Ebben a cikkben alaposan megvizsgáljuk a Józef Wysocki-et és a témához kapcsolódó összes szempontot. Az eredetétől a jelenlegi társadalomra gyakorolt hatásáig, az idők során bekövetkező fejlődésén keresztül. Elemezzük a témával kapcsolatos szakértők különböző nézőpontjait és véleményét, valamint a témát megvilágító tanulmányokat és kutatásokat. Nem számít, hogy Ön szakértő a területen, vagy csak kíváncsi, hogy többet megtudjon róla, ez a cikk részletes és naprakész információkat tartalmaz a Józef Wysocki-ről. Készüljön fel tehát arra, hogy elmerüljön a felfedezés és az intellektualitás utazásában.
Józef Wysocki | |
![]() | |
Rusz Károly fametszete | |
Született | 1809[1][2][3][4][5] Tulcsin |
Elhunyt | 1873. december 31. (63-64 évesen)[6] Párizs[7] |
Állampolgársága | Kongresszusi Lengyelország |
Foglalkozása | katonatiszt |
Kitüntetései | Cross of Independence with Swords |
Sírhelye |
|
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Józef Wysocki témájú médiaállományokat. | |
Józef Wysocki (gyakori magyar nevén Wysocki József, esetleg Wysoczki József; Tulczyn, 1809. – Párizs, 1874. január 3.) lengyel katona, az 1848–49-es magyar szabadságharc honvédtábornoka. Az 1831. évi novemberi felkelésben tüzérhadnagyként szolgált Jan Skrzynecki tábornok hadtestében.
A lengyel felkelés leverése után Párizsba emigrált. 1848-ban Krakkóban egy lengyel önkéntes csapatot szervezett és azzal november közepén Magyarországra jött. Őrnagyi rangban ennek az önkéntes zászlóaljnak volt a parancsnoka. Egységével részt vett Arad ostromában, helytállásáért 1849 januárjában alezredessé léptették elő. Január végétől zászlóalját Damjanich hadosztályához osztották be, így kora tavasszal felkerült a fő hadszíntérre. A március 5-ei szolnoki ütközetben tanúsított bátorságáért ezredessé léptették elő és hadosztályparancsnokká nevezték ki, egyúttal megkapta a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát. Részt vett a tavaszi hadjárat ütközeteiben. 1849 májusában megkapta a vezérőrnagyi rangot és ő lehetett az összevont lengyel légió főparancsnoka.
Május végén ő Dembinszky Henrik utóda a IX. hadtestből és a lengyel légióból álló észak-magyarországi hadsereg parancsnokságában. Az erőviszonyok itt rendkívül kedvezőtlenek voltak, így a mintegy tízszeres túlerejű cári intervenció elől kisebb utóvédütközetek után vissza kellett vonulnia a Duna-Tisza közébe. Ezután a Cegléden – Perczel Mór tábornok parancsnoksága alatt – alakuló közép-tiszai hadseregben ismét a lengyel légió parancsnoka lett. A hadsereg harc nélkül vonult vissza Szegedig, ahol Dembinszky Henrik alárendeltségébe lépett. A Temesvárig tartó visszavonulás során egysége több utóvédütközetet vívott. Az ő egységének köszönhető, hogy a szőregi csata után a honvéd főerőnek sikerült jelentősebb veszteségek nélkül elvonulnia. Részt vett az augusztus 9-ei temesvári csatában. A vereség után Orsova felé elhagyta az országot. Az ő csapata kísérte emigrációba a szabadságharc politikai és katonai vezetőit, köztük Kossuth Lajost is. A határon meleg hangú kiáltványban búcsúzott a magyar nemzettől.
Törökország után Angliában, Franciaországban és Piemontban is megfordult, majd Párizsban telepedett le. Életét nagy nyomorban élve fejezte be. Haláláig a honvédegylet segélyezte. Sírja a Père-Lachaise temetőben található.
2012-ben Budapest XV. kerületében, Rákospalotán utcát neveztek el róla.[9]