Ebben a cikkben a Giovanni Boccaccio lenyűgöző világába fogunk beleásni. Az eredetétől a mai hatásig megvizsgáljuk ennek a Giovanni Boccaccio-nek az összes releváns vonatkozását. A történelem során a Giovanni Boccaccio kulcsfontosságú szerepet játszott a társadalom különböző aspektusaiban, akár inspirációforrásként, akár a változás előmozdítójaként, akár a kulturális identitás szimbólumaként. Részletes elemzésen keresztül megvizsgáljuk a Giovanni Boccaccio számos oldalát, a művészetre és kultúrára gyakorolt hatásától az emberek mindennapi életében betöltött relevanciájáig. Továbbá foglalkozni fogunk a jelenlegi kontextusban való fontosságával, figyelembe véve a modern világra gyakorolt hatását és a jövőre vonatkozó lehetséges következményeket. Összefoglalva, ennek a cikknek az a célja, hogy átfogó képet adjon a Giovanni Boccaccio-ről, mélyreható és gazdagabb megértést biztosítva az olvasóknak a ma oly fontos témában.
Giovanni Boccaccio | |
![]() | |
Született | 1313. június 16. ((Certaldo)) |
Elhunyt | 1375. december 21. (62 évesen) Certaldo |
Állampolgársága | Firenzei Köztársaság |
Foglalkozása | |
Halál oka | ödéma |
Sírhelye | Santi Jacopo e Filippo |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Giovanni Boccaccio témájú médiaállományokat. | |
Giovanni Boccaccio (ejtsd: dzsovánni bokkáccso[1]) (Certaldo, 1313. június 16. – 1375. december 21.) olasz író, költő, humanista.
Apja, Boccaccio di Cellino mint az egyik firenzei bankház utazó ügynöke Párizsban ismerkedett meg egy vagyontalan francia özveggyel, akinek tőle született a későbbi író – törvénytelen gyermekként – Certaldóban.
Apjánál nevelkedett Firenzében, féltestvéreivel együtt. (Apja egy másik nőt vett feleségül, nem az ő anyját.) Boccaccio Nápolyban tanult, s közben egy gazdag kereskedő feleségének lett ifjú szeretője, de Fiammetta – így nevezte kedvesét írásaiban – hamarosan kiadta az útját. Autodidakta módon képezte magát: megtanult latinul, görögül, megismerte az antik szerzőket.
Apja halála (1349) után visszatért Firenzébe. 1348 és 1353 között írta legfontosabb, az utókor csodálatát kiváltó művét, a Dekameront. Jó barátja volt a nála alig idősebb Petrarcának: levelezésük bensőséges viszonyra utal. Élete utolsó húsz évét humanista tanulmányainak szentelte. Tudós munkáit latinul írta, s ezekre volt a legbüszkébb, de írt még 16 allegorikus eklogát, két moralizáló életrajzgyűjteményt, s egy nagyméretű mitológiai magyarázatgyűjteményt.
Szegényen, anyagi gondok közt élt Certaldóban és Firenzében. Jellemző, hogy Petrarca 50 aranyat hagyott Boccaccióra végrendeletében azzal a megkötéssel, hogy bundát vegyen rajta. Nem sokkal élte túl nagy barátját; Certaldóban halt meg ősei házában, 1375. december 21-én.
Fő műve a Dekameron (Decameron) (1348–1353): Irodalomtörténeti jelentősége, hogy általa vált önálló irodalmi műfajjá a novella.
deákra ford. Philippus Beroaldus, ford. G. E. T.; Esler Márton, s.l. (uo.), 1737