Italikus nyelvek
A mai világban a Italikus nyelvek olyan kérdés, amely nagy jelentőséggel bír a társadalomban. Az idő előrehaladtával úgy találjuk, hogy ennek a Italikus nyelvek-nek különböző nézőpontokból kell feltárnia és megértenie. A Italikus nyelvek jelentőségét nem lehet alábecsülni, mivel a mindennapi élet különböző aspektusait érinti. Ezért alapvető fontosságú, hogy ezt a kérdést teljesen és tárgyilagosan kezeljük, hogy megértsük a mai társadalomra gyakorolt hatását. Ebben a cikkben részletesen elemezzük a Italikus nyelvek-et és annak hatását különböző összefüggésekben, hogy átfogó és naprakész képet nyújtsunk erről a nagyon releváns témáról.
| Italikus nyelvek | |
| Beszélik | Latin-Európa és Latin-Amerika országai |
| Terület | ókori Itália, majd a Földközi-tenger vidéke, később Amerika is. |
| Beszélők száma | ~850 millió fő |
| Nyelvcsalád | Indoeurópai nyelvcsalád italiko-kelta ág italikus nyelvek |
| Ágak | latin–faliszkuszi csoport újlatin nyelvek oszk–umber csoport venét nyelv |
| Írásrendszer | latin, etruszk, görög |
 | |
| Az ókori Itália nyelvei | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Italikus nyelvek témájú médiaállományokat. | |
Az italikus vagy itáliai nyelvek az indoeurópai nyelvcsalád egyik déli ágát alkotó, az ókor folyamán Itália területén beszélt, ma pedig – az újlatin nyelvek révén – a világ jelentős részén elterjedt nyelvek és dialektusok megnevezése. Róma terjeszkedésével a latin kiszorította Itália többi italikus nyelvét, amelyek azonban az egyes olasz dialektusokra máig kimutatható hatást gyakoroltak (főleg hangtanilag). Mivel az italikus nyelvek ma élő egyedüli ága a latin nyelv leszármazottaiból áll (→újlatin nyelvek), az italikus nyelveket egyes források gyakran egyszerűen az újlatin nyelvekkel azonosítják. Az italikus nyelvek a hangtani fejlődés szempontjából az indoeurópai nyelvcsalád ún. kentum nyelveihez tartoznak (→kentum–szatem izoglossza).
Csoportosításuk
Az italikus nyelvek genetikus besorolását az indoeurópai nyelvcsaládon belül, és kapcsolatait az alábbi ábra[1] szemlélteti:
- italikus nyelvek
- latin–faliszkuszi csoport
- latin
- faliszkuszi (†) NV?[2]
- szabell (oszk–umber) csoport (†)
- északi csoport
- latin–faliszkuszi csoport
Történetük
Az indoeurópai nyelveket beszélő népek északi irányból, valószínűleg több hullámban érkezhettek Itáliába az i. e. II-I. ezredforduló körüli időkben. A ránk maradt nyelvi anyag alapján valószínűsíthető, hogy létezett egy italikus alapnyelv, amelyből a történetileg ismert változatok származtak, ennek földrajzi helye azonban bizonytalan. A legjobban dokumentált ókori italikus nyelvek a jól ismert latinon kívül az oszk és az umber.[4]
Példamondatok
A hasonlóság szemléltetésére egy rövid példamondat („Szobrok, amelyek a veteményeskertben vannak”) néhány italikus nyelven:
- latin: Statuae quae sunt in horto.
- oszk: Status pus set hurtin.
- spanyol: Estatuas que están en el huerto.
- olasz: Statue che sono nell’orto.
Érdekesség
Szerb Antal Utas és holdvilág című művében a „hiteles” etruszk mondat, a Foied vinom pipafo, cra carefo valójában erős faliszkuszi hatást mutató ólatin emlék (aranykori változatban így hangzana: Hodie vinum bibam, cras carebo), jelentése körülbelül: „Ma bort iszom, holnap nem lesz” (megfigyelhető jellegzetességek: a foied elején a media aspirata (FH) a későbbi h helyett még f körüli hang, a bibo reduplikált imperfectumot használ, a cras végéről hiányzik a réshang (alkalmasint az ejtés nyomán), a carefo alakban a futurumi rag szintén az eredeti BH nyomán f-ként jelenik meg.
Jegyzetek
- ↑ Az NV index nyelvváltozatot, a † kihalt nyelvet vagy dialektust jelöl. A ? azt jelenti, hogy a nyelv/dialektus adott csoportba való tartozása, illetve maga a csoport létezése – mint genetikusan összefüggésbe hozható nyelvek/dialektusok – kétséges.
- ↑ Felfogható a latin egyik ókori változatának is.
- ↑ Nem tévesztendő össze a ma beszélt velencei (venetói) nyelvvel, amely északolasz nyelvváltozatnak tekinthető.
- ↑ A világ nyelvei, Akadémiai kiadó, Budapest, 1999, 607.