Johann May

A mai világban a Johann May olyan téma, amely nagy érdeklődést és vitát vált ki. A Johann May jelentősége az elmúlt években felértékelődött, mivel hatása a társadalom különböző területeire terjed ki. A gazdaságra gyakorolt ​​hatásától a kultúrára és a személyes kapcsolatokra gyakorolt ​​hatásáig a Johann May állandó beszédtéma lett. Ebben a cikkben tovább kutatjuk a Johann May-hez kapcsolódó különböző szempontokat, elemezve annak eredetét, fejlődését és lehetséges következményeit a jövőben.

Johann May
Született1809
Bécs
Elhunyt1851. december 15.
(41–42 évesen)
Bécs
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásafegyveres erők tagja
Halál okaégési sérülés
Katonai pályafutása
Ország
Szolgálati ideje1827–1849
Rendfokozataalezredes
Háborúi, csatái1848–49-es forradalom és szabadságharc
Sablon • Wikidata • Segítség

Johann May (egyes forrásokban May János, Bécs, 1809. – Bécs, 1851. december 15.) magyar honvédalezredes, az 1848–49-es szabadságharcot követő függetlenségi szervezkedések egyik vezetője.

Életútja

1827-ben lépett a császári hadsereg 2. tüzérezredébe. 1847-től hadnagyként az 5. (Bervaldo) tüzérezred állományában, a komáromi várőrségnél szolgált. A honvédség kötelékében sikereket tudhatott magának Komárom várának védelmében, illetve a nemzetőrség tagjainak tüzérségi képzésében is. Novembertől a komáromi erődítési munkálatok vezetője, nevéhez fűződik a Duna jobbparti sáncok építése.[1] Részt vett a vár védelmében, Klapka György 1849 szeptemberében alezredessé léptette elő. A vár kapitulációja után egy ideig bujdosott, majd Piemontba emigrált.

1850-ben visszatért Bécsbe, és a műszaki egyetemen tanított. Kapcsolatba került magyar ellenállási mozgalom tagjaival, a Pesten szervezkedő Jubál Károllyal és Kossuth Zsuzsannával, illetve az erdélyi szervezkedést irányító Makk Józseffel. 1851 nyarán titokban Törökországba utazott, és ekkor Kossuth Lajossal is találkozott. A tárgyalás eredményeképpen megbízták, hogy szervezzen forradalmi csapatokat Komárom környékén. Volt bécsi forradalmárokból és diákokból Bécsben ellenálló csoportot szervezett.[2] 1851 októberében személyesen találkozott Jubál Károllyal. Közösen kidolgozott tervük szerint a nagyobb magyarországi várakat akarták rajtaütésszerűen elfoglalni, ezzel megteremtve a fegyveres felkelés bázisát. Az osztrák rendőrség azonban besúgók és Kossuth megbízottja, Piringer Mihály elfogása révén tudomást szerzett a tervezett akciókról és a vezetők kilétéről. Mayt 1851. december 1-jén Bécsben letartóztatták, s bár több bizonyíték is ellene szólt, vallomást tenni nem volt hajlandó, a kegyetlen kínzások ellenére sem vallott a szervezkedés részleteiről.[3] Hogy semmilyen módon ne kényszeríthessék vallomásra, börtöncellájában vajjal kente be ruháját, és szalmazsákját magára gyújtva öngyilkos lett.[4] Egyhetes agónia után halt meg.[5]

Emlékezete

  • Alsóörsön a település egyik főutcája, a vasútállomástól Felsőörs irányába vezető May János utca neve őrzi az emlékét.

Jegyzetek

  1. ↑ Csikány Tamás (2005). „Török Ignác ezredes jelentése a komáromi sáncokról”. Levéltári Közlemények 76., 189–202. o. 
  2. ↑ Gergely Attila (2007. március). „Vázlat 1848-49 utóéletéről”. Kapu 20 (3), 10–13. o. 
  3. ↑ Hámori Péter (2003. március 3.). „A szabadság fája a mi vérünkből nő fel!”. Népszabadság (Budapest melléklet), 28. o. 
  4. ↑ Gergely Attila (2005. március). „A titkosügynökök leleplezése nemzeti vagy pártpolitikai érdek?”. Kapu 18 (3), 78. o. 
  5. ↑ Papp Gábor (1984. október 7.). „A császár elrablásának terve”. Népszabadság 42 (236), 6. o. 

Források