A mai világban a Fekete mézevő olyan témává vált, amely nagyon fontos és sok embert érdekel. Akár a társadalomra gyakorolt hatása, akár történelmi jelentősége, akár a populáris kultúrára gyakorolt hatása miatt, a Fekete mézevő kíváncsiságot és vitát váltott ki a szakértők és a rajongók körében egyaránt. Az évek során a Fekete mézevő bebizonyította, hogy képes vitákat és reflexiókat generálni különböző kontextusokban és tudományágakban, és kulcsfontosságú pontjává vált a modern élet különböző aspektusainak megértésében és elemzésében. Ebben a cikkben a Fekete mézevő különböző aspektusait és mai hatását fogjuk megvizsgálni, hogy megértsük jelentőségét és társadalmunkra gyakorolt következményeit.
Fekete mézevő | ||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
![]() | ||||||||||||||||||||||
Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||
Tudományos név | ||||||||||||||||||||||
Sugomel niger (Gould, 1838) | ||||||||||||||||||||||
Elterjedés | ||||||||||||||||||||||
![]() | ||||||||||||||||||||||
Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||
![]() A Wikifajok tartalmaz Fekete mézevő témájú rendszertani információt. ![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Fekete mézevő témájú kategóriát. |
A fekete mézevő (Sugomel niger) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a mézevőfélék (Meliphagidae) családjába tartozó Sugomel nem egyetlen faja.[1][2]
A fajt John Gould angol ornitológus írta le 1838-ban, a Myzomela nembe Myzomela nigra néven. Sorolták a Certhionyx nembe Certhionyx niger néven is.[3] Egyes szervezetek Sugomel nigrum néven jegyzik.[1]
Ausztrália területén honos. Természetes élőhelyei a szubtrópusi vagy trópusi gyepek, szavannák és cserjések. Vonuló faj.[4]
Testhossza 13 centiméter.[5] A hím tollazata fekete és fehér, a tojóé barna és szürke.
![]() |
![]() |
Rovarokkal és nektárral táplálkozik.
A nyílt csésze alakú fészkét a tojó készíti. Fészekalja általában kettő, ritkán három tojásból áll, melyen 15 napig kotlik a tojó, a fiókák táplálásában mindkét szülő részt vesz.
Az elterjedési területe rendkívül nagy, egyedszáma viszont csökken, de még nem éri el a kritikus szintet. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján nem fenyegetett fajként szerepel.[4]