Jelenleg a Jean-Antoine de Baïf olyan téma, amely emberek millióinak figyelmét ragadta meg szerte a világon. A Jean-Antoine de Baïf eredetétől a jelenlegi vonatkozásaiig viták, tanulmányok és kutatások tárgya volt, amelyek megpróbálták megfejteni a modern társadalomra gyakorolt hatását. Akár történelmi, tudományos, társadalmi vagy kulturális szempontból, a Jean-Antoine de Baïf felkeltette a különböző területek szakértőinek érdeklődését, akik időt és erőfeszítést fordítottak arra, hogy megértsék életünkre gyakorolt hatását. Ebben a cikkben elmélyülünk a Jean-Antoine de Baïf lenyűgöző világában, és feltárjuk annak számos aspektusát, elemezve relevanciáját és kivetülését a jelenlegi kontextusban.
Jean-Antoine de Baïf | |
![]() | |
Élete | |
Született | 1532. február 19. Velence, Velencei Köztársaság |
Elhunyt | 1589. szeptember 19. (57 évesen) Párizs, Francia Királyság |
Szülei | Lazare de Baïf |
Gyermekei | Guillaume de Baïf |
Jellemző műfaj(ok) | |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Jean-Antoine de Baïf témájú médiaállományokat. |
Jean-Antoine de Baïf (Velence, 1532. február 19. – Párizs, 1589. szeptember 19.) francia költő, a Pléiade tagja.
Jean-Antoine de Baïf Velencében született, ahol apja követként szolgált. 1573-ban kiadott versgyűjteményének elején elhelyezett, IX. Károly királyhoz írt levelében ő maga írta le fiatalkorát. Apja a legjobb tanárokat hívta meg hozzá nevelőnek. Végül 1544-ben az ismert humanista, Jean Daurat kezei alá helyezte, akinél a fiatal Baif összebarátkozott Daurat egy másik tanítványával, Pierre de Ronsard-ral. Ronsard felkeltette barátjában a költészet iránti érdeklődést és megismertette vele a francia költészet szabályait. Baif pedig segített Ronsard-nak megtanulni görögül.
1551-ben jelent meg első költeménye (Tombeau de Marguerite de Valois). Petrarca hatását is mutató szerelmes verseinek ciklusa 1552-ben megjelent, majd a következő versciklusa 1555-ben. 1573-ban kiadatta rímes verseinek gyűjteményét. Három évvel később kiadott új kötete, (Les Mimes, enseignements et proverbes, 1581) nagy tetszést aratott kortársai körében, 1619-ig hat kiadást ért meg. Ennek ellenére a költőnek sok ellensége volt, így művei már a 17. század elejére feledésbe merültek.
Baïf hagyományos rímes munkái mellett kísérletet tett a francia költészet megreformálására is. A rímes verset a latin és görög prozódia szabályai szerinti időmértékes verseléssel igyekezett felváltani. Reformja részeként 1567-ben hozzáfogott a Zsoltárok időmértékes verselésű fordításához. Újítását a zenének, az éneklésnek rendelte alá. Ugyanakkor a helyesírás egyszerűsítésén is dolgozott, ami szintén összefüggött verstani újításaival. A költészet és a zene ápolására nyújtotta be IX. Károlynak egy társaság alapításának tervezetét, melynek alapszabályát – az egyetem heves tiltakozása ellenére – a király jóváhagyta. 1570-ben megalakulhatott az Académie de musique et de poésie (Zenei és Költészeti Akadémia). IX. Károly és III. Henrik király folyamatos támogatása ellenére azonban az Akadémia 1584-ben megszűnt.
Pierre Ronsard nem fogadta el Pléiade-beli társa kísérletét az időmértékes verselés meghonosítására. „Ronsard nyomán az egész francia költészet hű maradt a hangsúlyos verseléshez.”[1]