Heidelbergi Egyetem

Heidelbergi Egyetem Ruprecht-Karls-Universität Heidelberg
Alapítva	1386
Alapító	I. Rupert választófejedelem
Névadó	I. Rupert választófejedelem
Hely	Németország, Heidelberg
Mottó	Semper apertus (Mindig nyitva)
Típus	állami egyetem
Tanulólétszám	28 413 (2017. június 1.)
Hallgatói létszám	27 243 fő ebből 57,1% nő (2004)
Rektor	Bernhard Eitel (2007. október 1. – 2023. szeptember 30.)[1] Frauke Melchior (2023. október 1. – )[2]
Tagság	Coimbra Group Verein zur Förderung eines Deutschen Forschungsnetzes German Rectors' Conference German University Sports Federation Európai Egyetemek Szövetsége Informationsdienst Wissenschaft International GLAM Labs Community Német–francia Egyetem 4EU+ Alliance arXiv German National Research Data Infrastructure (NFDI) e.V. League of European Research Universities ELIXIR Germany
Elhelyezkedése
Heidelbergi Egyetem Ruprecht-Karls-Universität Heidelberg Pozíció Németország térképén
é. sz. 49° 24′ 37″, k. h. 8° 42′ 23″49.410277777778, 8.706388888888949.410278°N 8.706389°EKoordináták: é. sz. 49° 24′ 37″, k. h. 8° 42′ 23″49.410277777778, 8.706388888888949.410278°N 8.706389°E
A Heidelbergi Egyetem Ruprecht-Karls-Universität Heidelberg weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Heidelbergi Egyetem Ruprecht-Karls-Universität Heidelberg témájú médiaállományokat.

A Heidelbergi Ruprecht–Karl Egyetem (németül Ruprecht-Karls-Universität) a legrégebbi németországi egyetem. 1385. október 23-án kapta meg a város VI. Orbán pápától az alapító okiratot. Az 1386-os első évtől kezdve négy fakultáson folyt az oktatás (teológia, jog, orvostudomány, filozófia), és csak 1890-ben indult el ötödikként az önálló természettudományi fakultás. 1969-ben 16 szakirányú fakultásra oszlott.

Az egyetem másodikként alakult a Német-római Birodalomban a prágai után.

I. Rupert pfalzi választófejedelem alapította 1386-ban pápai jóváhagyással, hogy területét szellemi központtá tegye, idegeneket vonzzon, valamint az egyházi és állami tisztviselőket helyben képeztesse ki . Első professzorai Párizsból és Prágából jöttek, elmenekülve hazájuk királyviszályai és nemzetiségi háborúi elől az akkoriban biztonságos Heidelbergbe. Alapító rektora Marsilius von Inghen volt. A Peterskirche a 14. században vált egyetemi templommá. 1388-ban alapítottak a kórházat.

A választófejedelmek gondoskodtak az egyetemről, de gyakran bele is szóltak annak autonómiájába, ha ez szükségesnek tűnt számukra. Gyakran új áramlatokat is hoztak, mint amilyen a humanizmus.

A reformáció alatt sokáig nem bolygatták az egyetemet Luther Márton 1518-as heidelbergi fellépése miatt. Csak Ottó Henrik pfalzi választófejedelem változtatta 1556-ban evangélikus területi egyetemmé. A 16. század második felében III. Frigyes pfalzi választófejedelem választófejedelem tette az európai tudomány és kultúra egyik központjává, és megőrizte különleges kálvinista főiskola jellegét. Heidelberg vált a német Genffé, a kálvinista tudomány egyik központjává is, amelynek nemzetközi kisugárzása egész Európából vonzotta a professzorokat és diákokat. A teológiai kar közreműködésével jött létre 1563-ban a híres heidelbergi káté. A kálvinizmus mellett a 16. század végén megjelent a késő humanizmus. Ebben az időszakban működött itt például Paul Schede, Jan Gruter, Martin Opitz, Julius Wilhelm Zincgref és Matthäus Merian.

