Irányi Dániel

Irányi Dániel
Rusz Károly metszete (1866)
Született	1822. február 24. Toporc
Elhunyt	1892. november 2. (70 évesen) Nyíregyháza
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Foglalkozása	politikus, publicista
Tisztsége	magyarországi parlamenti képviselő (1848. július 5. – 1849. augusztus 13.) magyarországi parlamenti képviselő (1868. július 6. – 1868. október 10.) magyarországi parlamenti képviselő (1869. április 22. – 1872. április 15.) magyarországi parlamenti képviselő (1872. szeptember 3. – 1878. június 29.) magyarországi parlamenti képviselő (1878. október 19. – 1887. május 25.) magyarországi parlamenti képviselő (1887. szeptember 28. – 1892. november 2.)
Sírhelye	Fiumei Úti Sírkert (29-1-8)
A Wikimédia Commons tartalmaz Irányi Dániel témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Irányi Dániel (született Halbschuh Dániel, Toporc, 1822. február 24. – Nyíregyháza, 1892. november 2.^[1]) a márciusi ifjak egyike, politikus, publicista.

Apja, Halbschuch Dániel, anyja, a nemesi származású nemesszéki Czapkay Zsófia Cecília volt. Eperjesen, Késmárkon és Rozsnyón végzett előtanulmányok után az eperjesi evangélikus líceumban jogot és bölcseletet tanult. Névváltoztatási kérelmét 1842. augusztus 17-én, Lőcsén hagyták jóvá, ekkor lett a vezetékneve hivatalosan is Halbschuh-ból Irányi. A jogi gyakorlat első évét az eperjesi kerületi tábla jurátusaként töltötte, majd Pestre költözött, ahol 1844-ben köz- és váltóügyvédi vizsgát tett. Hamarosan kinevezték váltójegyzőnek, egyike lett a főváros legkeresettebb ügyvédeinek. Megismerkedett Kossuth Lajossal és a reformellenzék számos vezetőjével. Választmányi tagja volt a Teleki László vezette Pesti Körnek, majd az 1847 januárjában megalakult Ellenzéki Körnek. Kapcsolatba került azzal az ifjúsági társasággal is, amely 1848. március 15-én döntő szerepet játszott a forradalmi eseményekben.

A márciusi ifjak társaságában tevékeny szerepet játszott a március 15-ei eseményekben, tagja lett a Közcsendi Választmánynak. A Batthyány-kormány megalakulása után az igazságügyminisztérium törvényelőkészítő osztályán – Szalay László vezetése alatt – titkárként tevékenykedett. Előadóként részt vett a földhitelintézet alapszabályainak kidolgozására létrehozott bizottság munkájában. 1848 júliusától az első népképviseleti országgyűlésben Pest-Lipótváros országgyűlési képviselője lett,^[1] és megválasztották az országgyűlés jegyzőjének is. Szalay László 1848. augusztusi diplomáciai kiküldetése után őt bízták meg a Büntető Törvénykönyv felülvizsgálatával, de ezt a munkát betegsége és a háborús események miatt nem tudta elvégezni.

Josip Jelačić szeptemberi támadásakor belépett az országgyűlés önkénteseiből alakított egységbe, részt vett a pákozdi csatában, majd a csata után visszatért a fővárosba. Rövidesen Sáros vármegye kormánybiztosává nevezték ki. Jelen volt a december 11-ei budaméri ütközetben, ahol a Pulszky Sándor vezette magyar nemzetőrök és honvédek vereséget szenvedtek Franz von Schlik tábornok erőitől és Miskolcra vonultak vissza. Irányi ekkor lemondott kormánybiztosi megbizatásáról és visszatért Pestre, de Kossuth rábeszélésére visszatért a felső-tiszai sereghez, melynek parancsnokságát Mészáros Lázár hadügyminiszter vette át. A január 4-ei vesztes kassai ütközet után végleg lemondott a kormánybiztosságról és az időközben ide költözött kormányt és országgyűlést követve Debrecenbe ment.

