaslatán állt. Később visszaesett „Nero kevés számú bizalmasának társaságába került, bírája gyanánt az ízlésnek (elegantiae arbiter), amennyiben amaz csak azt tekintette kellemesnek és kénye szerint valónak, mit Petronius neki helyeslőleg tanácsolt.” – idézi az Ókori lexikon cikke. Nagy befolyása miatt később azzal vádolták, hogy részese a Piso-féle összeesküvésnek. Petronius ekkor összeállította Nero gazságainak jegyzékét és azt megküldte neki (66-ban), azután felvágta ereit és baráti körben halt meg Cumaeban. Halála Tacitus művének egyik legnagyszerűbb fejezete.
Személyét Henryk Sienkiewicz lengyel író Quo vadis című regénye egyik főhősévé tette.
Személye leginkább a 16 (vagy 20) könyvre duzzadt nagy szatírájáról, vagy inkább szatíra-formába öltözött regényéről nevezetes. A Satyricon (vagy Satirae) a korábban lábrakapott római utazási regények modorában és a Varro által meghonosított Saturae Menippeae (Menipposi szatírák) szemmeltartásával írt mű, melyben egy bizonyos Encolpius mondja el élményeit.
A nagy mű csak töredékesen maradt fenn: a töredékek között van a híres Trimalchio lakomája, a késő római életmód legkitűnőbb ábrázolása (szereplői a parvenü Trimalchio, a ravasz görög Enkolpios és a gyermekien hiú Eumolpos), valamint az Ephesusi özvegy története, mely később írók sokaságát ösztönözte feldolgozásra. Írásainak alaphangja a veszendőség-érzés: Trimalchio lakoma közben felolvassa végrendeletét és főpróbát tart temetéséből – az Ephesusi özvegy pedig haláltánc-történet temetőben, akasztófák alatt kivirágzó szerelemről.