Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk a Pátzay Pál témáját és a kortárs társadalomra gyakorolt hatását. A Pátzay Pál vitát váltott ki a szakértők és a polgárok között, ellentmondó véleményeket és kérdéseket generált a mai relevanciájával kapcsolatban. A történelem során a Pátzay Pál alapvető szerepet játszott különböző területeken, a politikától a populáris kultúráig, és hatása továbbra is napi szinten érezhető. Ebben az értelemben kulcsfontosságú, hogy részletesen elemezzük a Pátzay Pál következményeit, és azt, hogy fejlődése hogyan alakította ki a minket körülvevő világ megértésének módját. A kezdetektől a jelenlegi helyzetig ez a cikk átfogó perspektívát kíván adni a Pátzay Pál-ről és annak fontosságáról a mai társadalomban.
Pátzay Pál (Pál Pátzay) | |
A Budapest folyóirat 1978. évi április számában Csigó László felvétele | |
Született | 1896. szeptember 17.[1][2][3][4] Kapuvár |
Elhunyt | 1979. szeptember 14. (82 évesen)[1][2][5] Budapest[6] |
Állampolgársága | magyar[7] |
Házastársa | Liebermann Lukrécia (h. 1924–1945)[8] |
Foglalkozása |
|
Tisztsége | magyarországi parlamenti képviselő (1945–1947) |
Kitüntetései |
|
A Wikimédia Commons tartalmaz Pátzay Pál témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Pátzay Pál (Kapuvár, 1896. szeptember 17.[9] – Budapest, 1979. szeptember 14.) kétszeres Kossuth-díjas magyar szobrászművész, éremművész, kiváló művész, az MTA levelező tagja.
Pátzay József kórházi gondnok és Szvetelszky Ilona[10] fiaként született. 1912 és 1914 között Radnai Béla növendéke volt a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. Mivel a főiskoláról eltanácsolta, autodidakta módon képezte magát. Huzamosabb ideig a Ferenczy családnál lakott Nagybányán. Megismerkedett Kassák Lajossal, akinek a köréhez kapcsolódott 1915-ben. Első kiállítása 1917-ben volt a Ma kiállítóhelyiségében, ahol Bohacsek Ede festő művei mellett Pátzay nyolc szobra volt látható. Mivel a Magyarországi Tanácsköztársaság alatt a direktórium munkáját segítette, a Tanácsköztársaság bukása után másfél évre bebörtönözték. Az 1920-as évek végén több tanulmányutat tett külföldön: 1927-ben Párizsban, Miklós Andornak, Az Est-lapok tulajdonosának támogatásával, majd 1928 és 1930 között a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasaként. 1942 márciusában ő készítette el a Petőfi-plakettet, amely a tüntetés résztvevőinek jelvénye lett. A második világháború alatt kőbányai műtermében üldözötteket bújtatott, amiért 1998-ban megkapta a Világ Igaza kitüntetést. 1945-ben a Művészeti Tanács tagjává választották. 1945 és 1975 között a Képzőművészeti Főiskola tanára volt, főiskolai pályafutása alatt a professzori kinevezést is megkapta. Több egymást követő művésznemzedéket oktatott, tanítványai közé olyan későbbi hírességek tartoztak, mint Varga Imre és Marton László szobrászművészek. Munkásságát különböző díjakkal ismerték el. 1945-ben a nemzetgyűlés tíz (később tizenkettő) meghívott képviselőinek egyike lett, mandátuma lejárta után (előtte sem) indult választásokon és egyetlen párt tagja sem volt, vagy lett.
Művészetszemléletében, s alkotásaiban a római iskola egyik legkövetkezetesebb képviselője volt. Neoklasszicista alkotásai harmóniát sugároznak, s barokkos lendületet. A robusztus Kenyérszegő c. szobrán, amikor a néző szeme a szobor arcával találkozik, szembetűnnek az arc finom görögös vonásai. A székesfehérvári huszárszobron nemcsak az arányos forma, hanem a lendület is magával ragadó.
Művei számos jelentős hazai és külföldi tárlaton szerepeltek. Életmű-kiállítását 1976-ban Magyar Nemzeti Galériában rendezték meg. 2008-ban negyven ajándékszobrával megnyílt a kapuvári állandó Pátzay-tárlat.