A mai világban a Frízek nagy jelentőséggel bír a mindennapi élet különböző területein. Akár munka, akár szociális, kulturális vagy technológiai területen, a Frízek sok ember érdeklődésének témája lett. Hatása olyan jelentős volt, hogy számos vitát és ellentmondásos véleményt váltott ki a társadalomban. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Frízek különböző oldalait, és elemezzük a hatását különböző kontextusokban. Multidiszciplináris megközelítésen keresztül igyekszünk jobban megérteni a Frízek jelentőségét és következményeit a mai világban.
Frízek | |||||||||
Teljes lélekszám | |||||||||
kb. 1,5 millió (2007) | |||||||||
Lélekszám régiónként | |||||||||
| |||||||||
Nyelvek | |||||||||
fríz, német, dán, holland | |||||||||
Vallások | |||||||||
Protestantizmus | |||||||||
Rokon népcsoportok | |||||||||
hollandok, flamandok, búrok, angolok | |||||||||
A Wikimédia Commons tartalmaz Frízek témájú médiaállományokat. |
A frízek eredetileg a Fríz-szigeteken élt germán nép, amely a németalföldi és a nyugati német területeket elfoglalva kiszorította onnan a keltákat. Később a Britanniába tartó angolok és a jütök vonultak át a frízek területén. Herstali Pipin udvarnagyságának idején, 689-ben a frankok győzelmet arattak felettük, Nyugat-Frízföldet a Frank Birodalomhoz csatolták, és keresztény hitre térítésükhöz Utrechtben püspökséget alapítottak.
Jelenleg a frízek többsége a holland Friesland és Groningen tartományokban lakik, illetve Németországban Nordfriesland területén (Schleswig-Holstein tartomány) él.[1] Lakhelyüket korábban Frízföld vagy Frízia néven ismerték. A frízek egyik jellegzetessége, hogy igen magasak, szőkék, erős csontozattal.[2]
A frízek ősei már i. e. 2900 körül a jelenlegi lakhelyüket foglalták el a régészeti leletek tanúsága szerint. A vaskorig (i. e. 800 körül) nem hatottak rájuk más népek, ekkor lehet csak felfedezni az Európa déli, délkeleti részén kifejlődött La Tène-kultúra hatását.[3] Kr. e. 750 körül a frízek elkezdték betelepíteni a partmenti, alacsonyan fekvő síkságokat, mivel korábbi szálláshelyükön, a magasabban fekvő területeken a termőföld leromlott, túlnépesedés és éhínség fenyegetett.[4] Egyesek közülük feltehetően Skandináviába települtek át, bár ezt a genetikai kutatások eddig nem erősítették meg: a frízek és más germán népek közötti jelentős hasonlóságot eddig egyik skandináv néppel sem sikerült kimutatni.[5]
A római kor történetírói a frízeket a germán törzsek közé sorolták.[6]
A római terjeszkedés ellen Kr. u. 28-ban a frízek szerződést kötöttek Rómával, de 16 évvel később, amikor az adóterhek túlságosan magasak lettek, végeztek a kiküldött adószedőkkel és vereséget mértek a büntetésükre kiküldött római seregre. A rómaiak ismerték és tisztelték frízeket, számos írójuk említette őket. Tacitus a germán területekről 69-ben írt munkájában említi a 'Frisii' törzset, amely egyike azon germán törzsneveknek, melyek ma is létező népcsoportot jelölnek. Tacitus két fríz csoportot említett: maioribus minoribusque frisii (kb. "nagyobb és kisebb frízek"),[7] és idősebb Plinius is két csoportot említ ("Frisii" és "Frisiavones") a Naturalis Historia-ban. A római uralom alatt álló Britanniában talált feliratok alapján[8] közülük sokan szolgáltak a római légiókban, ahol frisiavones néven ismerték őket.
I. sz. 70 körül délnyugat felé kezdtek terjeszkedni, mivel a Canninefates törzs által korábban elfoglalt területek a batáviai lázadás következtében elnéptelenedtek. A Flandria és Kent[9][10] felé irányuló kivándorlást feltehetően a római hatóságokkal egyetértésben, a part menti területeket fenygető áradások miatt kezdték. 290 körül a frízeket a brit partokat támadó kalózok között említik, de később a szászok sokkal nagyobb támadásokat hajtottak végre. A frízek hatását a Brit-szigeteken jól jelzi, hogy egy időben az Északi-tenger egy részét Mare Frisia néven ismerték, illetve ma a fríz nyelv az angol nyelv legközelebbi élő rokona.[11]
A batáviai felkelés után a frízeket nem említik a történetírók. Az 5. századtól kezdve közülük sokan csatlakoztak az angolszász törzsek vándorlásához, akik a fríz területeken keresztül vonultak a Brit-szigetek felé. Mások közülük az előbbi törzsek által szabadon hagyott területeken kezdtek terjeszkedni dél felé - a 6. század végére elfoglalták a partvidéket a Weser folyó torkolatáig, majd a 7. században folytatták a terjeszkedést egészen Bruggeig és Flandria nyugati részéig. A frízek által elfoglalt területeket ekkor Magna Frisia néven ismerték.
A Római Birodalom bukása után létrejött fríz államot saját királyuk uralta, első említése 618-ból származik. A frízek megtérítésére irányuló kísérletek kezdetben kudarcot vallottak: a saját vallásukhoz hevesen ragaszkodó frízek a hittérítő szerzeteseket (mint pl. Szent Bonifácot) megölték vagy kiutasították. Radbod királyuk 714-ben Martell Károly seregeivel szemben is sikeresen védte meg állama függetlenségét. 20 évvel később azonban Martell Károly elfoglalta és leigázta a Fríz Királyságot és a kereszténység felvételére kényszerítette a frízeket. Utrechtben püspökséget alapított, amelynek feladata a frízek megtérítése és igazgatása volt. Bár a 800-as évekre a frízek ismét kivívták függetlenségüket, a kereszténység mégis elterjedt közöttük. A bencések közé tartozó Szent Willibrordot (kb. 658 – 739), aki Utrecht püspöke volt, tartják a frízek megtérítőjének.
A rómaiak alatt megindult elvándorlás feltehetően a középkorban, az angolok, szászok és más népek mozgalmaival egyidőben folytatódott, akikkel együtt alapították meg Angliát (Angla-londot). A frízek jelentőségére utalnak a nyelvi kutatások: az ófríz legközelebbi rokona volt az óangol nyelvnek;[12] régészeti leletek: Kentben fríz eredetű ruhatűket tártak fel;[13] és genetikai kutatások: Kelet-Anglia, illetve Anglia északi részének lakói közeli rokonságban állnak a frízekkel.[14]
Emellett azt is feltételezik, hogy a frízek betelepültek Skandinávia és Lengyelország területére, a balti térségbe, illetve fríz hajósok letelepedtek Írországban, az Ibériai-félsziget északi partvidékén, illetve egyesek a normannokkal tartottak, amikor azok meghódították Szicília szigetét.
A fríz állam első uralkodói feltehetően legendás személyiségek voltak, míg az utolsó három személy korabeli feljegyzésekben is szerepel. A frank források hercegi rangon említik őket, más források szerint királyok voltak.
A következő évszázadokban a frízek ismét idegen uralom alá kerültek, egy részük az észak és kelet felé terjeszkedő frankok, másrészük az észak és nyugat felé terjeszkedő szászok birodalmának alattvalói lettek.