Noha egy-egy magyar diák beiratkozására már 1460-ból, 1502-ből és 1505-ből van adat,^[3] a magyar diákok heidelbergi peregrinációja a 16. század második felétől kezdve a 17. század első két évtizedében volt jellemző. A városba irányuló magyar peregrináció fénykora a harmincéves háborúig tartott, amikor 1622-ben a Katolikus Liga Tilly által vezetett katonái feldúlták a várost; ezt követően a református diákok leginkább Hollandia és Anglia felé tájékozódtak. A heidelbergi peregrinusok hazatérve máig jelentőst hatást gyakoroltak a vallási, kulturális és politikai életre.^[4][5][6][7]

Ez a virágzó időszak 1618-ig tartott. A harmincéves háború komoly csapást jelentett az egyetemre. Az oktatás több alkalommal szünetelt, a világhírű Bibliotheca Palatinát 1622-ben Rómába szállították. A háború utáni nehéz újrakezdést hátráltatta, hogy 1693-ban XIV. Lajos francia király csapatai teljesen lerombolták Heidelberget. Az egyetem ismét több évig nem nyitotta ki kapuit.

A 18. században, mint oly sok más egyetemen, Heidelbergben is a szellemi középszer uralkodott. Az egyetem addig vitathatatlan evangélikus jellege egy megkésett ellenreformáció során eltűnt.

Heidelberg 1802-ben Baden tartományhoz történő kerülése újrakezdéssel is együtt járt. Az egyetemet újjászervezték, az állam anyagilag támogatta az oktatást. Az egyetem az első baden-i nagyherceg, Karl Friedrich nevét hozzáfűzte az alapító nevéhez, és azóta hívják Ruprecht-Karl-Egyetemnek.

Az egyetem szellemeiségét a humanizmus határozta meg, de a professzorok és a diákok között a romantikusok követőire is rá lehet találni. Két évet tanított Heidelbergben Georg Wilhelm Friedrich Hegel, Schlosser saját iskolát alapított a politikai történelemtudományok tanulmányozására, az orvos Maximilian Joseph von Chelius egész Európából vonzotta a betegeket. A Heidelbergi professzorok a liberalizmus követői közé tartoztak, többen közülük tagjai voltak a frankfurti nemzetgyűlésnek. A forradalom után Ludwig Häusser volt a dél-német liberális nemzeti gondolkozás szószólója. Míg Robert Wilhelm Bunsen, Gustav Robert Kirchhoff és Hermann Ludwig von Helmholtz tevékenységének köszönhetően a természettudományok aranykorukat élték, a 19. században mint kiváló jogi egyetem is ismert volt.

1886-ban ünnepelték az egyetem 500 éves fennállásának évfordulóját.

Az egyetem a világra nyitott és liberális volt. Ezt nemcsak a számtalan külföldi diákban mutatkozott meg, hanem a századfordulótól jellegzetes heidelbergi szellemben és a tudományok közötti párbeszédben, amit Max Weber és barátai segítettek, akik közé mindenekelőtt a teológus Ernst Troeltsch és fiatal tanítványokból álló körük tartozott.

A Weimari Köztársaság ideje alatt Heidelberg a demokratikus szellem fellegvárának számított, mely szellemet Karl Jaspers, Gustav Radbruch, Martin Dibelius, Alfred Weber terjesztett. Az amerikai adományokból felépített Neue Univerität (Új Egyetem) a Friedrich Gundolf által megfogalmazott mottót kapta: "Az élő szellemért" (Dem lebendigen Geist). Azonban árnyékok is maradtak: az egyetemi diákság radikalizálódott, a pacifista Emil Gumbelnek el kellett hagynia az egyetemet. A tudományos életet tekintve a filozófia és a jogtudományok öregbítették az egyetem hírnevét. Új utat jelentett Ludolf von Krehl egységes orvostudományi koncepciója. Számos éven át dolgozott itt a fizikus Philipp Lenard (Lénárd Fülöp), aki a Nemzetiszocialista Párt támogatója volt.

