Ebben a cikkben a Eutanázia-et különböző perspektívákból vizsgáljuk meg, és elemezzük a különböző területekre gyakorolt hatását. A Eutanázia egy olyan téma, amely az utóbbi időben sok ember érdeklődését felkeltette, és aktualitása sem marad észrevétlen. Ezen az elemzésen keresztül megvizsgáljuk a Eutanázia különböző oldalait, a történetétől a mai hatásig. Emellett kitérünk a témával kapcsolatos szakértők véleményére és álláspontjára, teljes és kiegyensúlyozott jövőképet kínálva. Nem számít, hogy kezdő vagy szakértő, ez a cikk mélyreható és gazdagító pillantást ad a Eutanázia-re.
Az eutanázia a gyógyíthatatlan beteg halálának a beteg kívánságára vagy beleegyezésével történő (aktív vagy passzív) meggyorsítása, illetve a páciens részéről szükségtelennek tartott orvosi beavatkozásról való tudatos lemondás.
Az eutanázia szó eredete a görög εὐθανασία szókapcsolat: az εὖ (eu) jelentése: jó, szép, kellemes, a θάνατος (thanatos) jelentése halál.
Amely jogrendszerben nincs az eutanáziára vonatkozó jogszabály, ott az eutanáziát öngyilkosságnak, vagy ha mások segítenek benne akkor gyilkosságnak tekintik.
Az eutanázia kérdését humanista elvek alapján elfogadók az emberi jogokból indulnak ki: az embernek nemcsak az élethez van joga, hanem a halálához is. Felfogásuk szerint az embernek joga van a szenvedéstől való meneküléshez, megszabaduláshoz, a méltó halálhoz.
A kérdést utilitarista szemlélettel közelítők kisebb értéket tulajdonítanak az életnek, amikor annak hasznossága csökken, vagy a végéhez közeledik: gyógyíthatatlan és fájdalmas betegség esetén, vagy a végstádiumba jutott beteg esetében az élet fenntartása már nem áll érdekében sem a betegnek, sem a családjának, hozzátartozóinak, sem a társadalomnak.
A kérdést keresztény hitelvek alapján megítélők a szenvedést az élet természetes részének tekintik, sőt bizonyos lelki megtisztulást is rendelnek hozzá. A katolikus hitbeli meggyőződés szerint az emberi élet szent, az Isten ajándéka, de nem örökbe kapott, hanem „használatra” kapott ajándék, amely felett csak Isten rendelkezhet. Ezért (ötödik parancsolat) bűn az emberölés valamint az öngyilkosság és az öngyilkosságban való közreműködés is.
A katolikus erkölcstan szerint ezért nem megengedett:
A katolikus tanítás szerint viszont megengedett:
Az a vélemény, amely szerint az eutanázia erkölcsi szempontból megengedhető, Szókratészig, Platónig és a sztoikus filozófusokig vezethető vissza.
Angliában 1935-ben az eutanázia legalizálására vonatkozó szervezett mozgalom indult, amikor C. Killick Millard megalapította a Voluntary Euthanasia Legalisation Society nevű szervezetet, az eutanázia törvényesítéséért küzdők önkéntesek társaságát. A társaság törvénytervezetét a Lordok Háza 1936-ban és 1950-ben elutasította.
Az Egyesült Államokban az Euthanasia Society of America szervezetét 1938-ban alapították.
A náci Németországban tudatosan törekedtek az eugenetikára, ennek folyományaként kezdődött meg 1940-ben a T-4 Eutanázia Program. A program célja volt, hogy szisztematikusan megöljék, sterilizálják azokat a testileg, szellemileg fogyatékos, pszichésen beteg embereket, akik "nem járulnak hozzá a német faj genetikai állományának javításához". Tulajdonképpen a T-4 Eutanázia Program egyfajta eugenetikai program volt, nélkülözve az eutanáziának azokat az ismérveit, melyek megkülönböztetik az egyszerű emberöléstől (saját elhatározás, gyógyíthatatlan beteg, szenvedések megelőzése, csökkentése). A program során közel 200 000 embert gyilkoltak meg, ám maga a program mégis meghiúsult, köszönhetően a betegek hozzátartozóinak és az egyház egyre erősödő nyomásának.
Az eutanáziának több fajtája van, ezeket aszerint különböztetjük meg, hogy önkéntesen választja-e az érintett személy, vagy mások döntenek róla (nem önkéntes eutanázia), illetve közvetlen vagy közvetett módon, szándékoltan vagy szándékolatlanul, cselekvéssel vagy mulasztással valósul-e meg. A gyógyíthatatlan betegségben szenvedők szándékos módon történő halálba segítését a világon 13 ország jogszabályai engedik meg.[2]
Egy személy közvetlen beavatkozással (saját kezűleg) meggyorsítja vagy előidézi egy másik személy halálának bekövetkeztét, annak vagy gondviselőjének tényleges vagy feltételezett kívánságára (pl. méreginjekció beadása). Az eutanázia közvetlen segítését a jogszabályok Belgiumban, Hollandiában, Luxemburgban, Kolumbiában, Új-Zélandon, Spanyolországban és Portugáliában engedik meg.[3][4] Korábban Portugáliában alkotmányellenesnek találták, végül 2021 januárjában szavazta meg a parlament az eutanáziatörvényt.[2][4]
Öngyilkosságban való közvetett közreműködés, az öngyilkosság segítése (például méreg beszerzése a betegsége miatt öngyilkosságra készülő számára, aki a mérget maga veszi be). Az öngyilkosság támogatását a jogszabályok Ausztriában, Finnországban, Németországban, Svájcban, Kanadában és az Egyesült Államok bizonyos területein (California, Colorado, Montana, Oregon, Vermont, Washington DC) engedik meg.[3]
Ez is aktív, közvetlen beavatkozás, de a célja a gyógyítás vagy fájdalomcsillapítás, és nem a halál; de számításba véve azt a lehetőséget, hogy a beavatkozás a halál gyorsabb bekövetkezésével járhat. Például elviselhetetlen fájdalom esetén intenzívebb fájdalomcsillapítás, melynek eredményeképp megszűnik vagy csökken a fájdalom, de a halál esetleg hamarabb bekövetkezik, mint a beavatkozás nélkül (ezt ez eljárást egyesek nem is sorolják az eutanázia körébe).
