A mai világban a Palov József vitathatatlan jelentőségre tett szert különböző területeken. A társadalomra gyakorolt hatásától a populáris kultúrára gyakorolt hatásáig a Palov József világszerte emberek millióinak figyelmét sikerült megragadnia. Legyen szó zenéről, filmről, politikáról vagy bármilyen más médiumról, a Palov József visszatérő beszédtémává, vita és elmélkedés kimeríthetetlen forrásává vált. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Palov József különböző aspektusait, és elemezzük a mai hatását, valamint a jövőre vonatkozó előrejelzéseit.
Palov József | |
Életrajzi adatok | |
Született | 1920. február 19. Istvánvölgy |
Elhunyt | 1998. május 14. Szarvas |
Ismeretes mint | tanár, botanikus |
Nemzetiség | ![]() |
Állampolgárság | ![]() |
Iskolái | |
Felsőoktatási intézmény | Belgrádi Egyetem, Budapesti Tudományegyetem (1943.) |
Pályafutása | |
Szakterület | biológia |
Kutatási terület | botanika |
Tudományos fokozat | egyetemi doktor (Gödöllői Agrártudományi Egyetem, 1968.) |
Munkahelyek | |
Szarvasi Mezőgazdasági Technikum | tanár (1944–1945) |
Szarvasi Tanítónőképző | tanár (1945–1959) |
Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum | tanár (1963–1980) |
Tessedik Sámuel Múzeum | igazgató (1951–1993) |
Szakmai kitüntetések | |
Szarvas Városért kitüntetés (1980.) |
Dr. Palov József (Istvánvölgy, Jugoszláv Királyság, 1920. február 19. – Szarvas, 1998. május 14.) magyar botanikus, tanár, a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeum alapítója.
Versectől északnyugatra fekvő Istvánvölgy nevű bánáti (ma Jugoszlávia) községben született, az apa itt volt tanító. Itt végezte iskoláit is, majd három évet hallgatott a belgrádi egyetemen. Az agrármérnöki majd a gazdasági tanári oklevelét már Budapesten szerezte – jugoszláv állampolgárként.
1944-től élt Szarvason. Először a mezőgazdasági technikumban, majd 1945-59-ig, az intézmény megszűnéséig a tanítónőképzőben tanított. Ezt követően a gimnázium tanára lett. 1963-tól a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumba került. Ebben az intézményben – és jogutódjaiban – tanított nyugdíjba vonulásáig, 1980-ig. Itt szerezte meg az egyetemi doktori majd a kandidátusi tudományos fokozatot.
Élete nagy művét, a múzeumot mellette alkotta meg. Az ötvenes években, tanítónőképző intézeti tanárként kezdte tanártársaival gyűjteni a Szarvas környéki néprajzi anyagot.
Egy Csepel motorkerékpárral, hátamra kötve hordtam kezdetben a gyűjtött anyagot
- emlékezett a kezdetekre a Szarvasi Krónika, 1994/8 számában vele készült interjúban.
1951-től hivatalosan is múzeummá minősített gyűjteményt először szekrényekben, később különböző épületekben, helyiségekben tárolta. Az általa alapított intézmény 1952-ben vette fel a Tessedik Sámuel Múzeum nevet.
1973-ban költözött a múzeum a mai helyére, a Tessedik-iskola akkor leromlott épületébe. Ő mentette meg a lebontástól Szarvas egyik legrégibb, 1788-ban épült műemlékét, majd azt az ő szívós munkájának eredményeként újították fel. Ugyancsak neki köszönhető, hogy a Szárazmalom szigorúan védett műemléképülete megmenekült az enyészettől.
1980-tól főhivatása lett a múzeumi munka, 1993-ig irányította igazgatóként.
Felesége: Palov Józsefné tanítónő, lányai: dr. Palov Katalin és Szentmiklósi Sára, unokái: Sebestyén Katalin és Szentmiklósi Ágnes.[1]
Szarvason hunyt el 78 évesen, 1998. májusában, 1998. május 19-én kísérték utolsó útjára családja, tanítványai, volt munkatársai és tisztelői.
Ő alapította meg a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumot. A város néprajzi és régészeti anyagának gyűjtője volt. Gyűjtő, szervező és irányító munkája mellett jelentősek publikációi is. Rendszeresen jelentek meg szakmai írásai a már megszűnt Békési Életben és a Tájolóban, különböző országos szaklapokban, a Szarvasi Krónikában és a Szarvas és Vidékében.
Az általa szerkesztett helytörténeti kiadványok ma már nélkülözhetetlen kézikönyvei a szarvasi helytörténészeknek.
1980-ban elsőnek kapta meg a Szarvas Városért kitüntetést.