A Harmadik Birodalom nagyszámú oktatót bocsátott el és számos diákot zárt ki politikai vagy rasszista okokból. Sokaknak emigrálniuk kellett, két professzor közvetlenül a terrornak esett áldozatul. Az egyetemi téren tartott könyvégetéseken főleg egyetemi tagok vettek részt. A rendszerhez hű emberek tevékenységének eredményeképpen Heidelberget „barna” egyetemnek nevezték. Az Új Egyetem homlokzatán található szobor mottóját megváltoztatták „Az élő szellemért” helyett „A német szellemért” feliratra. Még a professzorok közül is sokan támogatták az új mottót.

A második világháború után a lebombázott egyetemet újjá kellett építeni. Karl Jaspers vezetése alatt rövid idő alatt felépült az új épületegyüttes. Az egyetem az 1990-es években jó hírnévre tett szert az orvostudomány, a fizika, a matematika és az informatika terén. Több egyetem is partnere lett: a chilei, egyiptomi, massachusettsi.

Az egyetem híressé vált hallgatóit és professzorait soroljuk fel szakterületenként, azon belül névsorban.

• Klaus Berger – evangélikus teológus (prof.)
• Rudolf Bohren – evangélikus teológus (prof.)
• Johann Amos Comenius – teológus, tanár – (itt tanult 1613–1614)
• Nicolaus Cusanus – katolikus teológus (hallg.)
• Martin Dibelius – evangélikus teológus (prof.)
• Johann Eck – katolikus teológus (hallg.)
• Philipp Melanchthon – reformátor (hallg. 1509–1512)
• Gerhard von Rad – evangélikus teológus (prof.)
• Richard Rothe – evangélikus teológus (professzor)
• Ernst Troeltsch – evangélikus teológus (prof.)

• Johann Caspar Bluntschli – jogász (prof.)
• Otto von Gierke – jogász
• Georg Jellinek – jogász (prof. 1891–1911)
• Carl Joseph Anton Mittermaier (prof. 1821–1867)
• Gustav Radbruch – a büntetőjog és jogfilozófia professzora
• Georg von Siemens – a Deutsche Bank alapítója (hallg.)
• Anton Friedrich Justus Thibaut – jogász (prof. 1806–1840)
• Hanns-Martin Schleyer – jogász (hallg. 1933–1938)
• Paul Kirchhof – jogász (prof. 1981 óta)
• Csehi Zoltán
• Szili András – jogász

• Karl Knies – közgazdász (prof. 1865–1896)
• Max Weber – közgazdász (prof. 1897–1903)

• Vincenz Czerny – sebész és rákkutató (1877–1916)
• Maximilian Josef von Chelius – sebész
• Karl Jaspers – pszichiáter (1909–1913)
• Johann Heinrich Jung-Stilling – (prof. 1784–1786)
• Ludolf von Krehl – belgyógyász
• Arthur Kronfeld – pszichiáter pszichoterapeuta (1910–1913)
• Otto Fritz Meyerhof – Fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj 1922, a Kaiser-Wilhelm-, mai nevén Max-Planck Kutatóintézet igazgatója (1930–1938)
• Karin Rieden – prof. Dr. med. habil., radiológus és politikus
• Bert Sakmann – (prof.) Fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj 1991
• Hans Schaefer – (prof. 1950–1974)
• Otto Heinrich Warburg – Nobel-díj 1931
• Viktor Freiherr von Weizsäcker – neurológus és pszichoszomatológus (1917-1941, 1945-1952)

