A mai világban a Pau Casals a társadalom széles köre számára releváns témává vált. Megjelenése óta a Pau Casals nagy hatást váltott ki különböző területeken, vitákat, vitákat és ellentmondásos véleményeket generált. Hatása átlépte a határokat, és felkeltette a téma szakértőinek, valamint általában a lakosság érdeklődését. Tekintettel annak relevanciájára, fontos részletesen és objektíven elemezni a Pau Casals-hez kapcsolódó összes szempontot, megérteni következményeit, következményeit és lehetséges megoldásait. Ebben a cikkben alaposan megvizsgáljuk a Pau Casals jelenségét, annak eredetétől a jelenlegi helyzetéig, azzal a céllal, hogy teljes és gazdagító perspektívát adjunk ehhez a globális érdeklődésre számot tartó témához.
Pau Casals | |
1922-ben | |
Életrajzi adatok | |
Születési név | Pau Carles Salvador Casals i Defilló |
Született | 1876. december 29. El Vendrell[1] |
Elhunyt | 1973. október 22. (96 évesen) San Juan[1] |
Sírhely | Cementiri del Vendrell |
Házastársa |
|
Élettárs | |
Szülei | Pilar Defilló Amiguet Carles Casals i Ribes |
Iskolái |
|
Pályafutás | |
Műfajok |
|
Hangszer | cselló |
Díjak |
|
Tevékenység | zenész, zeneszerző, karmester |
Kiadók |
|
Pau Casals aláírása | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Pau Casals témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Pau Carles Salvador Casals i Defilló (El Vendrell, 1876. december 29. – San Juan, 1973. október 22.) közismert művésznevén Pablo Casals, katalán származású spanyol csellóvirtuóz, karmester, komponista.
El Vendrellben született, Katalóniában. Édesanyja előkelő katalán családból származott, édesapja, Carles Casals i Ribes (1852–1908) szegény templomi orgonista volt.[4] Fiát zongorázni, hegedülni és orgonálni tanította. 11 éves korában először hallott csellót vándorzenészektől. 1888-ban anyja Barcelonába vitte, ahol a Escola Municipal de Músicán tanult csellózni, zongorázni és szolfézst. 1891. február 21-én szóló csellókoncertet adott 14 évesen, már ekkor őstehetségnek tartották. Két évvel később kitüntetéssel elvégezte az iskolát. 1905-ben Jacques Thibaud hegedűssel és Alfred Cortot zongoraművésszel megalakította a hamarosan világhíressé váló trióját. 1919-ben Barcelonában Orquestra Pau Casals néven szimfonikus zenekart hozott létre. A spanyol polgárháború alatt a köztársaságiakat támogatta, ezért a polgárháborút követően a franciaországi katalán településre, Prades-ba költözött, ahol 1950-ben létrehozta a Prades-i Pablo Casals Fesztivált. 1956-ban Puerto Ricóban telepedett le, ahol megalapította a San Juan-i Ünnepi Játékokat. Búcsúhangversenyét 1967-ben, kilencvenegy évesen adta, de három évvel később még New Yorkban száz csellistával a tiszteletére adott hangversenyen elvezényelte egyik saját művét.[5]
Mind a kamarazene, mind a versenyművek tolmácsolása terén a 20. század egyik, ha nem a legjelentősebb gordonkaművészének számít. 1936 és 1939 között lemezre rögzítette Johann Sebastian Bach szólószvitjeit, amelyeket a mai napig a ciklus referencia-felvételeiként tartanak számon. Karmesterként is jelentős, híresek a Brandenburgi versenyek, illetve Beethoven szimfónia-felvételei.
Komponistaként kevésbé ismert, mint előadóművészként. Jelentősebb szerzeményei: La vision de Fray Martin szimfonikus költemény, az El pesebre oratórium és a Miserere.
Casals hosszú pályafutása alatt több ízben megfordult Magyarországon. 1910. decemberi, budapesti hangversenye alkalmából – amelyről a Nyugat is közölt kritikát[6] – összeismerkedett Czigány Dezső festőművésszel, aki több portrét készített róla.[7] Tóth Árpádot versre ihlette gordonkajátéka.
Osztrák–magyar udvari művész, a Ferenc József-rend kitüntetettje volt.[8]
Nevét az EN 274 számú, "Pau Casals" márkanevű EuroNight járat őrizte, mely Zürich és Barcelona között közlekedett.