„Meghalni hagyás”: életfenntartó vagy életfunkciókat helyreállító (újraélesztő) eljárások elmulasztása, illetve abbahagyása. Az eljárásokat illetően különbséget szoktak és kell tenni az úgynevezett „rendes”, „arányos”, szokásos eljárások és az aránytalan, rendkívüli és „túlbuzgó” terápiás eljárások elhagyása, illetve leállítása között.
Magyarországon az aktív eutanázia tiltott.
Karsai Dániel alkotmányjogász 2023. augusztus 10-én saját betegsége kapcsán keresetet nyújtott be a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához, mivel álláspontja szerint az életvégi döntések meghozatalának magyarországi tilalma az alapvető emberi jogokat (emberi méltóságból fakadó önrendelkezési jogot, az embertelen, megalázó bánásmód tilalmát és a világnézeti meggyőződés szabad megválasztásához való jogot) sérti.
A passzív eutanázia engedélyezését, eseteit, feltételeit Magyarországon az 1997. évi CLIV. törvény szabályozza:
A fellebbviteli bíróságként eljáró Lordok Házának 2001-ben hozott döntése azt jelzi, hogy az Egyesült Királyságban nem csak a törvényhozás, hanem a jogalkalmazás is idegenkedik a régóta fennálló tilalmak oldása irányában teendő lépésektől. A Diane Pretty v. Director of Public Prosecution ügyben a felperes, egy teljes mozgásképtelenséget okozó gyógyíthatatlan betegség végső szakaszában lévő beteg annak megállapítását kérte, hogy a vádhatóság határozata – melyben visszautasította az arra irányuló kérelmét, hogy vállaljon kötelezettséget: nem emel vádat férje ellen emberölés miatt, ha az majd segítséget nyújt halálához – megsértette alapvető emberi jogait, egyebek mellett az embertelen bánásmód tilalmát és az élethez való jogát. Élethez való jogának sérelmét abban látta, hogy a vádhatóság álláspontja megfosztja attól a jogától: ő dönthesse el, kíván-e tovább élni, és határozatával az élethez való jogát élete végigélésének kötelezettségévé változtatta.
A Lordok Háza 2001. november 29-ei ítéletében kimondta: a felperest nem illeti meg a jog ahhoz, hogy a vádhatóság büntetlenséget biztosítson férje számára, ha az közreműködik halálában ( 2001 UKHL). Ezzel elvetette az emberölés e módozatának bírósági határozattal történő legalizálását.
Diane Pretty az ítélet után strasbourgi európai emberjogi bírósághoz fordult, ahol arra hivatkozott, hogy a britek megsértették azt az alapvető emberi jogot, hogy eldönthesse, akar-e élni vagy sem. A bíróság elutasította a kérelmét. Diane Pretty végül 2002. május 13-án halt meg természetes halállal.
A WHO 1980-ban kimondta, hogy "a modern palliatív kezelés megjelenésével szükségtelenné vált az önkéntes eutanázia törvényesítése."
A haldokló, elsősorban daganatos betegek életminőségét javító szolgálatok vezetőinek állásfoglalása szerint az egyre jobb palliatív terápiák mellett nincs létjogosultsága az eutanáziának. A palliatív terápia a súlyos állapotban lévő, haldokló betegek sokoldalú testi, lelki, szociális ellátása. A palliatív terápia lényege, hogy a beteg életét megpróbálja úgy javítani, hogy élete végéig egy viszonylag elfogadható életminőségben éljen és ne kívánja feltétlenül a halált.
A társaság 2013-ban nyilatkozatában jelentette ki, hogy elfogadhatatlannak tartja az aktív eutanázia minden formáját, ugyanakkor állítja, hogy "Halálhoz vezető betegségben szenvedő embernek joga van fájdalmának csillapítására, testi és lelki szenvedésének enyhítésére, gondos, szeretetteljes ápolására, lelki gondozásra, hozzátartozói segítségére. A haldokló embert is megilleti az önrendelkezés joga; elutasíthatja a „túlbuzgó gyógyítást” („terápiás túlbuzgóságot”). A rendkívüli, aránytalan, túlságosan terhes beavatkozásokról való lemondás célja nem a halál beálltának siettetése, vagyis nem azonos a passzív eutanáziával és az öngyilkossággal, hanem az élet természetes befejezésének, a halálnak az elfogadását jelenti."[5]
A kamara álláspontja szerint aki orvos, az az életre esküdött fel, azaz az életért küzd. Mivel tehát az orvosok az életre esküdtek, így azt szeretnék, hogy az eutanázia esetleges engedélyezése esetén se az orvosokat kötelezzék a kegyes halál végrehajtására. Az hogy az élet kioltása legyen a célja az orvosnak, ez nem egyeztethető össze a hivatásával és a szakmával.
Az orvosoknak támpontjai vannak az eutanázia kérdéskörrel való foglalkozáskor. Ilyen a Hippokratészi eskü, melyet diplomázáskor tesznek le, ez az élet tiszteletén, megőrzésén alapszik. Többek értelmezése szerint mind az eskü, mind a minden orvosra vonatkozó Orvosi Etikai Kódex egyértelműen tiltja az aktív és a passzív eutanáziát.