Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk a Oszlopcsarnok témáját, azzal a céllal, hogy olvasóinknak átfogó képet adjunk erről a mai társadalomban releváns szempontról. Különféle szempontokkal fogunk foglalkozni, az eredetétől és fejlődésétől a mindennapi életben gyakorolt hatásaiig, hogy átfogó képet nyújtsunk, amely lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük annak fontosságát és hatását a különböző területeken. Egy kimerítő elemzéssel olyan gazdagító perspektívát kívánunk nyújtani, amely hozzájárul a Oszlopcsarnok ismeretéhez és reflexiójához, és arra kéri a közönséget, hogy mélyebben elmélyüljön egy ma nagyon fontos témában.
Az oszlopcsarnok vagy kolonnád szélesebb folyosó (galéria) vagy terem, amelynek mennyezete oszlopokon nyugszik. Az ókor óta használatos az építészetben. A bejárati oszlopcsarnokokat portikusznak nevezik.
A perisztülion (latinul peristylium) az ókori görög és a római építészetében egy nyitott udvart, templomot, épületet vagy kertet körülvevő oszlopsort, oszlopcsarnokot jelent. A keresztény építkezési hagyományokban a kolostorok kerengője a perisztülionok mintájára alakult ki. A 19–20. század során különösen a klasszicista és klasszikus szellemű építészetben használták, mint például a Henry Bacon tervezte washingtoni Lincoln-emlékműnél.
Az egyik legszebb példája a 3. század végéről származik, a Splitben (Horvátország) található Diocletianus-palotából.
A portikusz az épület főhomlokzatához csatlakozó, a többi három oldalán nyitott, oszlopos előcsarnok, illetve fedett, elöl nyitott oszlopfolyosó.[1] Felül egyenes gerendázat vagy háromszögű oromzat zárja le.[2]
Neve a latin porticus szóból ered, ennek forrása pedig a porta (kapu). Portikusz előzi meg az ókeresztény és muszlim templomokat. Ilyen oszlopcsarnokok vannak több középkori városháza és más középületek, modern múzeumok, színházak stb. előtt.
Szép példája a Porticus Deorum Consentium Rómában.
Emlékművek, szoborcsoportok elhelyezésére szolgál, pl. a budapesti Millenniumi emlékmű két oszlopcsarnoka.