Tevékenyen részt vett az országgyűlés munkájában, lelkesen támogatta Kossuth Lajos politikáját és határozottan fellépett a Békepárt törekvései ellen. Az 1849. április 14-ei függetlenségi nyilatkozat meghozatalakor ő vezette az országgyűlés jegyzőkönyvét. Pest felszabadítása után a főváros teljhatalmű kormánybiztosává nevezték ki. Ezt a tisztséget június 5-éig a kormány Buda bevétele utáni visszaérkezéséig töltötte be. 1849 nyarán a Felvidék egyik kormánybiztosaként az orosz betörés elleni felkelést szervezte. A hadi helyzet rosszabbra fordulása után követte az országgyűlést Szegedre, majd Aradra is. Világoson, a fegyverletételt megelőző napon, augusztus 12-én heves szóváltásba keveredett Görgei Artúrral. Ezt követően Szatmár, majd Bereg vármegyébe menekült, ahol el tudta kerülni a letartóztatást, és 1850 januárjában barátjával, Molitor Gusztávval együtt sikerült Stájerországon át Svájcba, majd Párizsba menekülnie. Távollétében halálra ítélték. Bátyja, Irányi István, aki a szabadságharcban az I. hadtest hadbírójaként szolgált, hogy öccse menekülését segítse, a császáriak kezébe kerülve Dánielnek vallotta magát. Az ítéletet csaknem végre is hajtották rajta, életét gróf Szirmay István közbelépése mentette meg.

Párizsban újságírásból tartotta fenn magát, emellett rövid ideig egy vidéki nevelőintézetben angol, latin és német nyelvet is tanított. Kapcsolatot tartott a magyar emigrációval, 1859-ben az emigráns magyar kormány szerepét betöltő Magyar Nemzeti Igazgatóság jegyzője lett. E minőségében 1859 nyarán részt vett Kossuth Lajos III. Napóleonnal és Cavour gróffal folytatott tárgyalásain. A sikertelen tárgyalások, az emigráció reményeit szétfoszlató villafrancai békekötés után visszatért Párizsba. 1861-ben Kossuth kérésére Torinóba ment, ahol – a kiegyezést ekkor már egyre inkább pártoló Pulszky Ferenc utódaként – a Magyar Nemzeti Igazgatóságot képviselte az olasz kormány mellett. 1866-ban Kossuth Lajos megbízásából Berlinben járt, hogy a poroszországi magyar légió felállításával kapcsolatos kérdéseket megtárgyalja. A porosz-osztrák béke létrejötte után visszatért Párizsba. Huzamosabb időt töltött Belgiumban, Nagy-Britanniában és Svájcban is. A közben létrejött kiegyezés hatására sem tért haza, mert az amnesztia feltételéül szabott hűségesküt nem volt hajlandó letenni. Ennek ellenére – Kossuth ajánlására – 1868-ban megválasztották Pécs országgyűlési képviselőjének.^[1] A választás eredményét az országgyűlés megsemmisítette, de a megismételt választáson, 1868. március 14-én ismét ő nyerte el a mandátumot. Ekkor hazatért, de a hűségesküt ekkor sem tette le.

Hazatérésétől haláláig tagja volt az országgyűlésnek, kezdetben Pécs, majd 1872-től Békés város képviselőjeként. 1869-ben a Negyvennyolcas Függetlenségi Párt elnökévé választották. Ő volt a 48-asok kiegyezésellenes, teljes függetlenség-párti békés parlamenti reformtaktikájának kialakítója, amelyet Kossuth többször is támadott. 1884-ben a Függetlenségi Párt és a Negyvennyolcas Függetlenségi Párt egyesülésével létrejött Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt elnöke lett. A képviselőház egyik leglelkiismeretesebb tagja s a legnagyobb figyelemmel hallgatott szónoka volt. Szigorú morálját és tiszta jellemét politikai ellenfelei is elismerték. 1886-ban alapító elnöke lett az Erkölcsnemesítő Egyesületnek. Kitartó küzdelmet folytatott a teljes vallásszabadság megvalósításáért és a polgári házasság bevezetéséért.

