Hevesi Sándor

Hevesi Sándor
Hevesi Sándor
Hevesi Sándor
SzületettHoffmann Sándor
1873. május 3.
Nagykanizsa
Elhunyt1939. szeptember 8. (66 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
HázastársaOesterreicher Magdolna
SzüleiHoffmann Mór
Foglalkozása
SírhelyeFiumei Úti Sírkert (41/1-1-23)
A Wikimédia Commons tartalmaz Hevesi Sándor témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Hevesi Sándor, születési nevén Hoffmann Sándor (Nagykanizsa, 1873. május 3.Budapest, 1939. szeptember 8.) magyar rendező, egyetemi tanár, drámaíró, kritikus, író, műfordító, színházigazgató.

Az 1910-es években Arcképe és aláírása Utolsó darabjai egyikének bemutatója után, közös kép a színészekkel (1938). Hevesi Sándor: A bűvészinas. Belvárosi Színház, 1938. Somogyvári Rudolf (Récsey Viktor, zongoraművész), Turay Ida (Marianne), Hevesi Sándor, a szerző, Szilassy László (Kemény Pál, újságíró) Emléktáblája Budapest VII. kerületében

Élete

Sírja. Fiumei Úti Sírkert: 41/1-1-23.

Hoffmann Mór (1843–1915) tanár, szakíró és Wesel Mina fia. A Budapesti Tudományegyetemen elvégezte előbb a jogot, majd a filozófiát és mindkét fakultáson doktorátust szerzett. 1892–1906 között a Magyar Szemle belső munkatársa volt. 1901-ben Beöthy László támogatásával a Nemzeti Színházhoz került rendezőnek. 1904–1908 között a Thália Társaság egyik alapító-rendezője volt. 1907–1908-ban a Népszínház főrendezője; 1908-tól, valamint 1915-től a Nemzeti Színház rendezője, 1922-től főrendezője, 1923-tól 1932-ig igazgatója volt. 1912-től az Operaházban működött mint főrendező, és munkássága nagy hatással volt operarendezésünk modernizálására. Többek között beállította a Mozart-ciklust, felfrissítette a Hoffmann meséi, az Aida, a Troubadour előadásait. Közben a Petőfi Társaság megválasztotta tagjának.

1922-ben Császár és komédiás című darabjával elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Vojnich-díját és ugyanebben az évben a Nemzeti Színház főrendezője lett, 1923-ban pedig a színház igazgatója. Az ő igazgatása alatt a Nemzeti Színház olyan virágzásba jutott, amilyenre még alig volt példa viszontagságos történetében. Nehéz időkben, nehéz körülmények között, az állam ki nem elégítő anyagi támogatásával küszködve, a színház tulajdonképpeni közönségének, a művelt középosztálynak elszegényedése dacára visszaszerezte a Nemzeti Színház népszerűségét. A nézőtér úgyszólván napról napra megtelt, egyik siker a másikat érte. Az izgatott politikai és társadalmi atmoszférában sok támadásnak volt kitéve egy-egy előadása miatt, ő azonban szilárdan állott művészi feladatai mellett. A színház Shakespeare- és Molière-repertoárjait teljesen megújította, az összes darabot újrarendezte, mély tanulmányon alapuló, eredeti felfogásban a két világirodalmi író klasszikus műveiből ciklusokat rendezett, melyek páratlan sikerrel jártak. Különösen a magyar Shakespeare-kultusz valóságos reneszánsza fűződik az ő munkásságához.

A magyar drámairodalom érdekében kifejtett tevékenysége is fokozott jelentőségű. Nemcsak felismerte a tehetségeket, hanem óriási tapasztalatával, finom művészi érzékével segítségükre is volt darabjaik kidolgozásában és a színpadon életképessé tételében. Herczeg Ferenc, Csathó Kálmán, Móricz Zsigmond darabjait kitűnő előadásban nagy sikerre vitte, Zilahy Lajos drámaíró tehetsége ő alatta bontakozott ki. Minden darab rendezésében támogatására volt a rendezőknek. Nem egy szellemes, újszerű rendezés fűződik nevéhez. Az ember tragédiáját, a Faustot, a magyar és külföldi klasszikus irodalom számos más remekét új szcenáriummal hozta színre. A színházban erős fegyelmet hozott létre, vezetése alatt a színészek megfeszített erővel dolgoztak, de szívesen is végezték a nagy munkát, mert napról-napra érezték sikerét. Hevesi műve a Nemzeti Színház Kamara Színházának létrejövetele, amellyel a magyar színpad új színt kapott. A Kamara Színház az ő vezetése alatt pompásan felvirágzott, megtalálta a maga stílusát, meghódította a közönséget és megteremtette a lehetőségeket az intimebb hatású darabok sikeres eljátszására.

1926-ban a Kisfaludy Társaság tagja lett. 1927-1932 között a Színművészeti Főiskola oktatója volt. 1929-ben a londoni egyetemen a magyar irodalomról és William Shakespeare-ről tartott előadásokat. 1933-tól haláláig a Magyar Színház rendezője volt.

1915. március 22-én házasságot kötött Budapest-Terézvárosban Oesterreicher Ignác és Engel Lujza lányával, Magdolnával.

Emlékezete

Nagykanizsán általános iskolát, Zalaegerszegen színházat, Budapesten az Eiffel Műhelyházban, mint az Operaház egykori főrendezőjéről, háziszínpadot neveztek róla.

Színházi munkái

Rendezőként

Íróként

Fordítóként

Drámái

Művei

Forgatókönyvei

Jegyzetek

  1. a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. július 7.)
  3. Házasságkötési bejegyzése a Budapest VI. kerületi házassági akv. 412/1915. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. június 28.)

Források

További információk

Kapcsolódó szócikkek