Pallium

Modern (rövid) pallium a hat kereszttel II. János Pál pápa XVI. Benedek pápa

A pallium az öltözék időben változó, mind szakrálisabb jelentésű és mind szimbolikusabb darabja. VI. Pál pápa 1978-ban kelt „Inter eximia” kezdetű motu proprio rendelkezése óta csak a metropolita hivatali jelvénye; korábban más főpapok is viselték. Ez a jele annak a lelki hatalomnak, amit a pápa átad a metropolitának, mint helyettesének az egyháztartományban. A kifejezés szó eredete bizonytalan, de kétségtelenül összefügg a palla szóval.

A kifejezés egyébként a levéltári terminológiában is használatos, ahol jóval köznapibb jelentéssel bír: olyan papírívet jelöl, amit az iratok tárolása és őrzése során a fizikailag különálló, ám tartalmilag összefüggő iratlapok egybefogására használnak.

Az ókorban

A fogalom az ókorban tűnt fel; Rómában gyapjúszövetből készült, rendszerint nagyon mélyen lecsüngő, négyszög alakú felsőruha vagy köpönyeg volt; színe és alakja is kevéssé különbözött a tógától, aminél lényegesen kényelmesebb viselet volt. Ezt a köpenyszerű ruhadarabot a rómaiak a görögöktől vették át, és ezért a hagyományt féltékenyen őrző írók és politikusok rossz szemmel nézték terjedését. Ifjabb Plinius (4., 11. episztola) határozottan görög viseletnek tartotta. Livius Andronicus szemrehányóan említi, hogy Publius Cornelius Scipio Africanus palliumban sétálgatott a gymnasiumban. Cicero erősen rosszallva szól arról, hogy egy római praetor nem átallt pallium purpureumot felölteni. Suetonius beszámol róla, hogy Augustus császár megtiltotta a fórumon és a circusban a pallium viselését.

A korai kereszténységben

A korai keresztényeknél a pallium olyan kendő volt, amit a vértanúk sírja fölé épített confessio cataractának nevezett kürtőjén leengedtek és a sírhoz érintettek. Ezután a kendőt, ami az érintéstől közvetett ereklyévé (brandeummá) vált, hazavitték, és otthon őrizték.

A pápa liturgikus viselete

A pallium a 4. század óta a pápa liturgikus viselete, a legfőbb pásztor küldetésének és kormányzati hatalmának jelképe. Írott források először 500 körül említik, mint olyan méltóságjelvényt, amit a pápa viselt és a kiváltságos püspököknek ajándékozott annak jeleként, hogy szorosabb közösségben állnak az Apostoli Székkel és egyházkormányzati hatalmuk különleges. Szilvériusz pápa leváltásának egyik fontos külsősége volt, hogy a császárt képviselő Flavius Belisarius (Belizár) levétette a nyakából a palliumot. Eredetileg valószínűleg császári kitüntetés volt, amit nyugaton legkésőbb 500-tól a császár helytartójaként viselt a pápa.

A bizánci szertartásban a pallium megfelelője az omofórion.

A főpapok palliuma

A keleti egyházban viseli minden püspök, a nyugati egyházban csak a metropoliták és a jeruzsálemi latin pátriárka. A magyar főpapok közül kiváltságként palliumot kapott:

Római szokás szerint a szalagot január 21-én (Szent Ágnes napján) megáldott bárányok gyapjából szövik. Az elkészült palliumot június 28-án (Szent Péter és Pál vigíliáján) szenteli meg a pápa, és ezután kazettában őrzik szent Péter sírja fölött, mint közvetett ereklyét (brandeumot), amíg el nem küldik egy metropolitának.

A hatályos kánonjog szerint a pallium jelöli azt a hatalmat, amivel a jog a római egyházzal közösségben lévő metropolitát tartományában felruházza (437. k. 1. §). A metropolita püspökké szentelése (vagy ha már felszentelték, érsekké kinevezése) után 3 hónapon belül köteles személyesen vagy képviselője útján palliumot kérni a pápától. A liturgikus törvények szerint a metropolita tartományának minden templomában használhatja ezt a megkülönböztető jelvényt, tartományán kívül viszont még a helyi metropolita hozzájárulásával sem (437. k. 2. §). Ha a metropolitát másik metropolita székbe helyezik át, új palliumot kell kérnie (437. k. 3. §).

A palliumot csak liturgiában és csak a templomban viselik. A klasszikus kánonjogban bőséges kazuisztika taglalja, milyen jogkövetkezményekkel jár, ha egy érsek kellő időn belül nem kéri a pápától ezt a hatalmát és függőségét szimbolizáló jelvényt.

Levéltári, irattári használatban

A pallium kifejezés jelen van a hazai levéltári-irattári szaknyelvben is, ahol a magyar nyelven borítóként vagy fedőívként megnevezett irattárolási segédeszköznek a korábbi évszázadokból megmaradt, latin eredetű elnevezése. Az archivisztikai terminológia szerint a levéltári iratanyagok tárolásának egyik eszköze, erősebb anyagból készült papírív, amely azt a célt szolgálja, hogy a tematikus-tartalmi szempontból összetartozó iratlapokat összefogja, anélkül, hogy – mint például a különböző fém tűk és kapcsok – rongálná azokat. A borító, illetve az általa összefogott levéltári anyag legkisebb raktári egységnek is minősülhet, ha nincs egybefogva más levéltári anyaggal, de sokszor egy raktári egységben (dobozban, csomóban) több pallium, és ennek megfelelően többféle, egymással szorosan össze nem függő iratanyag is található.

Hivatkozások

  1. a b VI. Pál pápa: Inter eximia (olasz nyelven). vatican.va, 1978. május 11. (Hozzáférés: 2019. október 3.)
  2. Ezt a ruhadarabot sohasem viselték a római matrónák, hanem csak libertinák és más kacér nők. Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 
  3. Segédlet a levéltári szakkifejezések megismeréséhez. Magyar Nemzeti Levéltár, hozzáférés: 2024. március 29.

Források