Műnem
Napjainkban a Műnem egyre nagyobb érdeklődés témává vált a társadalomban. A technológia fejlődésével és a globalizációval a Műnem jelentős jelentőségre tett szert különböző területeken, a gazdaságtól a kultúráig. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Műnem életünkre gyakorolt hatását, és azt, hogyan fejlődött az idők során. Az eredetétől a mai relevanciájáig megvizsgáljuk azokat a különféle szempontokat, amelyek a Műnem-et olyan fontossá teszik ma. Ezenkívül elemezzük a különböző ágazatokban gyakorolt hatását, és azt, hogy hogyan változtatta meg a minket körülvevő világhoz való viszonyunkat.
A műnem az irodalmi alkotások alapvető csoportosítási rendszere, amely a művek formai és tartalmi sajátosságai alapján különbözteti meg őket. A három hagyományos műnem az epika, a líra és a dráma, amelyek mind sajátos szerkezeti jellemzőkkel, nyelvezettel és kifejezésmóddal rendelkeznek:[1]
- Líra: Érzelmeket, hangulatokat, gondolatokat fejez ki, gyakran verses formában, személyes és szubjektív hangvétellel.
- Epika: Elbeszélő jellegű műnem, amely történetet mesél el szereplőkkel, cselekménnyel és leírásokkal, lehet verses vagy prózai.
- Dráma: Párbeszédes formában megírt művek, amelyeket jellemzően előadásra szánnak, középpontjukban a konfliktus áll.
Ezek a műnemek évszázadok óta meghatározzák az irodalmi művek szerkezetét és befogadásának módját, alosztályai az irodalmi műfajok.
Az irodalmi művek osztályozása Platón és Arisztotelész munkásságára vezethető vissza. Platón számára a költészet cselekmények ábrázolására jött létre és három formában történhet: a cselekedetek utánzásával a drámában, tisztán elbeszélésként vagy vegyesen. Arisztotelész ezt a rendszerezést Poétika című művében kibővítette, miszerint az irodalmi kifejezés az utánzás eszközei, tárgya és módja szerint tagolódik. Habár Arisztotelész a három műnemet nem különböztette meg konkrétan, a Poétika különböző műfajelméleti értelmezései megengednek kettős (epika és dráma), hármas (lírával kiegészülve), de négyes (tanköltészettel kiegészülve) osztatú csoportosítást is.
Ezt a besorolást Johann Wolfgang von Goethe gondolta tovább, aki a három műnemet a „költészet természeti formáinak” tartotta, melyek az emberi nyelvhasználat univerzális formai elvei mentén alakultak ki.
Jegyzetek
Források
- Bernáth Árpád, Orosz Magdolna, Radek Tünde, Rácz Gabriella, Tőkei Éva. Irodalom, irodalomtudomány, irodalmi szövegelemzés. Bölcsész Konzorcium, 144–149. o. (2006). ISBN 963 9704 36 9
