Gallikanizmus

A gallikanizmus francia egyházpolitikai irányzat, amelynek célja az volt, hogy a pápa hatalmát a francia egyházban visszaszorítsa, illetve hogy francia nemzeti egyházat hozzon létre.

A gallikanizmus Franciaországból eredt és a 18. században Németalföldön is elterjedt. Csúcspontját az 1682-es deklarációban érte el (XIV. Lajos / Bossuet → gallikán cikkelyek).

Története

A gallikanizmus előzményei Szép Fülöpig (1285–1314) nyúlnak vissza, aki Franciaország egyesítésért küzdve összeütközésbe került a pápasággal (VIII. Bonifác) és a pápa világi dolgokba való beavatkozását jogbitorlásnak minősítette.

A gallikanizmus alapelveit VII. Károly idején a bourges-i pragmatica sanctio fogalmazta meg 1438-ban, azt hirdetve, hogy a zsinat a pápa fölött áll, s Franciaországot kivonta a pápa fennhatósága alól.

A 16. század gallikanizmusának két fajtája fejlődött ki :

Gallikán cikkelyek

XIV. Lajos és XI. Ince pápa között újra konfliktus alakult arról, hogy van-e joga beavatkozni a Szentszéknek a gall egyház ügyeibe. Bossuet fogalmazta meg 1682-ben azt a négypontos nyilatkozatot, amelyben pontosan meghatározták a pápák szellemi és a mindenkori francia királyok világi jogait. Ezek a gallikán cikkelyek néven lettek ismertek :

XIV. Lajos a nyilatkozatot egy ediktummal törvénnyé emelte és a parlamenttel az ország törvényei közé beiktatta.

Későbbiek

1693-ban a gallikanizmus keresztülviteléről lemondott ugyan a király, XII. Ince pápának sikerült megegyezésre jutnia XIV. Lajossal, a francia papság alávetette magát a pápának, és felfüggesztették a korábban elfogadott propozíciókat. Magát a nyilatkozatot azonban nem vonták vissza, és a regalia-jog gyakorlása is megmaradt. A gallikán eszmék sem szűntek meg, hanem újra és újra erőre kaptak (például I. Napóleon alatt).

A 19. században a pápai tévedhetetlenség dogmájának kihirdetése (I. vatikáni zsinat) szüntette meg a gallikanizmus elvi alapjait.

Kapcsolódó szócikkek

Jegyzetek

  1. a b c d e Gecse Gusztáv: Vallástörténeti kislexikon
  2. a b c Marton József: A keresztény újkor, 186.
  3. a b c d Marton József: A keresztény újkor, 187.