• Ernst Blass – expr. költő – (joghallg.1912/13–15; Prom.)
• Friedrich Burschell – író – (bölcsész hallg. 1911–1913)
• Conrad Celtes – humanista – (hallg. 1484–1485)
• Friedrich Creuzer – filológus (prof. 1804–1858)
• Joseph von Eichendorff (hallg. 1807)
• Jakob Friedrich Fries – filozófus (prof. 1806–1816)
• Hans-Georg Gadamer – filozófus (prof. 1949–1968)
• Georg Gottfried Gervinus – irodalomtörténész (prof. 1844–1853)
• Karl Ludwig Hampe – történész (prof. 1903–1936)
• Georg Wilhelm Friedrich Hegel – filozófus (prof. 1816–1818)
• Karl Jaspers – filozófus (1913 – 1948)
• Gottfried Keller – író (hallg. 1848–1850)
• Karl Löwith – filozófus (prof. 1952–1973)
• Friedrich Panzer – germanista (prof. 1919–1956)
• Jacob Picard – költő, író – (joghallg. az első világháború előtt)
• Heinrich Rickert – filozófus (prof. 1916–1936)
• Friedrich Christoph Schlosser – történész (prof. 1817–1861)
• Friedrich Alfred Schmid-Noerr – filozófus (prof. 1910–1918)
• Heinrich von Treitschke – történész (prof. 1867–1874)
• Johann Heinrich Voß – műfordító (prof. 1805–1826)
• Alfred Weber (1868–1958) – történelemfilozófus, művelődés- és államszociológus
• Wilhelm Windelband – filozófus (prof. 1903–1915)
• Wilhelm Wundt – pszichológus (prof. 1864–1874)

• Alekszandr Porfirjevics Borogyin – kémikus és zeneszerző (hallg. 1859–62)
• Walther Bothe – fizikus (prof.) fizikai Nobel-díj 1954
• Robert Wilhelm Bunsen – kémikus (prof. 1852–1889)
• Karl Drais – feltaláló (hallg. 1803–1805)
• Eötvös Loránd – fizikus (hallg. 1867–1870)
• Leopold Gmelin – kémikus (prof. 1813–1853)
• Hermann Ludwig von Helmholtz – fizikus (prof. 1858–1870)
• Heller Ágost – fizikus, tudománytörténész (hallg. 1843–1902)
• J. Hans D. Jensen – fizikus (prof.) fizikai Nobel-díj 1963
• Gustav Robert Kirchhoff – fizikus (prof. 1854–1875)
• Albrecht Kossel – kémikus (prof. 1901–1927) orvosi Nobel-díj 1910
• Richard Kuhn – kémikus (prof.) kémiai Nobel-díj 1938
• Robert Lauterborn – hidrobiológus, zoológus és botanikus (hallg., hab. prof.)
• Lénárd Fülöp – magyar származású fizikus (prof. 1907–1938) fizikai Nobel-díj 1905
• Michael Mästlin – csillagász – (prof. 1580–1584)
• Hermann von Meyer- Wirbeltier – paleontológus
• Hermann Quincke – fizikus (prof. 1875–1907)
• Georg Wittig – kémikus (prof.) kémiai Nobel-díj 1979

• Joseph Goebbels – népművelés- és propagandaügyi birodalmi miniszter (hallg.; filozófus doktor 1921)
• Helmut Kohl – szövetségi kancellár (hallg. 1951–1956, Dr. phil. 1958)
• Hans-Christian Ströbele – MdB (hallg. 1960–?)
• Reinhard Bütikofer – A Bündnis90/Zöldek politikai tömörülés szövetségi igazgatója
• Rezzo Schlauch – MdB und Parlamentarischer Staatssekretär BMWA
• Bernhard Vogel – Rajna-vidék–Pfalz, később Türingia miniszterelnöke (hallg., majd (1960–1967) oktató) Wissenschaftlicher Assistent und Lehrbeauftragter am Institut für Politische Wissenschaft

• Az egyetem hivatalos oldala
• fotóalbum
• Coimbra csoport
• Az egyetem történelme
• Bajor történelmi ház
• Egyetemi klinika
• Német egyetem.lap.hu – linkgyűjtemény
• Peter Meusburger: Magyar diákok a Heidelbergi Egyetemen. Hatótényezők és kölcsönhatások a külföldi egyetemjárás történetében; ford. Probáld Ferenc; ELTE Eötvös, Budapest, 2010