1850. március elejétől számos cikke jelent meg a magyarországi viszonyokról a francia Siècle és Presse, illetve az itáliai Opioné lapokban. A brüsszeli Independence Belgen és a milánói Allianza tudósítójaként is működött. Emlékiratai és jegyzetei alapján párizsi barátjával, Charles Louis Chassinnal megírta az 1848–49-es szabadságharc politikai történetét. Legjelentősebb, még életében magyar nyelven megjelent történeti munkája a Női jellemvonások a szabadságharc idejéből. 1869-ben majd 1873 januárjától 1874 januárjáig a Magyar Újság című politikai napilap szerkesztője volt.

• Daniel Irányi–Charles-Louis Chassin: Histoire politique de la Revolution de Hongrie 1847–1849, I–II. (Pagnerre, Páris, 1859–1860)
• Magyarország függetlensége (Hölgyfutár, 1863)
• A népesség szaporodásáról Magyarországon (Magyar Újság, 1867)
• Női jellemvonások a szabadságharc korából (Magyar Újság, 1868)
• Megjegyzések báró Kemény Zsigmond emlékirataira (Budapest, 1883)
• Megjegyzések Madarász József emlékirataira (Budapest, 1884)
• Adalékok a márciusi napok történetéhez (Ország-Világ, 1884)
• A márciusi napok Debrecenben 1849-ben (Ország-Világ, 1885)
• Budapesti kormánybiztosságom 1849-ben (Egyetértés, 1885)
• Irányi Dániel–Charles-Louis Chassin: A magyar forradalom politikai története, 1847–1849; szöveggond., tan., jegyz. Spira György, ford. Szoboszlai Margit; Szépirodalmi, Bp., 1989

Temetése 1892. november 5-én történt a képviselőház költségén, Budapesten, a Kerepesi úti temetőben. Koporsója felett a függetlenségi párt nevében Eötvös Károly mondott bucsúbeszédet. A Függetlenségi és 48-as Párt 1899-ben határozta el, hogy síremléket állíttat Irányi Dániel sírján. Az 1901-ben elkészült síremlék Kallós Ede, Bálint Zoltán és Jámbor Lajos alkotása. 1904-ben Kallós Ede bronzból és márványból elkészítette a síremléken található bronzszobrok másolatát. Ez a szobor Budapesten a Károlyi kertben áll. Budapesten, Székesfehérvárott, Esztergomban, Kaposvárott,^[2] Szentendrén, Tiszalökön, Békésen és Balassagyarmaton utca viseli a nevét. Békésen a városháza elülső homlokzatán mellszobra látható.

1893-ban Illyés Bálint emlékező beszédéből rövid kiadvány jelent meg „Irányi Dániel emlékezete" címmel.^[3]

• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái V. (Iczés–Kempner). Budapest: Hornyánszky. 1897.  
• Kovács Emőke 2008: Irányi Dániel politikai pályája 1868 és 1892 között, disszertáció
• Borbély János: A "népképviselő" Irányi Dániel és az agrármunkások, Békés: Önkormányzat, 2006. 102 p.
• Hoitsy Pál: Régi magyar alakok (Budapest, 1923)
• Révai nagy lexikona
• Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 480–482. o. ISBN 963-547-414-8  

• Irányi Dániel életrajza a Magyar Elektronikus Könyvtárban
• Irányi Dániel síremléke a Kerepesi úti temetőben (fénykép)
• Kallós Ede 1904-ben elkészített szobra a Károlyi kertben (fénykép)
• Életrajza az 1892-1896-os országgyűlés almanachjában